Augusztusban jön a PC-s Final Fantasy Type-0 HD

  • Írta: fojesz
  • 2015. július 29.
  • Megjelenés
Link másolása
Végleges megjelenési dátumot kapott a Final Fantasy Type-0 HD PC-s változata, emellett érkezett néhány screenshot a játékról, sőt a gépigényére is fény derült. Az előrendelőknek DOTA 2-ajándékok járnak.

Júniusban derült ki, hogy PC-re is megjelenik a Final Fantasy Type-0 HD, most pedig azt is megtudtuk, hogy egészen pontosan augusztus 18-án érkezik meg a Steamre a játék. Az előrendelők DOTA 2-tartalommal gazdagodnak, Master Chocobo courierként, Moogle wardként kerül be a gyűjteményükbe.


A PC-s változat több extrát is tartogat majd a játékosok számára. Javítottak a harc közbeni kameranézeten, bekerült a játékba az achievement- és a trading card-támogatás, és a grafikai beállításoknál is több lehetőséget találunk majd, így például a felbontást is feljebb tornászhatjuk, mint a konzolos kiadások esetében. A gépigény így fest:

Minimum gépigény:

  • Windows 7, Windows 8, illetve Windows 8.1 operációs rendszer (64 bites)
  • Intel Core i3 processzor (2,5 GHz)
  • 4 GB RAM
  • NVIDIA GeForce GTX 560Ti vagy AMD Radeon 7790 videokártya
  • DirectX 11
  • 30 GB szabad hely a merevlemezen


Ajánlott gépigény:

  • Windows 7, Windows 8, illetve Windows 8.1 operációs rendszer (64 bites)
  • Intel Core i5 processzor (2,7 GHz)
  • 6 GB RAM
  • NVIDIA GeForce GTX 750 videokártya
  • DirectX 11
  • 30 GB szabad hely a merevlemezen


A Final Fantasy Type-0 HD egyébként jól sikerült, nem csak a Final Fantasy XV demója miatt volt érdemes beszerezni a játékot.

3.
3.
zsocc-nrg
Korábban jön mint gondoltam :) Bár remélem ezt nem cseszik úgy el mint az FFXIII portját (amit persze már javítottak)
2.
2.
Ooorky
#1: F***t.
Ugyanaz, mint a többi játéknál, tömörítetlen hanggal felnyomják a helyfoglalást, hogy ne maradjanak ki a sorból.
1.
1.
DON GONDOCS
30 giga szabad hely, biztos jól feltupírozták a játékot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...