Év végéig 2,6 millió PlayStation VR talál gazdára

  • Írta: Shifty
  • 2016. október 14.
  • Biznisz
Link másolása
A piackutatással foglalkozó SuperData Research előrejelzése szerint a tegnap óta megvásárolható PlayStation VR lehet a karácsonyi szezon egyik nagy nyertese, így az év végéig akár 2,6 millió darabot is eladhatnak majd belőle.

A SuperData előrejelzései szerint abszolút sikerre számíthat a tegnap óta megvásárolható PlayStation VR. Az év végéig több mint 2,6 millió eladott példányt szórhat ki a Sony, ami meglehetősen komoly teljesítmény lenne a VR-őrület legújabb és egyben viszonylag olcsón kínált résztvevőjétől.

A piackutató cég részben ennek tulajdonítja a várható sikert, hiszen a PlayStation VR úgy kínálja közel ugyanazt az élményt, mint az Oculus Rift vagy a HTC Vive, hogy messze olcsóbb alternatíva, ráadásul egy méregdrága, nagyon erős PC helyett egy PlayStation 4 is elég neki. Az sem elhanyagolható tény, hogy jól bejáratott franchise-ok VR-játékaival nyit a szemüveg, így a Resident Evil 7, a Rocksteady-féle Batman-játék vagy a Final Fantasy is elég lehet ahhoz, hogy megmozgassa a játékosokat. Végül pedig az is segíthette az előrendeléseket, hogy az Egyesült Államokban közel félmillió helyen lehetett és lehet kipróbálni a PS VR-t, ami nyilván egyszerűbbé teszi a rajongóknak a későbbi döntést.

A SuperData Research viszont előrejelzésében arra is kitér, hogy bőven akadnak olyan tényezők, amelyek akár vissza is foghatják az eladásokat. Egyrészt nincs igazán komoly játék még a szemüvegre, másrészt a Sony rendszeresen szembesül azzal, hogy képtelen időre kielégíteni az igényeket, megfelelő mennyiségben gyártani egy-egy eszközt. Végül a PlayStation 4 Pro őszi megjelenése is betehet a kiegészítőnek, hiszen lehetséges, hogy a vásárlók inkább az erősebb és olcsóbb konzolra szavaznak.

PC-n és Xbox One-on is működik a PS VR

Ugyan a PlayStation VR kizárólag a PlayStation 4-gyel kompatibilis, a kiegészítő így is nyugodtan csatlakoztatható PC-hez vagy Xbox One-hoz. A szemüveg egy külső egységet használ két HDMI-kábellel, így más gépekre is rádughatjuk. A Cinematic módon keresztül pedig működésre is lehet bírni a perifériát, ami azt jelenti, ha nem is valós VR-élményt kapunk, kijelzőként még használhatjuk.

Akadt olyan, aki a Wii U-ját kötötte rá a PS VR-ra, és úgy játszott a Splatoonnal.

A PlayStation VR-t mi is kipróbáltuk, a perifériát és a játékokat kiveséző cikket erre találjátok.

11.
11.
shatterhand
#10: Sztem csak autos vagy mirrors edge fele jatekhoz passzol. Esetleg repulis/helis. Minden mas kuka.
10.
10.
Kolompár Tarzan
utóirat:

FPS játkékokkal és itt a főleg a SHOOTER-en a lényeg, a VR nem kompatibilis. A monitoron a célzást egérrel végzed ami rohadtul pontos. A való világban a katonák a kezökben lévő fegyvert az arcukhoz emelik, és a szemükben látott képhez korrigálják,NAGYON FINOM MOZGÁSSAL. A VR-ben ezt nem tudod megvalósítani, mert rohadtul nem tudsz olyan precíz mozgást végezni. Persze, ki lehet kompenzálni, mint a kontrollereknél a célzás rásegítést, de az már nem FPS, hanem AIMBOT. A lövöldözős játékok lényege pont abban a több éves apasztalatban van, amíg az ember begyakorolja azt a precíz mozgást, amit az FPS igényel, (skill) amit a VR-ben jelenleg nem lehet megvalósítani, mert nem látod a kezed. ( a virtuális kéz nem jó, mert NAGYON pontatlan.)

Viszont TPS, jellegű játékokban, akár Skyrim, akár Batman, akár Dark Souls jellegű, kézifegyverekre kiélezett játékokban volna értelme VR-t tenni.
A gond megint az, hogy ki kell nyírni a játékban ,a lovaglást, az oldalazós, pörgő-forgó ugró technikákat, mert ha a játékostól elvárjuk, hogy a való világban ugrabugráljon a 2 nm-es szobájában, hogy elkerülje a boss csapásait, máris megdöglött az egész VR.
9.
9.
Kolompár Tarzan
Én azt mondom, a VR első hullámából tényleg el fog fogyni 2,6 millió készülék. A sok gyíkarc megveszi, letölti hozzá az ingyenes tech-demo szintű "játékokat", rájön, hogy ez egy rakás szar, mert nem lehet ülve játszani, kicsi hozzá a szoba, a levert és összetürt berendezési tárgyak ára kezdi megközelíteni a sisakét, és még csak egy jó matyizni sem tud, mert ki az, aki állva maszturbál, miközben a másik kezében VR irányító kar van? Mivel fogod a zsepit???

Szóval el elsz adva egy csomó ilyen szar, ami jelenleg semmire nem jó, és ott fognak porosodni a fiókban, mert a cégek addig nem fejlesztenek hozzá tartalmat, amíg nincs elég hardver a játékosoknál.

Van ráció ebben a technológiában, de inkább az oktatásban, virtuális utazásokban, meg ki tudja még minben. A játék kiadók befektetők. Tehetsz egymilió dollárt egy CoD új részbe, ami tuti megtérül, vagy tehetsz 1 milliót egy új VR játékba, ami lehet, sosem térül meg. Te mibe fektetnél?
8.
8.
user101
Egyébként nem értem a piacot. Itt van például egyel feljebbi hír, hogy a Dishonored kapcsán eljátszanának a VR lehetőségével, DE NEM az eredeti játékba tennének támogatást, hanem egy KÜLÖN Dishonored VR jönne, amiben nem lehet menni, csak a teleportálgatós képességgel tudnánk mozogni ! WTF ?!

Ha valami ami natív módon képes lenne kihajtani a VR-ben lévő lehetőségeket, az pont egy FPS lenne ilyen lehetőségekkel. Egyszerűen nem értem az ilyen kihagyott ziccereket !!!
7.
7.
KOREA24
#5: Én is erre lennék kíváncsi. Még hogy alapból akkor hogy működik a játékokon kívül is One-on.
6.
6.
patryk91
#5: Van a PS VR-nak egy cinematic módja, ami lényegében egy nagy mozit szimulál és úgy lehet használni, akár pc-ről is az eszközt, de ez csak lényegében megjeleníti a képet és nem kapcsolódik a virtuűlis valóság részhez, mert csak egy nagy kijelző az egsz lényegében.
5.
5.
DON GONDOCS
Valaki okosítson ki oké hogy XO kompatibilis a PSVR, de ahoz a játékoknak is kéne támogatnia vagy nem?
4.
4.
KOREA24
Amúgy ezt most nem értem.. teszem azt vennék (de nem fogok) egy PsVr-t az Xbox One-omhoz, akkor az teljesen jól működne vele? Nagyon megköszönném ha ezt egy hozzáértő elmagyarázná!
3.
3.
KOREA24
#1: +1 abszolút egyetértek
2.
2.
PS4jacksony
Osztom a véleményed rengeteg idő kell ennek mire teret nyer annyiba kerül mint maga a gép..
Biztos jópofák lesznek a kefejezetten erre készült játékok de én annak is örülnék ha ez a kütyü pl: kivált egy tévét ha nem vr címmel játszol pl:

Vagy uram bocsá 3d kijelzőt kap hiszen csak " sima ,, játékok vannak manapság és az nem kevés...Az a pár vr cím tényleg csak bohóckodásra lesz jó....
1.
1.
user101
Vagy nem. Szerintem már annak is örülhet a Sony ha sikerül eladni belőle akár csak egy milliót is. Nincs rá ( komoly ) tartalom, kevés hozzá a gép, mocsok drága és a hagyományos külső nézetes játékoknál használhatatlan. Ez akkor buli, ha a kezdetektől erre terveznek egy játékot ( ami viszont kompromusszumokkal jár ) de szerintem hamar rá fognak unni az emberek a bohóckodásra. Ettől még jól megfér a piacon, de nem lesz itt semmilyen forradalom és pláne nem ez a jövő. Sokkal inkább hiszek a hololensben, az talát ( ismétlem talán ) üthet de ott is sok múlik az áron és a tartalmon...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...