Brit toplista: jó erősen nyitott a Horizon: Zero Dawn

  • Írta: Shifty
  • 2017. március 6.
  • Toplista
Link másolása
Iszonyatosan erős rajtot vett a Horizon: Zero Dawn, így nemcsak, hogy simán beelőzte a legújabb Zelda-játékot, de minden idők legjobb premierjét produkálta az új PlayStation 4-címek között, és ezzel maga mögé utasította a No Man's Skyt.

Az várható volt, hogy a Horizon: Zero Dawn nagyon erős rajtot vesz, de arra talán a Sony sem gondolt, hogy simán a PlayStation 4 történetének legjobb IP-premierjét produkálja, miközben az Uncharted 4 tavalyi sikerét is súrolja a Guerilla Games akció-szerepjátéka.

A Nintendo Switchnek sincs oka a panaszkodásra, az Egyesült Királyságban eddig közel 80 ezer darabot adtak el belőle, amelyek többsége ráadásul az új Zeldával, a The Legend of Zelda: Breath of the Wilddal volt egybecsomgaolva. Ez egyébként azt is jelenti, hogy az eladott példányok 78 százaléka Switchen talált gazdára, míg a maradék 22 százalék Wii U-ra kelt el.

Szintén a Switch jó rajtját mutatja, hogy a 1-2 Switch is jól nyitott, hiszen egészen a negyedik helyig jutott, míg a múlt héten még éllovas For Honor az ötödik pozícióba csúszott vissza, a FIFA 17 pedig már csak a hatodik helyen tanyázik.

Valószínűleg jövő héten ismét nagy kavarodás lesz, hiszen a héten mutatkozik be a Ghost Recon: Wildlands és a Nier: Automata is.

  1. Horizon Zero Dawn
  2. The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  3. Grand Theft Auto V
  4. 1-2-Switch
  5. For Honor
  6. FIFA 17
  7. Super Bomberman R
  8. Rocket League
  9. Sniper Elite 4
  10. Battlefield 1
  11. Call of Duty: Infinite Warfare
  12. Resident Evil 7
  13. Minecraft: Xbox Edition
  14. Hitman: The Complete First Season
  15. Halo Wars 2
  16. Forza Horizon 3
  17. Overwatch
  18. Uncharted 4: A Thief's End
  19. The Walking Dead: The New Frontier
  20. WWE 2K17
32.
32.
delphijos
#29: Én is örülök a "bemutatónak" , meghozta a kedvem, bár nem tudom mikor lesz időm még erre is.
31.
31.
Yanez
#29: Nagy köszönet a tartalmas válaszért! Megtudtam belôle egy s mást ami érdekelt.
30.
30.
kamgecam
A Zeldával nyomom és azt kell mondjam életem legjobb játéka! Toronymagasan. Nem tudom letenni, mindenhonnan lopom az időt ha csak egy órám is van az kihasználom kapcsolom is be a jó öreg porfogó wii u-t és alámerülök a csodába.
Semmi sem közelíti meg azt az interakciót a világgal ami ebben a játékban van.Minden sarkon valami új dolog vár a története pedig az a fajta érett mese amit igazán csak egy felnőtt ember érthet.Itt nincsenek fárasztó és körülményes politikai maszlagok mint a Witcher 3-ban amik folyamatosan kizökkentették az ember a fősodrásból és az amúgy érdekes sztoriból.
A Breath of the Wild tele van szimbólumokkal. Mélyreható és megrendítő a filozófiája az a gondolat amit át akar adni. Elképesztő! Egyszerűen életem legnagyobb élménye.Hihetetlen kaland!
Ha majd újra annyi idősek lesztek és elég érettek ahhoz hogy megint gyönyörködni akarjatok a mesékben,és azokban az örök érvényű egyetemes igazságokban melyekez az igazán jó mesék üzennek, akkor poroljátok le a jó öreg wii u-t vagy vegyetek egy switchet, bánom is én és tegyetek magatoknak egy szívességet! Meg fogjátok köszönni.
29.
29.
ADMlN
#8: Nem értek egyet az előttem szólókkal, mert bár valóban merőben más a világa és a hangulata a két játéknak, de alapjában véve mind a kettő akció-RPG, és mint ilyenek összevethetőek. És ha már akció-RPG, akkor én azt mondanám, hogy míg a Witcher inkább az RPG oldalról közelítette a témát, a sok döntéssel és ezek következményével, addig a Horizon inkább az akció részére koncentrál a műfajnak, a kiforrott harcrendszerével és pörgős összecsapásokkal.

Nekem a Horizon crafting rendszere jobban tetszik mint a Witcheré, mivel nincs meg az ott tapasztalható resource egymásra épülés, szóval nincs az, hogy mondjuk egy item elkészítéséhez először el kell készítened 3 másikat, amik közül az egyikhez még 2 másik item előzetes megcraftolására is szükség van.

A fejlődés és skill rendszerben viszont egyértelműen a Witcher 3 nyer, a Horizonban ezt a részt kicsit súlytalannak érzem sok olyan skillel amik nem túl izgalmasak vagy csak nagyon ritkán, nagyon specifikus helyzetekben használhatóak.

Cserébe a harcrendszer terén a Horizon előnye torony magas, szerintem a W3-nak ez az egyik leggyengébb pontja. Nem mondom, hogy élvezhetetlen volt, de a Horizoné egyszerűen annyira pörög, hogy az valami hihetetlen. A Dark Soulsos precíz elgurulások, a csapdák, a különböző típusú fegyverek rengeteg taktikai szabadságot adnak. Ha akarod beleijszted az ellent egy robbanó csapdába, ha akarod fémlemezről fémlemezre bontod szét, ha akarod csak az értékes zsákmányt lövöd le róla, amivel gyorsan meglépsz, vagy akár az ellen valamelyik nehézfegyverzetének megkaparintása után, azzal lövöd rommá és még sorolhatnám.

Story szempontból a dolog már nagyon szubjektívvé válik. Én személy szerint a Witcher világának döntési szabadságát és a formálható történetét nagyon szerettem, de a Horizon fixebb története is nagyon érdekes és izgalmas. Az a fajta story, ami miatt "csak még egy küldetés" alapon hosszú órákra ottragad az ember, mert annyira kíváncsi, hogy mi jön most.
26.
26.
Yanez
#24: Én most speciel azért azt hoztam fel, mert soha nem szerettem az rpg-ket, de a W3 volt, amelyiket utoljára kipróbáltam. Viszont neked is elmondom, hogy abszolút nem azért említettem meg, hogy összehasonlítsam a két játékot, hanem mert tudni szeretném mennyire rpg-s a Horizon, pl a W3-hoz képest. Én kizárólag annak örülnék, ha semmenyire sem hajazna a Witcher-re!

Valaki említette, hogy a kraftolás meg hasonlók a TR szintjén mozognak, annak nagyon örülnék. Viszont Zoli0507 mást mond. Szóval még várok a biztos vélemény(ek)re.
25.
25.
Zoli0507
#24: Èn meg mindig "megmosolygim" mikor a gamerek fogalmakon, fps szàmokon ès mindenfèle szarsàgon akadnak fenn ami a mindennapokban ès ùgy az èletben kurvàra szart sem szàmìt vagy èr. Őszintèn ki nem szarja le hogy a witcher rpg vagy sem? Jàtèk. Hàt jàtszunk. :D Piece.
24.
24.
silkgoat
Mindig megmosolygim mikor a witchert hozzak fel, mint RPG-t. Es ehhez kellene merni az RPG-ket. :D
Hat ha a witcherhez kellene hasonlitani, mint RPG, akkor semennyire sem RPG a legtobb jatek, amit RPG-nek csufolnak, az elen a Witcherrel. :D
23.
23.
Zoli0507
#22: Igazàn nincs mit. Szerdàn veszem, de mivel pro-val együtt es este 8előtt nem hiszem hazaèrnèk, csütörtök vagy pèntek este fogok tudni ìrni, dolgoznom is kell szòval attòl függ mennyi szabadidőm lesz estènkènt. De legeslegkèsőbb szombaton dèlre 100 hogy irok neked
22.
22.
Yanez
#21: Oksa, akkor majd privibe várom, vagy ha lesz aktuális teszt/hír, akkor oda. Köszi!!!
21.
21.
Zoli0507
#19: Ez nem az èn vèlemènyem; -munkatàrsam màr jàtszik vele. A craftolàs ès gyűjtögetès olyan mint a W3-ban. Mèg csak 5òràt jàtszott vele, mondtam neki ne mondjon rèszleteket mert èn jövőhèten veszem. Tudja hogy nagyon szeretem a Witchert,, azt mondta ha azt imàdom akkor ezt is fogom.

De ha kibìrod akkor jövőhèten mondok neked vèlemènyt, ès nem "kàrörvendőt" vagy ironikusat. Hanem teljesen normàlisat, igazat.
16.
16.
KRAT0S
#8: Ahhoz képest semennyire,nagyon jól átlátható az egész,talán a Rise of The TR-hez hasonlítanám,csak itt sokkal több mindent csinálhatsz,és fejleszthetsz.Nem bonyolult.
12.
12.
DON GONDOCS
Minecraft: Xbox Edition Még mindig viszik, hihetetlen és ott a Forza és Halo wars 2, azért csak kitart a box.
11.
11.
Norbiii
Zelda második, ott a Switch is, gyerünk Nintendo! :)
8.
8.
Yanez
#6: Mennyire RPG beütésű a game a W3-hoz képest?
7.
7.
respectpele10
Még csak 2 órát toltam vele, de eddig hibátlan. :)
6.
6.
ADMlN
Imádom, nem bírom abbahagyni! Már az ötödik kávémat iszom a mai nap, mert megint nem sikerült 4 óránál többet aludnom a Horizon miatt.
5.
5.
kopic
HW2 15.hely...latszik hogy az RTS mufaja mar nem sok mindenkit erdekel.
1.
1.
user101
Ezt a játékot nagyon nem kellene az nms-el egy napon ( de még évszázadban sem ) említeni... Nagyon méltánytalan... :)))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...