Brit toplista: megverte a FIFA-t az új Call of Duty

  • Írta: fojesz
  • 2014. november 10.
  • Toplista
Sokan próbálkoztak ugyan, de végül csak a Call of Duty: Advanced Warfare tudta megverni a FIFA 15-t a brit játékeladási toplistán. Az új Call of Duty szépen szerepelt, a Ghostsnál is jobban indított.

Habár az elemzők azt várják, hogy a Call of Duty: Advanced Warfare-ből végül kevesebb példány fogy majd, mint a tavalyi Ghostsból, az első heti brit eladások egyelőre nem támasztják alá ezt az elméletet. Sőt: az Advanced Warfare annyira jól ment, hogy 14 százalékkal felülmúlta a Titanfall, a legutóbbi Wolfenstein és a Destiny együttes első heti teljesítményét.

Hozzá kell tenni persze, hogy a játék még így is csak az ötödik legjobban rajtoló Call of Duty-epizód, ráadásul a Ghosts-féle hasonlítgatás nem feltétlenül állja meg a helyét: az előrendelőknek biztosított nulladik napi megjelenéssel a játék gyakorlatilag hamarabb került boltokba, mint elődje, ráadásul egyszerre rajtolt el az összes érintett platformon.

A FIFA 15 így a második lett, a bronzérmesünk pedig a Football Manager 2015.

  1. Call of Duty: Advanced Warfare
  2. FIFA 15
  3. Football Manager 2015
  4. Alien: Isolation
  5. Destiny
  6. Minecraft: PlayStation 3 Edition
  7. Skylanders: Trap Team
  8. Sunset Overdrive
  9. The Evil Within
  10. Minecraft: Xbox 360 Edition
  11. Forza Horizon 2
  12. Disney Infinity 2.0
  13. WWE 2K15
  14. Middle-Earth: Shadow of Mordor
  15. Watch Dogs
  16. Assassin's Creed IV: Black Flag
  17. Super Smash Bros.
  18. LEGO The Hobbit
  19. Tomodachi Life
  20. Frozen: Olaf's Quest

Ezek is érdekelhetnek

27.
Heisenberg
Ezért nem nagyon vannak jó játékok a piacon, mert ezeket mindig megcsinálják ugyanúgy (már nézni is rossz) és toplista minden egyes alkalommal:D:D Én az MW3-al játszotta csak, na meg a régi COD2 vel multit, meg a 3-al ps2-n. A világháborús Codoknak még volt hangulata. Ha katonai feelinget akarnak, miért nincs benne mondjuk egy felcser, ha eltalálnak és leszednéd a többi ellenséget ő mondjuk matatna ott valamit és ellátná a sebet, ha nem várod meg hogy segítsen akkor szépen gyengülnél egyre jobban, amég meghalsz. Valami kéne ezekbe az agyatlan amerikai 10-15 éves korosztálynak gyártott katonai istenszimulátorokba, mert ez egy kalap szar, de a többi is. 500 Ft-ot nem adnék egyik COD-ért vagy BF-ért se, ha tudom, hogy nem adhatom őket el utána.
25.
Pipi67
Nem nagy érték a kettő de nekem a Ghosts jobban bejött.De csak a kutyás részek miatt.Sajnos ebből csak kevés volt.Amúgy nem nagy szám egyik sem.
Nekem ha Cod akkor az a második világháborút jelentette,még most is az jut eszembe.Sosem játszottam jobbat mint valamikor a Cod 1-2 és 5-ben.Sajnos a 3-at csak a youtubon tudtam végignézni,mivel tudni hogy az nem jelent meg PC-re.Na ezek hozták a hangulatot.
24.
RangerFox
Hehe, elkezdődött a sárdobálás! :P Én PC-n élvezem, nem egy Halo, nem egy BF, nem egy Killzone, ez egy CoD. Pergős multi és egy "kétszer kijátszhatós" kampány. Egy jó FPS-hez mi kéne még?
23.
GAMEROD
Egyáltalán nem jó a COD grafikája. Az tény hogy szép és éles, de az élethűségtől nagyon messze áll. Főleg az épületek. Simán látszik hogy rajzok.
22.
Ruga
Azért 2014-ben egy kirakat vagy ablaküveget nem lehet belőni, de még golyó ütötte nyom sincs azért az vicces egy ilyen játék esetén szerintem. A BF4 motorja keresztben lenyeli.. :) Szóval van grafikai fejlődés oké, na de a fizika az egy vicc.. :)
21.
Raam989
#15: Ez nulla grafika: http://agamingwebsite.com/wp-content/uploads/2013/09/Lone-Survivor-Gameplay.png

Ez nem az: http://www.independent.co.uk/incoming/article9835792.ece/binary/original/2622074-callofduty_advancedwarfare_multiplayer_cod_aw_riot_jailbreak.jpg
19.
grindcore
Meg az is kozre jstszik hogy a ghosts szar volt, ez pedig egy jol osszerakott jatek.
18.
Putin csodás arccsontja
Tökéletesen egyetértek.

Ez a kampány kegyetlen jó lett.. Pedig közel sem vagyok CoD-rajongó.

Amikor

KIBASZOTTUL NAGY SPOILER KÖVETKEZIK

alattam dől össze a Golden Gate híd, annál a résznél konkrétan az állam kerestem a padlón, ezt nagyjából csak a CoD tudja elérni.
17.
amadeusz gyermeke
Akinek van esze, s box one ja az a Halo masterchief editiont vegye meg. Az fps!!! még harégiek is, de nem egy mérgezettegérszerü kihívásoktól mentes reflexshooter mint ez a izé. Calbászostrutyi !!
16.
GAMEROD
Mindkettő trágya Casual játék, dehát mit csunáljunk, Casual játékosoknak van pénze meg kevés esze. Call Of Dutyról meg a Fresh együttes jut eszembe amibe már mindhárom tag kicserélődött az évek folyamán, a név pedig maradt ugyanaz.
15.
maros1977
Számomra ez a játék egy nagy csalódás! A sok ugrabugra a multyban max arra jó hogy 2hetente kontrollert vegyél! A rengeteg búgról nem is beszélve. A grafika az egyenlő a nagy nullával.
14.
A Pulyka
Most akkor ez mennyivel lett jobb fos, mint az előző fos?
13.
HerodPK
#12: Igy van konzolon nincs Steam //Ps4// , nallunk is 2 napig birta, és amugy is játékérzet melett egy ilyen labdába sem rug egy Dragon age vagy Ac melett . Nem lehet oszehasonlitani de ha választhatok meik igenyesebb és meikbe oljem az idom a CoD a listán sincs...42£ jot 35£ ment el 2 nappal késobb. Persze ez nem szemelyes tapasztalat csak legjobb barátommal csapattuk és hát ez lett a végeredmény.
12.
nomcsa
#10: Konzolon nem követelik a steam-et.
11.
nomcsa
#8: Tény, hogy a dizájn igényesebb lett, a pályákon nem érzed az egysíkúságot. Nekem a PS4-es változathoz volt "szerencsém", és igazad van, mindenki döntse el maga, hogy milyen lett a játék, de ezek után azt tanácsolom mindenkinek (mert nekem példaképp a játék olyan érzés volt, mintha egy cellában lettem volna a Activision-nel, és kérte volna, hogy hajoljak le a szappanért) hogy soha, de soha ne hidd el a reklámot, és a tesztek mellett, ha tudod, próbáld ki valahol.
10.
Birkazoli
#4: "Két nap után visszavittem a játékot, és visszavették egy másikért". Azért az egy picit durva, hogy egy Steam-et követelő játékot visszavesznek. :O
9.
MUNRO
Én tök jól elvagyok vele, sőt kifejezetten tetszik. A multit meg egyenesen imádom. A ghoston kívül én még nem csalódtam cod-ban. Lehet anyázni :D
8.
NoRush
Játszani kéne vele, nem vaktában puffogtatni a bugyuta hozzászólásokat. Tény, hogy ez már nem a jó öreg Call of Duty, de mégis egy bitang jó játék. Hibákat másokkal ellentétben nem tapasztaltam (hagyjuk már a torrent verziókat, azok mindig hibásak... tessék megvenni), a multit viszont tény, hogy tönkre vágja a sok beteg agyú gyerek. Na de ez minden más játéknál is így van ugyebár... [Aki nagyon akar persze, az tud erre is megoldást. A haverjaival játszik, noobok kilőve. Voálá]

A dizájn ellenben elképesztő! Gyönyörűen kezelik szokásosan a színeket és azok átmeneteit. Ilyen téren még a Battlefield 4 és a Crysis 3 is elbújhat mellette, mivel hiába a jó grafika, maga az összkép, a látványvilág a fontos. Az előbbi két játékkal ellentétben itt nem komor a pályák 90%-a, ami hatalmas plusz pont.

Bátran ajánlom bárkinek, a fanyalgókra meg nem kell hallgatni (a 80% úgysem próbálta ki, csak divatból fikáz). Mindenki döntse el maga, hogy milyen.
7.
trion96
Valaki magyarázza már el nekem, hogy mit esznek az egész cod sorozaton, mert tényleg nem értem.
6.
Angelwing
Az Cod AW annyira csőjáték,hogy a CSŐ szégyelli magát miatta XD lassan a tv távirányítójával lehet majd játszani.Legalább lenne benne rombolható környezet,meg egy kis szabadság,de így ez már kevés! na cső XD
5.
nomcsa
#4: A szarkazmus miatt írtam le kétszer a 3 év fejlesztést.
4.
nomcsa
Bevallom, megvettem az AW-t a második napon, nagyon megtetszett a trailerek alapján az exo-ficsőr, na meg Spacey barátunk, sőt, a tesztek is jó játéknak titulálták, három évig fejlesztették, gondoltam, nem lesz "átverve" érzésem,+ 3 évig fejlesztették, és nagy kedvenc a CoD4. Két nap után visszavittem a játékot, és visszavették egy másikért, és örülök neki. A két nap alatt úgy éreztem magam, mint a világ legnagyobb birkája, akiből legálisan csaltak ki 16 ezer forintot, a DLC-nek hívott viccekről nem is beszélve (Atlas Gorge). SENKI SE VEGYE MEG! Inkább vedd meg a teljes AC sorozatot kétszeres áron, DE EZT NE! A kampány első 5 pályája egész jó volt, a vége egy elhamarkodott gyors és minden bakival meg semmitmondó dramaturgiával teli, ezen Spacey se tudott segíteni, mintha a második felében egy B kategóriás Michael Bay filmet "néztem" volna (saját vélemény). A multiplayer egy eszeveszett ugrabugra, sok laggal, idegesítő bemondókkal, (a néger úgy ordibál hogy a felét nem értem, csak annyit észlelek, rohadt ideges, mert kevés volt a gázsi ezért, és még ki se lehet kapcsolni!) a grafikát pedig értem hogy jó butítani multiban az élményért, kár hogy nem tudok képet linkelni arról hogy borzasztó közel egy meccs hevében hogyan nézett ki az ellenség arca, de (nem túlzok) egy az egyben az MGS1 Snakejére kell gondolni, taktikának pedig semmi értelme, mert 10 ből 9 játékos ugyanazzal a 3 fegyverrel van, ami a balansz elcseszésével túl erős, a maradék 1 pedig csak most vette meg a játékot, kell egy fél óra, hogy rájöjjön, más fegyver csak dísznek van azokon kívül. Kevés a pálya (helló tons of dlc) szó szerint mindenki ugrál, és ha szerencséd van, akkor fel tudod venni a care packaged, mert amúgy az esetek 50%-ban bug miatt felvehetetlen. A co-op pedig szót sem érdemel, csontra ugyanaz, mint az MW3-ban, csak itt még spec-ops sincsen (majd talán egy DLC 10 dolcsiért ad 2 olyat) és még sorolhatnám, de így is túl hosszú a kommentem már. Ne dőlj be neki. Vegyél inkább női ruhát, az hasznosabb mint ez.
3.
Levente008
ÚÚÚÚÚÚÚÚRISTEN A FIFA MÁSODIK :D! Végre valami ami legyőzte!
2.
Starkiller89
Nem egy átlagos PC-m van, de nem is high-end (i5 4440 3.1ghz 8gb ram radeon r9 270 2gb) és akad, kifagy stb, undorító az optimalizálás, maga a multi jó, de szerintem kevés a pálya...nincs meg a stabil 60 FPS
1.
2xhun
a szart leelőzte a fos :DD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...