Brit toplista: az élen kezdett a Call of Duty, de...

  • Írta: fojesz
  • 2016. november 7.
  • Toplista
Link másolása
Egyszerre örülhet és szomorkodhat az Activision. Habár a Call of Duty: Infinite Warfare rajtja a sorozathoz mérten csalódást keltő, még így is az év egyik legjobb nyitányát hozta össze a legújabb rész.

A Call of Duty: Infinite Warfare a brit játékeladási toplista élén nyitott, és annak ellenére is össze tudta hozni az év második legjobb rajtját (a FIFA 17 mögött), hogy az első heti eladásai 48,4 százalékkal múlták alul a Call of Duty: Black Ops III teljesítményét.

Ilyen mértékű visszaesésre nemigen volt példa a sorozat történetében, és még csak azzal sem lehet megmagyarázni, hogy idén már nem kapott PS3-as és Xbox 360-as változatot a játék: a PS4-es és az Xbox One-os kiadások önmagukban 43,6 százalékos lemaradásban vannak.

A Battlefield 1 ennek megfelelően lecsúszott a második helyre, míg a bronzérmes ezúttal is a FIFA 17 lett. A Football Manager 2017 a hatodik helyen kezdett, és nagyot ugrott előre az új Skylanders is, miután az Activision gőzerővel tolta a tévéreklámokat az elmúlt napokban.

  1. Call of Duty: Infinite Warfare
  2. Battlefield 1
  3. FIFA 17
  4. The Elder Scrolls V: Skyrim - Special Edition
  5. Titanfall 2
  6. Football Manager 2017
  7. Skylanders Imaginators
  8. Mafia III
  9. Grand Theft Auto V
  10. Forza Horizon 3
  11. Gears of War 4
  12. Star Wars: Battlefront
  13. WWE 2K17
  14. Minecraft: Xbox Edition
  15. Rise of the Tomb Raider: 20 Year Edition
  16. Rocket League
  17. Farming Simulator 17
  18. Overwatch
  19. Fallout 4
  20. Dragon Ball: Xenoverse 2
109.
109.
delphijos
#104: Pusztán csak a csevegés kedvéért én azt gondolom hogy ha nincs SEMMI sincs otthon , és játszani akar az ember, egy konzollal olcsóbb LEHET elindulni, ha CSAK a játék a cél. Nem akarok megint olyan vitát hogy mennyiből jön ki egy pc szintű konzol, csak arra gondolok ( lehet hogy csak magamból indulok ki ) hogy ha pc összerakásra szánnám el magam, és tervezetten játék céllal, akkor kizárt hogy az "alapnál" megállnék. Ha már pc, akkor csak ne 100 ezerből tákoljam össze.... De simán lehet hogy van aki másképp gondolja.
108.
108.
user101
#106: A Sony azt nyilatkozta konkrétan, hogy azokat a PS4-es játékosokat célozza a PRO-val akik a konzolok lemaradása miatt esetleg PC-re váltanának... Tehát attól fél, hogy a saját játékos tábora szivárog át PC-re, mert zavarja a teljesítménybeli lemaradás. Ami valljuk be egy BULLSHIT !
107.
107.
delphijos
#106: Azért ez nem ugyanaz mint kér platform. Az pc-n se külön fejlesztés ha feljebb állítod a részletességet, akkor mondjuk dúsabb a növényzet. Csak ha támogatni akarják a pro-t, egy kicsit több munka. Sőt, ha csak nagyobb felbontást kapcsolnak be rajta, (vagy engedik) akkor még kevesebb. Ugyanaz a kód. És a pro support nem is kötelező.
106.
106.
DON GONDOCS
#105: Nem is arra akartam kilyukadni melyik éri meg jobban mert ez egyén függő. Énis játszok psn és pc-n is. Csak most azt nem értem kit akarnak megcélozni a proval? Mert azt mondják mind2 gépre ugyanúgy jönnek a játékok télleg megéri 2 gépre csinálni a játékokat?
105.
105.
Yanez
#104: En mondjuk sosem osztottam azt a tevhitet, hogy a konzol gaming olcsobb. Szamomra pl csak kenyelmesebb, es sok olyan ex cim is van, amit ki nem hagynek. PC vagy konzol, mindket esetben kilehet jonni olcson, olcsobban, dragan, vagy nagyon dragan. Minden attol fugg ki mit igenyel, meg kinek meddig er a penztarcaja. Sok esetben pedig a ketto akar egyutt is jarhat. A lenyeg, hogy aki szereti ezt a hobbit, az konnyen elvezheti, igy vagy ugy.
104.
104.
DON GONDOCS
Szerintem ha sikeres lesz a pro és a tv eladások is beindulnak már nem mondhatjuk hogy sokkal olcsóbb lesz konzol gaming mint a pc. Elég ha csak a játékok árát nézzük. Mondjuk nagyon kívácsi leszek hogy mennyire fogják kapkodni a pro-t.
99.
99.
Norbiii
#97: Juj de egyetértek ezzel a hozzászólásoddal! Én most adtam el a Ps3-at, egy leányzónak vették meg, és ne tudd meg, hogy mennyire örült neki, főleg a move kamerás játéknak! :) Ps4 esetében is, szerintem most, hogy így lement az ára, sokan megveszik majd, akik eddig nem tehették meg, nekem például ma hozza a futár! :)
97.
97.
delphijos
Kicsit más vizekre evezzetek, de azért a játszani akaró, szerető emberek között is rengeteg kispénzű is van. Röpködnek itt a számok, meg olyan megjegyzések hogy pl. ki vesz ps4-et, amikor a pro "csak egy kicsit" drágább, de konzolboltos ismerősöm szerint még az előző zenes használt konzolokat is viszik. Ez a réteg is bőven jelen van. Másrészt ha az ember becsületes, akkor a hardver mellé elég durva sw költséggel is számolhat, bár pc-n ennél sokkal jobbak a lehetőségek, azért ott sem elhanyagolható.
96.
96.
Beniciodeltoro
100 gigás rettenet, amint tudok megszabadulok tőle.
A remastered egy az egyben ps3-as minőség, sőt a multija még rondább, olyan mint ha szürkehályoga lenne az embernek, homályosabb mint anno a ps3-as változat, iszonyat gáz lett.
BF1-hez képest ez egy vicc.
88.
88.
Norbiii
"Ennek az egész eszmefuttatásnak csak az mond ellent, hogy mást se olvasok, csak azt hogy fabatkát se ér egy játék ha nincs 4K/120fps, minden ultrán, 256x élsimítás, stb...."

Én azért megnézném, hogy valójában hányan is játszanak 4k-ban, igazán fullos minőségben?! Azért mert itt kommentel 5-10 tag, hogy ő 4k-ban játszik, meg neki van mondjuk egy gamer pécéje, attól még nem ez az általános dolog!

Én elfogadom, hogy vannak itt 4K tulajok, valahol mindig el kell kezdeni, hogy elterjedjen, de nézzünk körül az országban, hogy hány embernek van 4k tévéje, és hánynak gamer pc-je?! A válaszok szerintem elkeserítőek lennének, jó ha 10 emberből 1-2-3nak van! Szóval itthon még mindig HD korszak van!
87.
87.
delphijos
#86: Az egésszel csak arra akartam kilyukadni, hogy hatalmas baromságnak tartom ha valaki párhuzamot akar vonni az emberek értelmi képessége vagy bármilyen tulajdonsága és aközött hogy éppen milyen platformon játszik. Boss is valami hasonló okfejtéssel jött, azt se tudtam megállni szó nélkül.
73.
73.
DON GONDOCS
https://www.youtube.com/watch?v=jfVCn8qJ690

ps4 pro értékelés
65.
65.
delphijos
#63: box, pc, konzol -> box, pc , ps

( Szerkesztés gomb lesz valaha? )
62.
62.
Yanez
#61: Akartam en is irni, de mivel valoban nem er sokat... Mondjuk a 4 csillagos jatekok az nagyon jok, a 3 csillagosak mar siralmasak, persze nem mind. A 4 es fel csillag pedig ritka, de ha van olyan, akkor ejha! 5 csillagosat meg nem lattam, de lehet azert, mert nem is kerestem.
61.
61.
DON GONDOCS
#60: Várj azt hiszem a storeban is van egy értékelés rendszer csak ott az 5 csillagos felhasználói értékelés van, de az nem sokat ér.
50.
50.
semike
....hogy itt rendszeresen micsoda musor van....
45.
45.
reddevil1015
Az a lényeg,ez egy jó visszajelzés az activision-nek,h változtatniuk kell mert ez hatalmas visszaesés. Remélhetőleg jövőre nem akarnak még1 ekkora kulát lenyomni a torkunkon és a károk enyhítésére adják karácsonyra külön is az MW remasteredet.
43.
43.
DON GONDOCS
Látom már most megy a fikatenger úgy hogy közük nincs a játékhoz vagy a sorozathoz. A Cod egy olyan fps élmény amit egyik fps játék sem bír pótolni. Az IW mint fps mint Cod egy nagyon jó játék lett. Ha szigorúan a Kampányt nézzük. Változott annyira hogy a régi rajongókat elriassza, de annyira meg cod maradt hogy rá lehessen aggatni a copy paste jelzőt.
Ha sci-fi vonalt nézem a legjobban sikerült rész, igen. A gunplay még mindig élvezetes, a pályák jól felépítettek, a látvány és dizájn kifejezetten szép, lett nincs olyan műanyag hatása. Hozzáteszem az optimalizáció most még jobb mint az előző részekben. Negatívum, az ai az még mindig elég gyenge és a játék ára, ha külön lehetne megvásárolni az SP és MP, nem lenne annyi elégetlenkedő. Szerintem jobb lett mint a BO3 és AW. ÜDV egy cod rajongó.
40.
40.
delphijos
#13: Nehogy leállj fanni kalózzal vitázni. Főleg hogy Téged amúgy is kiokádott már az online közösség. :D
38.
38.
ollie92
"A Call of Duty: Infinite Warfare a brit játékeladási toplista élén nyitott, és annak ellenére is össze tudta hozni az év második legjobb rajtját (a FIFA 17 mögött)"

Ez most komoly ?? Az első napokban többet adtak el ebből, mint a BF1-ből ???
Nem hiszem el, ha nem látom...komolyan, az emberek akkor is megveszik,
ha egy igénytelen újrafoltozott szar. komolyan, ha húsvéti nyuszikkal lehet tojásokat dobálni, meg behívni a farkast, mint killstreaket, még azt is vennék, mint a picsa ! CAL OF DUTY : EASTERN WARFARE, pre order now for only 80€ the EGG edition, for more unique egg skins and furrs !
35.
35.
shatterhand
#31: Ezt eddig nem hallottam. Csak vmi steam/winstore kavarasrol. A winstoresok vissza is kapjak a penzt
31.
31.
crytek
#27: Csak a vicces az ,hogy a reamstered gázosabb mint az Infinite (mondjuk csak a pc-s verzió szarságairól tudok)
27.
27.
shatterhand
#22: Valljuk be zsenialisan csinaltak. Epp mikor bukott volna megmentettek es meg is fizettek.
22.
22.
Hunszi
#20: Ebből kb. félmillió azért vette meg mert megkapja az egyik legjobb COD remasteredét, a maradék másfél pedig egy ekkora címhez édes kevés egyelőre...
21.
21.
Hunszi
#6: nem játszom avval sem, inkább BF 1, de ha nagyon kéne bökni a két futurista dolog közül egyikre, akkor már inkább a TF
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...