Sorcery - hardcore mozgásérzékelős játék lesz

  • Írta: InGen
  • 2011. december 16.
  • Hír
Link másolása
A Sony úgy gondolja, hogy a Sorcery lesz az első igazán hardcore mozgásérzékelős játék, ahol valóban előnyt fog jelenti, ha valaki ügyes és jó játékos. Éppen ezért úgy vélik, a Sorcery nem is lenne megvalósítható sem a Nintendo Wiin, sem pedig a Kinecten.

"Úgy gondolom, ez a cím remekül be fogja mutatni, mitől különbözik és jobb a Move a többi mozgásérzékelős rendszernél. Jobb, tisztább, pontosabb. Nem hiszem, hogy egy ilyen játék megvalósítható lenne akár a Wiin, akár a Kinecten, szerintem technikailag nem lennének képesek támogatni ezt a fajta játékmenetet" - kezdte szerényen a játék kreatív igazgatója, Brian Upton.


Upton szerint a Sorceryben nagyon fontos szerepet játszank a célzás és az irányítás apróságai, ami azt jelenti, hogy ha valaki jó játékos, azt bizony ténylegesen előnyökhöz fogja juttatni. A direktor szerint abszolút a hardcore réteget célozzák meg, a játékmenet ugyanis nagyon technikás és nagy mélységeket tartogat.

Az eredetileg bájos, varázsolgatós gyerekjátéknak induló, a minap újra leleplezett Sorcery tehát valami egészen más lesz. Várjuk?

9.
9.
gamerman15
#6: mintha te nem szoktál volna félregépelni.
8.
8.
Kumite
Bár azzal egyetértek, hogy a Move technikailag a legpontosabb mozgásérzékelős kontroller, de amikor azt mondják, hogy "a Sorcery lesz az első igazán hardcore mozgásérzékelős játék", akkor felmerül bennem a kérdés, hogy vajon arról az apró, jelentéktelen Zeldának nevezett sorozat Skyward Sword tagjáról hallottak-e már valaha...?!
6.
6.
D5000
#3: Nem csak a mozgásérzékelő nem jön be neked, hanem a ragozás sem, ahogy látom...
5.
5.
zaz
Ja http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=lWwBksbOphw marha hardcore:):)
Aranyos. De hardcore-nak semmiképpen nem mondanám. ;)
4.
4.
greenmelon
#2: Szerintem pont a két említett szó miatt vagy rá kíváncsi. :D
Engem is érdekel, nem tudom elképzelni, hogyan lehetne megvalósítani így egyben.
3.
3.
gamerman15
Csak nekem nem jön be ezek a mozgásérzékelős dolog?
2.
2.
thernielle
#1: Nem. Nem csak szerinted :) De azért baromira kíváncsi vagyok rá, nem tudnám megmondani, hogy miért.
1.
1.
greenmelon
Hardcore és mozgásérzékelős... csak szerintem üti egymást ez a két szó?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...