Vasember is benne lesz az új Pókember-filmben

  • Írta: fojesz
  • 2016. április 24.
  • Cooltúra
Link másolása
Habár a Marvel már korábban belengette, hogy több ismert karakterét is feltüntetné a jövőre érkező Pókember-filmben, az első névre eddig kellett várnunk: Robert Downey Jr. is aláírt a mozihoz.

Úgy tűnik, a Marvel és a Sony hosszabb távú együttműködésre készül, legalábbis erre utal, hogy ha minden jól megy, több másik Marvel-hős is felbukkanhat majd Peter Parker sztorijában. Robert Downey Jr., vagyis Tony Stark például már biztosan a vendégszereplők között lesz, ami valószínűleg nem kevés pénzbe került a készítőknek.

A rossz hír azonban az, hogy ezzel együtt Michael Keaton is kiesett a képből. A korábbi pletykák szerint Keaton a történet aktuális főgonoszát, Vulture-t alakította volna, Robert Downey Jr. szerepeltetése azonban alaposan megterhelte a Sony büdzséjét, akik ezért úgy döntöttek állítólag, inkább kisebb kaliberű színészt választanak a szerepre. Állítólag.

Akárhogy is, a Spider-Man: Homecoming 2017. július 7-én kerül mozikba.

5.
5.
#1: Batman az DC karakter, nem Marvel.
4.
4.
hedzsooo
#2: Szerintem meg inkább csak 1 jó történetet kell elővenniük (van belőle bőven) majd azt ügyesen, ötletesen feldolgozniuk
2.
2.
Olyan karakter kéne, aki még nem volt.
1.
1.
A Pulyka
Batmant is betehetnék tartalékba, meg mondjuk amerika kapitányát. Igy nagyon unalmas lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...