Brit toplista: itt is rekorder a Watch Dogs

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 2.
  • Toplista
Link másolása
Eddig egyetlen új cím sem rajtolt úgy a briteknél, mint a Watch Dogs, a játék első heti teljesítményére csak a már bejáratott sorozatok folytatásai tudtak ráverni. Szépen nyitott a Mario Kart 8 is.

Ha minden videojátékot egy kalap alá veszünk, a Watch Dogs a tizenhetedik legjobb rajtot produkálta a briteknél, említésre méltó viszont, hogy csak a FIFA-, a Call of Duty-, a Battlefield- és a GTA-sorozat folytatásai tudták megelőzni. Ez azt is jelenti, hogy az új címek közül a Watch Dogs rajtolt eddig a legjobban - ezt a rekordot korábban az L.A. Noire tartotta.

Értelemszerűen a Watch Dogs "házon belül" is tarolt, az előző rekorder, az Assassin's Creed III rajtját 17 százalékkal múlta felül, illetve további érdekesség, hogy a felmérések szerint leginkább a PS4-es változat volt kelendő, és valószínűleg ennek köszönhető, hogy a PS4-eladások is felpörögtek az Egyesült Királyságban, méghozzá 94 százalékkal.

A Mario Kart 8 a második helyen rajtolt, de így sem panaszkodhat: eddig ez a Wii U-játék kezdett a legjobban az országban, és a Mario Kart-sorozatot tekintve is övé a második legjobb kezdés. A Wii U-eladások 666 százalékkal nőttek a múlt héten, az eladott gépek 82 százaléka Mario Kart 8-bundle volt.

A Wolfenstein közben visszaesett a harmadik helyre, miközben a Borderlands 2 felmászott a tizennyolcadikra - erről a múlt héten debütált PS Vita-változat gondoskodott.

  1. Watch Dogs
  2. Mario Kart 8
  3. Wolfenstein: The New Order
  4. FIFA 14
  5. Minecraft: PlayStation 3 Edition
  6. 2014 FIFA World Cup Brazil
  7. Titanfall
  8. Minecraft: Xbox 360 Edition
  9. Call of Duty: Ghosts
  10. The LEGO Movie Videogame
  11. LEGO Marvel Super Heroes
  12. LEGO The Hobbit
  13. Battlefield 4
  14. Plants vs. Zombies: Garden Warfare
  15. Assassin's Creed IV: Black Flag
  16. Grand Theft Auto V
  17. The Amazing Spider-Man 2
  18. Borderlands 2
  19. South Park: The Stick of Truth
  20. Skate 3
62.
62.
#48: Mi paran csinaltunk nehanyat.
Az egyik 90% felett kapott masik meg 89-et, de volt egy 80as is.
Etalon tesztprogram volt evekig sot nehol meg most is merce.
Megfelel?
61.
61.
Dercsi
A vicc az nem az hogy van-e benne bug vagy nincs...A játék élmény pedig szubjektív dolog. Hanem részemről az, hogy egy gtx 650 ti, i5 3570 és ddr3 4gbram mellet akadozik és szaggat... Hja lehet mondani ezt is azt is a gépemre de nem hiszem hogy egy alja szerkezet lenne... Tiszteletből megvettem az első nap, mivel magyarul jelent meg, és ezidáig az ubi volt a kedvenc kiadóm, de ez így egy fos...Várok még 2-3 hetet azt megy a játék a hardverapróra...
60.
60.
Pizza74
#58: Ez egy vicc volt, na.. :D

De ha már elkanyarodunk a WD-től, van még valami érdekesség Wii U fronton? Nem vagyok fan, de azért a gyerekkorom emlékei miatt szurkolok a cégnek..
(PS: Imádom, ahogy a LEGO játékok mind egymás mellett vannak... :D)
58.
58.
Norbiii
#57: Igen, 666%-al többet adtak el, az előző héthez képest. Több mint a 80%-a Mario Kart 8-as csomag volt. Azért ez a szám brutális! A Nintendo rajongók egy ilyen húzócímre vártak, és lám-lám vették a konzolt! :)
57.
57.
DON GONDOCS
A Wii U-eladások 666 százalékkal nőttek a múlt héten!!!!!!!!!!!
DEWIIL_U a megtestesült gonosz játéka.
54.
54.
giga321
#1: Èn megvettem és imádom. Na ilyenkor mivan?
50.
50.
JBoy
Nekem tetszik a játék. Multival tegnap 4 órát csesztünk el haverokkal. Vannak hibái? Vannak. De melyik játéknak nincsenek?
Persze megértem akinek nem tetszik, különbözőek vagyunk szerencsére és ízlések és pofonok. :)
49.
49.
GAMEROD
Nekem mindegy milyen, a Wolfensteint megvettem, a WD-t letorrenteztem így volt a legjobb.
48.
48.
Cristiano
Watch Dogs tetszik ha másnak nem csináljon jobbat
47.
47.
Norbiii
Szerintem itt annyi a helyzet, hogy valakinek tetszik, valakinek nem. Például szidhat egy játékot mindenki, ha nekem épp tetszik, és dicsérhet egy játékot 100 ember, ha nekem nem tetszik, akkor nem tetszik, ezek szubjektív dolgok. Valakinek tetszik a Watch Dogs, valakinek nem, ez így van jól!

Továbbá: Az igaz, hogy csak akkor tudunk teljes véleményt alkotni, ha már kezünkben van a játék, és mi személyesen játszunk vele, viszont szerintem jött annyi videó, trailer, infó, hír, cikk a Watch Dogs-ról, hogy körvonalakban, nagyjából lehetett tudni, hogy mire számítson az ember! De mondom, csak nagyjából, mert nincs meg a játék, így gőzöm sincs, hogy 100%-ig milyen, így pontos, 100%-os véleményt, természetesen nem tudok adni. A videók alapján nekem nagyon is tetszik.
42.
42.
Szelenas
Nagy volt a hype és most sokan rákaptak, hogy úúú ezt most divat lesz szidni, beszállok én is. Vagy generációdefiniáló mestermunka vagy gagyi bénaság? Egy 4est simán kap tőlem. Aki megvette és nem tetszik és vegyen 1 üveg bort és sírjon éjszaka, hogy kidobott 10/18 ezer forintot.
33.
33.
Szelenas
Akik meg nem próbálták és úgy szidják stb, én nem játszottam a GTAVtel, de szerintem egy rakás szar.
31.
31.
Szelenas
#28: Dehát magyar tv reklám is volt belőle, akkor csak überfasza játék lehet, 254 pont 10es skálán. Én minimálisan követtem a híreket, vmi openworld hackelős gta szerüség. Ennyi fogalmam volt róla. Megvettem PS4-re. Eddigi kedvencem a konzolon. Sokan F5öt nyomogatva várták a következő hírtöredéket, amire kiverhetik és mikor kijött rájöttek, hogy egy Ubisoftos Gta-t kaptak, szokásos Ubisoft jó és rossz dolgokkal.
29.
29.
simon 555
#26: Én a megjelenés óta napi 4 órát játszok vele kb és még csak az Act 2 felénél vagyok.
Ennél tartalmasabb játékkal nem játszottam még. Sokkal több tennivaló van benne a főküldetések mellett mint bármi másban.
A multi meg fenomenális.
28.
28.
simon 555
#23: Ezzel csak egy probléma van.
Méghozzá, hogy attól mert az emberek csodát vártak, még nem lesz rosszabb vagy jobb a végkifejlet. Azért mert az emberek 10 pontos játékot vártak a reklám miatt, erre kaptak egy reálisan 8 pontos játékot, a csalódottság végett nem lesz a játékból végül 5-6 pontos játék. Mert ez minden csak nem objektív tesztelés. Nem a reklámkampányt meg az elvárások alapján kell tesztelni, hanem a tényleges végkifejlet alapján. És akárki akármit mond, a Watch_Dogs egy teljesen korrekt 8-9 pont közti játék lett. Ezt csak az nem látja be aki nem játszott vele, vagy pedig bedőlt a hypnak és tényleg azt hitte, hogy na most aztán megkapja az évszázad játékát. Ami teljesen hülyeség volt, mert már tavaly láttuk milyen lesz a játék. Rengeteg gameplay volt már tavaly az E3-on és ősszel is volt egy 14 perces gameplay, ami ahhoz képest változott az a HUD volt, semmi más. Aki látta azokat, tudhatta, hogy mire számíthat.
27.
27.
Ghost26Dave
Igen igen oltsátok még.Sok csicska hater.Mindenki nagy ívben szrik rátok.
26.
26.
Pizza74
#23: Ügyesen megfogalmaztad teljesen magadtól és egyet is értek. Azonban közel se olyan jó játék, hogy ennyire kétségbeesetten keljen védeni. Sokan csak a téma miatt próbálják védeni, mert hogy HEKKelni mennyire tök menő stb. Vagy csak szimplán sajnálják bevallani, hogy kidobtak több mint 10 ezer forintot (mint jó magam). A sztorit végig játszottam alig 3 nap alatt, pörgős volt, kellően rövid volt ahhoz, hogy önismétlővé váljon. A karakterek is jópofák Jordival az élen, de ezt a játékot nem csak a sztori miatt vártuk, hanem, hogy egy tényleg realisztikus next-gen élményt kapjunk amitől kifolyik a szemünk. Összességében pro és kontrákkal együtt a Sleeping Dogs szintjén van, annyi különbséggel, hogy ott pont azt kaptuk, amire vártunk, nem vertek át senkit. Nem rossz ez, de nem is mondanám nagyon jónak. Kicsit több, mint közepes.
25.
25.
KeXxX
Még új játék, 1-2 hetet adok neki és a lista alján SE lesz. A vezetési élmény tényleg szar a játékban, a GTA V-ben sokkal jobb. Ha már hozzá lett hasonlítva a játék. Viszont emlékszem még 1-2 mondatra amiken még most is jót nevetek.
24.
24.
JackBauer
#23: Jó hasonlat, de a játék attól még nem lett fos. Azt aláírom, hogy sokaknak csalódás, de szerintem egy jó játék lett.
23.
23.
deviques
A Watch Dogs nagyon jó játék, de...

"Képzeljünk el egy előadót (legyen szó énekesről, zenészről, humoristáról), aki felmegy a színpadra, majd szó nélkül, némi alázattal előad egy közepes, közepesen jó produkciót, utána pedig visszafogottan lesétál a pódiumról: a közönség nagy valószínűséggel meg is tapsolja, talán még komolyabb reakciót is sikerül kiváltani az emberekből. Ugyanez a művész felmegy, nagy mellénnyel kinyilvánítja, hogy ő mindenkinél jobb, sztárolja magát, majd levonul a színpadról, kicsivel később visszamegy, megint okoskodik egy sort, utána előadja a már körülírt produkciót: a közönség nemcsak elégedetlen, hanem ennek még hangot is ad."

(Gamers.hu - Watch Dogs Teszt)
22.
22.
Macifasz
#20: Azért, mert a multiját leszámítva, évről évre ugyan azt kapjuk nulla újítással. És bár ezt megszokták neki említeni, de még is rendre megkapja az átlag 9 pontot az oldalak 90%-nál. Nem egy kategória tudom, de ezt le is írtam.
20.
20.
Ecneb
#14: Nem értem miért mindig a COD-al jönnek az ellenérvek. Teljesen más kategória, akkor miért kell ide hozni? dcakee videója tökéletesen mutatja, hogy sem a szar, sem a fos kategóriában nincs a játék, ez egyszerűen röhej.
19.
19.
simon 555
A vicces az, hogy a fikázók nagy része nem is játszott vele, csak látott egy videót amiben felsorolják a hibáit a játékna-k...
A Watch_Dogs egy teljesen korrekt 8-9 pontos játék lett.
18.
18.
#7: Akkor ezek szerint most divatos vagyok.
Dejooooo :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...