Nem kell többé fizetni az Xbox 360-as javításokért

  • Írta: fojesz
  • 2013. június 27.
  • Bejelentés
Link másolása
Mármint a játékosok eddig is ingyenesen tölthettek le minden javítást az Xbox 360-as játékaikhoz, viszont a fejlesztők részéről minden egyes patch és frissítés masszív pénzösszegeket emésztett fel. Ennek vége.

Az Eurogamer több forrásból is azt hallotta, hogy a Microsoft már nem kér pénzt a fejlesztőktől az Xbox 360-as játékok frissítéseiért és javításaiért. Állítólag ennek már jó ideje, de a cég nem igazán verte nagydobra a változtatást.

Noha a dolog elsőre és talán másodikra is dögunalmasan hangzik, az Xbox 360-ra fejlesztő csapatok számára nagyon fontos hír, elvégre dollár tízezres nagyságrendű pénzekről beszélünk. A díj lényege, hogy a Microsoft pénzt kért ahhoz, a javításokat és frissítéseket elindítsa a belső jóváhagyási procedúráján, mégpedig azért, mert azt várta ettől, hogy a fejlesztők így jobban odafigyelnek majd, és igyekeznek a lehető leghibamentesebb játékot kiadni a kezük közül.

A díjazás menete úgy nézett ki, hogy a csapatoknak először fizetniük kellett a játék után, majd kaptak egy "ingyenes" frissítési lehetőséget, és utána minden egyes update után fizetniük kellett. A dolognak ez a része lett most ingyenes, fizetéssel már csak abban a kivételes esetben kell számolni, ha az adott frissítés többször is elbukik a jóváhagyáson.

A rendszert érthető okokból az indie fejlesztők utálták a legjobban, a Fez atyja még a múlt héten is arról nyilatkozott, hogy pont ezért nem lesz Fez 2 az Xboxokra.

32.
32.
Belerofon
#30: A mai világban a pénzre úgy buknak az emberek,mint tyúk a takonyra.Nem kell itt védeni senkit,hisz nem szeretetből teszi senki a dolgát,a kérdés csak az,milyen formában teszi ezt.Vannak bizonyos dolgok viszont,amik úgy értékelhetők,ha nincsenek.Persze,akkor természetes lenne az egész.

Mindentől függetlenül a hír pozitív,mivel ahogy a hírben is van,talán az indie fejlesztők így másként állnak majd a dolgokhoz.Remélem így lesz.
31.
31.
Ra1D3n
#24: P.S.: Hát, itt látszik, hogy merőben más szinten áll a kifinomult humorérzékem a tiédhez képest :). Nálam ez kb az óvodás csúfolódás szintje, ami akkor még vicces, de attól kezdve, hogy érettebb lettem fejben meg sok egyéb dologban, onnantól nézve szerintem ez olyan óvodás szint :)

Jah, és nem vagyok gazdag, de ha akarok, tudok félretenni magamnak ezekre a gépekre. Azt meg ne mondd nekem, hogy ha premierkor a csóró gémer megtudja venni a PS4-et, akkor 4 év múlva, hogy bepótolja az X1-es lemaradásait, arra nem tud majd kicsengetni úgy 80-90-ezret(ha belekalkuláljuk, hogy a kinect kötelező tartozék marad, akkor kb ez lesz az irányár, ha nem akkor ez lehet 60-70 is). Nézzél már tükörbe... Nem egy olyan gémer van aki megjelenéskor kicsengeti a teljes árát az egyik gépnek és utána haterkedik. Ebben az országban nem feltétlenül szegénység van, hanem sokkal inkább mérhetetlen emberi hülyeség és irigység, mert a magyar nép ilyen...
30.
30.
Yami
#29: Ja, mert aztán ezzel akár egy század százalékkal növelni tudta az Ms konzol divíziójának a bevételeit...
Néha annyira nem tudják egyes emberek kontextusban értékelni a dolgokat...
29.
29.
Belerofon
#26: Na jó,de ne hozzuk ide a rendszerfrissítést a játékok patch kiadásaival,abszolút két külön világ.

A Sony-nál valóban volt gond a firmware frissítéssel,mivel ütközött a korábbi verzióval,de ez egyáltalán nem azért történt,mert a Sony-nál "nincs meg ez a rendszer".Ezeket a dolgokat még csak véletlenül se hozzuk össze azzal,hogy mondjuk egy játék patch-ért pénzt kérnek,köze nincs a dologhoz.Igazából senki nem is kér érte pénzt,nem hiába nem akarta az ms sem nagy dobra verni.
Sajnos az ösztönzés pedig,hogy minél kevesebb hibát hagyjanak az adott produktumban,az tényleg aranyos,sajnos nem lesz sem több,sem kevesebb hiba,mivel a különböző portok miatt egy adott produktumnál mindig lesznek bajok.Nem hiába a multiplatform címeknél van a legtöbb panasz.
Itt csakis pénzről volt szó,teljesen egyértelmű az egész.
26.
26.
Yami
Igazából a fejlesztőknek nem magáért a javítás kiadásáért kellett fizetni, hanem azért mert minden Xbox Live-ra felkerülő tartalmat a Microsoft saját tesztelő csapatának kell hitelesíteni, hogy minden rendben van-e vele. Ennek a csapatnak a munkáját fizetteték ki a fejlesztőkkel.

Nem értem itt egyes emberek felháborodását, hisz ez a gyakorlat a végfelhasználóra nézve csak pozitívumokkal jár. Arra ösztönzi a fejlesztőket, hogy minél kevesebb hibát hagyjanak a végső a produktumban, és még ha maradnak is hibák azok jó része még a kiadás előtt kiederül a belső tesztelések során.
A Sony-nál nincs meg ilyen formában ez a rendszer, ez nemrégiben ahoz is vezetett, hogy egy nem kellőképpen tesztelt rendszerfrissítés a felhasználók konzoljainak egy részét napokra használhatatlanná tette.
24.
24.
GhostDog24
#23 én meg azt bírom amikor a gazdagsági bizonyítványal rendelkezök akármit megtehetnek (pl hogy 2 ki**szot drága konozlt megvegyenek és még rá a gyári játékokat) aztán szidják az olyanokat akiknek csak egyre van pénzük és még ők kérjenek bocsánatot h látják a több előnnyel rendelkezőt és azt akarják megvenni(hiszen az olyanok mint te ezért veszik meg mind 2-öt... mert kell egy játék a HALO-ra egy meg a Tekken-re, hiszen nagyjából minden mást kiadnak PC-re(és most lehet azt mondani h nem kell fejleszteni a konzolokat évekig viszont a 2 árából hidd el PC-t sem fejlesztenél és a javítattása is olcsóbb))

Na az MS részéről no comment... igazából gz ahhoz h volt nekik egy jó bevételi forrásuk amit most elvágtak... de nyiván azért tették h a játék készítők ne vonuljanak ki a piacukról ami hosszútávon jó. De vajon miért törölték ki egyáltalán? Felmerült h nem gyártanának többé játékot a fosadék konzoljukra?

PS.: az xboneren nagyon jót derültem az a te szegénységi bizonyítványod h nem ismersz fel egy jó beszólást... és még okosabbnak is akarsz tűnni mint ami vagy.
23.
23.
Ra1D3n
#22: Én csak röhögni tudok az ilyen gyenge próbálkozásokon kedves majomember. Én majd játszok X1-en is, meg PS4-en is, ahogy most is játszok PS3-on meg X360-anon is, és nem kell kihagynom egyik komoly exkluzívat sem. Nem én villogtatom itt a szegénységi bizonyítványomat azzal, hogy te viccet próbálsz űzni azzal, hogy az XBOX ONE-t Xboner-nek nevezed(tudom, hogy a "boner" kifejezés a poén lényege, és bizonyos szófordulatban mit is jelent), ami nem, hogy nem vicces, inkább szánalmas :). Szánalmas próbálkozás egy wannabe trolltól.

Amire itt ráakarok világítani, az az, hogy fölösleges az ilyesfajta gyűlölködés. Rettentően tudom irigyelni az összes fanboyt mind Sony, mind MS oldalon, hogy ráérnek azzal foglalkozni, hogy aktuálisan hogyan gyűlölködjenek a másik táborral szemben. Ahelyett, hogy élveznétek a játékokat, és az adott konzolra érkező címeket, inkább ilyen szarságokon fennakadtok. Ez az igazi szánalom, nem más.

Ra1D3n out! Have fun biatches! :)
22.
22.
majomember
#21: en is olyan jokat rohogok az X-eseken akik minden bullshit Microsoft szovegtol xbonert kapnak :)
21.
21.
Ra1D3n
#10: Mintha ez eddig is olyan negatívan érintette volna az X-es tábort :). Komolyan mondom, olyan jókat röhögök itt pár hülye Sony-s vergődésen :).
18.
18.
RangerFox
#16: Az a lényege egy gamer oldalnak hogy minden gamer témáról értesítsenek minket! :D Amúgy már ideje volt.
16.
16.
gyerecske
Lassan már az is hír lesz, hogy nem kell fizetni ha bekapcsolod az xboxot.
15.
15.
dBLOOD
Ez milyen nyomorult egy üzletpolitika? Készítek egy játékot, és ha csinálok hozzá két frissítést, a második feltöltéséért már fizetnem kell a makroszopsznak?
14.
14.
Slan
Nézzétek kicsit a pozitív oldalát is :) A fejlesztők eddig odafigyeltek hogy ne egy bughalmazt adjanak ki minél előbb, vagy ha mégis, akkor az egy ingyen patch-be kijavítsák. De most már lökhetik a pecseket orrba-szájba utólag, elég egy félkész valamit kiadniuk :) Hol vannak már a régi szép idők, mikor megvettél egy játékot és az működött :)
12.
12.
mestermagyar
Emberek most ötlöttem ki:
A microsoft elrontott valamit: rengetegen látták egy halom hírben, és a ps4 mellé "álltak". Most ugyanezzel, megint egy halom hírt nyertek meg maguknak, a ps4 vásárlók közül, aki ezt látja, sok megint visszamegy, mivel ilyen "nagylelkü" a microsoft. Marketing...

Tehát: ha legközelebb pl. a sony ilyet csinál, hogy mindent túláraz, akkor nyugodtan rendeljétek elö, pár nap múlva úgyis lejjebb viszik...
10.
10.
x-Jons-x
Ezt eddig nem tudtam, de még egyszer hálát adok magamnak, hogy ps3 mellet döntöttem :D
7.
7.
majomember
Eljen a Microsoft! Koszonjuk neked atyank, hogy elhoztad ezt a csodat is! ... jah hogy a normalis platform holderek eddig sem kertek penzt ilyesmiert...oh...
6.
6.
Sun9us
#5: Ezt hívják kötbér-nek.
5.
5.
Dreadlox
váárjuk, mindvégig az évek alatt ezt csinálták? és pénzt kértek azért mert egy 10kb-4mb-os patchet feltegyenek a livera? normálisak ezek? de őszintén, az lenne a minimum hogy a frissítéseket ingyen tudják a fejlesztők adni, végülis nem kérnek a patch-ért pénzt....mocskos zsidó microsoft, vissza ne hozzák ezt a kapitalista szarságot!
4.
4.
Zombiekiller6
Nem azért kértek pénzt, hogy minőségibb munkára sarkalják a fejlesztőket, hanem csakis azért, hogy több pénzük legyen!
2.
2.
fojesz
#1: Ennyire azért nem fekete-fehér a dolog...
1.
1.
Necreon
Aha, és PC-re nem éri meg fejleszteni... aha...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...