A Star Wars: Episode VIII-ból derül ki, kik Rey szülei

  • Írta: fojesz
  • 2016. október 25.
  • Cooltúra
Link másolása
Rengeteg kérdésünk volt a Star Wars: Az ébredő Erő premierje előtt, és legalább ugyanennyivel távoztunk a vetítésről. Egy részükre azonban már a következő epizódban választ kapunk.

Rengetegen pörögnek például azon, hogy kik lehetnek Rey szülei, mert erről semmi konkrétum nem derült ki, mindössze elméletek születtek szép számmal. Az egyik legnépszerűbb rajongói teória szerint a film főhősnője Obi-Wan Kenobi leszármazottja lehet, a titkot azonban hét lakat alatt őrzik a Lucasfilm jóemberei, és csak a Star Wars: Episode VIII-ban árulják el nekünk a helyes megfejtést.

Bizony, ezt maga Daisy Ridley, a Reyt alakító színésznő erősítette meg a Vulture-nek adott interjújában, mikor az idevágó kérdésre azt válaszolta, "egy év múlva meglátjuk", honnan származik a karakter. Azt mindenesetre ezúttal is cáfolta, hogy a Rogue One: A Star Wars Story főszereplőjének, Jyn Ersónak lenne a lánya: ezúttal úgy érvelt, hogy a Star Wars idővonala alapján Jyn jóval idősebb annál, minthogy az anyja lehessen Reynek.

Korábban ennél viccesebben és határozottabban cáfolt, áprilisban azt mondta, attól, hogy Jyn fehér és barna hajú, még nem feltétlenül áll rokonságban a lánnyal...

A Star Wars: Episode VIII forgatása nemrég fejeződött be, a premierje 2017. december 15-én várható.

26.
26.
flydomi
This is SPARTAN!!!!!!
Ray.I am your father!!!
24.
24.
Prax
A Star Wars: Episode VIII-ból derül ki, hogy Rey is egy újabb Disney princess.
20.
20.
#4: Az okozta a vesztét, hogy nem nyírta ki a császárt, mielőtt az összes jedit kiiktatták volna, ha így tett volna, akkor ő lett volna a leghatalmasabb a galaxisban! :)
19.
19.
kopic
Remelem jo lesz film vagy nem.
13.
13.
AfterLife
#10: Ryan Johnson írja, vagyis most már múlt időbe tehetjük. Számítani nem számítok rá, csak tipp, mivel bizonyos jelek a Revan párhuzamra utalnak, de ez persze nem jelent semmit, mert simán más is lehet a háttérben. Amúgy ez szín tiszta pesszimizmus, hogy nem tudnak okosat kitalálni. Nekem perpillanat, semmilyen előítéletem nincs. Úgy vagyok vele, hogy érdekel a végeredmény, de így előre megítélni valamit, értelmetlen és nem is lehet. Én bízom abban, hogy Ryan okosan építkezett a 7. részre, aztán majd meglátjuk.
12.
12.
Datzy
#9: Az biztos hogy nagy troll téma lesz a vetítés másnapján minden fórumot tele spammelni, hogy miért és ki hagyta magára a csajt egy kietlen sivatag bolygón. :D
11.
11.
gerappa
10.
10.
Mortis
#9: nem tudom ki írja a script-et de én olyan okos húzásra, mint Revan nem nagyon számítanék: előbb bizonyosodik be, hogy Snoke Jar-Jar
9.
9.
AfterLife
#2: Miért kell ennyire korán ítélkezni, mikor még csak az egyharmadát láttad a trilógiának? Mintha ez valami tény lenne... Senki nem tudja, mi történt Rey-el korábban, ahogy ő maga sem emlékszik a saját múltjára, noha a filmben erősen utalnak rá, hogy valami történt vele gyerekkorában és ezt pontosan a vízióiban láthatjuk haloványan megelevenedni. Lényegében Kylo ébreszti fel a tudást benne, mikor beleolvas a gondolataiba. Simán elképzelhető, hogy már tanították Rey-t gyerekkorában, majd elfeledtették vele a múltját, szintén ismeretlen okokból. Ezt se cáfolni, se megerősíteni nem lehet, magyarul egy bazi nagy ismeretlen tényezőről beszélünk, ami később kiderülhet és remélhetőleg ki is fog. Bár sok értelme nincs találgatni, de én a Knights of the Old Republic, Darth Revan "effektusára" tippelnék Rey esetében.
8.
8.
Doctor
#6: Akkor unokája, problem solved.
7.
7.
DON GONDOCS
#4: Ez már egy családi dráma, csak most a Solo család drámája, hamég hozzávesszük hogyy Ben-t is Luke képezte ki, kész tragikomédia. Az hogy Rey meg valamelyik kulcs szereplő leszármazottja eddig sem volt titok.
6.
6.
Datzy
#5: Kenobi lánya nem lehet közvetlen. OB1 idősebb, mint Vader, aki Lüke apja. Ő pedig az EPVII-ben nem mai gyerek. Nem igazán egy korosztály a csajjal.
5.
5.
Doctor
Ha tényleg Kenobi lánya, akkor igazán csinálhatnának egy Kenobis filmet is. Ewan mondta már, hogy szívesen benne lenne.
4.
4.
leviske
Anakin vesztét pont az okozta, hogy a jedi kód ellenére szerelmes lett. Tök logikus lenne, ha utána kiderülne, hogy Obi-Wan se élt remeteként, hanem családapa...

Én nem érzek igényt arra, hogy megint családdráma legyen a sorozatból. Szóval örülnék, ha egy teljesen mellékes információ lenne ez és nem akarna több kérdést felvetni.
3.
3.
Mortis
remélem ez, az eredeti trilógiához hasonlóan nem a fő történeti szál lesz, hogy Barátok Közt kezdődjön a messzi messzi galaxisban is.
2.
2.
Juha
Szerintem amíg Han Luke-ot kereste az Echo-bázis körül, addig Chewiee huncutkodott kicsit Mon Mothma-val, és a fajközi szaporulatnak hála tudja elsajátítani az Erőhasználatot szinte néhány óra alatt...
1.
1.
Arsenal4ever
Rey én vagyok az apád!!! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...