Közzétette az NPD Group az amerikai játékpiac októberét összegző jelentését, eszerint a teljes piac 2 százalékot növekedett éves szinten, 805,9 millió dolláros forgalmat tudhatott maga mögött. Most is a kiegészítők pörögtek a legjobban, ez a szegmens 18 százalékot hízott (197,9 millió dollár), míg a hardvereladások stagnáltak (270,3 millió dollár), a játékeladások pedig 3 százalékkal csökkentek (337,7 millió dollár).
A konzoleladások stagnálása azzal magyarázható, a kézikonzolok eladásából származó forgalom elég meredeken, 27 százalékkal csökkent, ezt pedig nem tudta ellensúlyozni az asztali gépek alig 3 százalékos növekedése - ugye hiába fogy egyre több újgenerációs gép, ezzel együtt kevesebb PS3 és Xbox 360 fogy, és ez visszafogja a lendületet. A hónap legfontosabb híre hardverfronton, hogy az Xbox One meg tudta előzni a PS4-et a havi eladásokban, jóllehet a Sony épp októberben csökkentette a konzolja árát.
Ez jó eséllyel a Halo 5: Guardians megjelenésével magyarázható, ahogy az alábbi toplista mutatja, ez volt a legnépszerűbb játék a múlt hónapban. Az új megjelenések közül az Assassin's Creed: Syndicate, a WWE 2K16, a Yoshi's Woolly World, az Uncharted-kollekció és a Rock Band 4 csípte még meg az élbolyt:
- Halo 5: Guardians
- NBA 2K16
- Assassin's Creed: Syndicate
- Madden NFL 16
- WWE 2K16
- FIFA 16
- Destiny: The Taken King
- Yoshi's Woolly World
- Uncharted: The Nathan Drake Collection
- Rock Band 4
A kiegészítők között nagyon jól fogytak a különböző előfizetések és pontfeltöltő kártyák (itt 38 százalékos volt a növekedés), míg a kontrollerek 29 százalékot erősödtek éves szinten - természetesen főleg az Xbox One Elite kontrollerének hála.
Infamouson sirtam unchartedél zseniális God of warnál nekem nics akciodusabb és még sorolhatnál a lairtol a HS ig.
Xboxon érdekel a fable.
Komolyan nem tudok azon kivül még egy exclusiv játékot mondani sajnos amivel tolnám, nyilván aki szereti a halot annak nagyon vagi, de én a resistancet meg e killzonet se bírom szal nem vagyok fpses
Én is jobban szeretem az Xbox360-omat, mint a Ps3-omat, még se kezdem el szidni.
Hát ebben nagyon nem értünk egyet! :)
Egyébként én mind a három játékkonzolnak szorítok, de értelemszerűen legjobban a Nintendonak, utána a Playstationnak, és csak ezután az Xbox-nak! A Playstation mindig is szimpatikusabb volt, de azért hajrá az Xbox-nak is! :)
Senki nem moindott semmi roszat a kis dobozdrol.
A gesztus vezérlésröl meg annyit, hogy az uj dashboard frisités ki vette a gesztus vezérlést, azzal az indoklással, hogy ezt senki nem hasznlta.
Szóval jó naprakész vagy látszik, hogy ott pihen a gép a nappalidban a tv alatt :)
ÉS olyan kemény indokokat hozol fel, hogy mért jó amiröl az ms is azt mondja, hogy senki nem használja.
Ha hallgattál volna bölcs maradtál volna.
De le fogadom ,hogy pár órán belül ide érnek a Haterek.
Egy valamit nem értek miért nem csökkent árat a microsoft?
Startkor már kukázni kellet volna a kinectet.
Jó a kinect több haszna van mint a PS camere(eyetoy vagy mi? ).
Legalább lehet vele vezérelni gesztusokkal.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.