Pachter szerint a Switch lenyomja az Xbox One-t

  • Írta: Shifty
  • 2017. július 5.
  • Biznisz
Link másolása
Ugyan a Wedbush Securities elemzője korábban a Switch bukását is megjósolta, most mégis úgy látja, az idei esztendőben simán lenyomhatja a Nintendo az Xbox One eladásait.

Michael Pachter nemrég a Factor nevű műsor vendége volt, ahol ezúttal a Nintendo Switch lehetséges eladásairól is beszélt. Pachter egyébként annak ellenére bizakodó a Switch produkcióját illetően, hogy nemrég még bukásra ítélte a konzol eladásait - most úgy látja, idén simán túlszátnyalhatja az Xbox One-t is.

A beszélgetés során elmondta, hogy szerinte idén nagyjából 14 millió Switch találhat gazdára, szemben az Xbox One 10-11 milliós eladásaival. Ugyan a Microsoft nem közöl hivatalos eladási adatokat, de szerinte ez a szám reális, ahogy az is biztos, hogy a Switch is biztosan összehoz majd ilyen eredményt vagy akár többet is. Később aztán azért hozzátette, hogy mindezt alaposan befolyásolhatja a karácsonyi szezon is.

Pachter szerint egyébként azért az árcéduláért, amiért a két konzolt kínálják, mindkettő remek választás, hiszen ha hordozható cuccot akarunk, akkor arra a Switch a jó döntés, ha pedig egy otthoni konzolt, akkor az Xboxszal sem nyúlunk mellé. Viszont a japán piac meghatározó lehet ebben a kiélezett helyzetben. A Switchből 3-4 millió fogyott, míg a Microsoft mindig is sikertelenül tört be a felkelő nap országában, így valószínűleg még az egymilliós eladást sem éri el.

Az elemző egyébként úgy véli, a Switch simán elérheti az 50 milliós eladási mutatót, méghozzá nagyjából 5 év alatt.

18.
18.
Klank
Hülyeségeket én is szoktam mondani, csak még nem élek meg belőle.
16.
16.
kopic
Nem Lesz ra ertem ugy
15.
15.
kopic
#12: Egyetertek. Nuku ertrlmes jatek.:(
12.
12.
dcba
#11: Plusz az xbox kezd egy rossz viccre hajazni :(

Pedig alapbol szeretem az Xboxot, de valahogy ezt most nagyon elrontottak
10.
10.
dcba
#5: A Zelda magaban hatalmas, kiprobaltam PCn emulatorral es valoban olyan baromi jonak tunik mint sokan mondjak (azert nem 10/10 :D), ellenben egyelore nagyon ugy fest, h az az egyetlen igazi olyan jatek amiert a nem Nintendosoknak is megerne, igaz egy jatekert meg nem szabad konzolt venni.
9.
9.
RangerFox
Már a neve is irritál, ha csak meglátom...
5.
5.
ollie92
Jön rá valami érdemes AAA cím, vagy csak ilyen nintendó rétegű máriók ? Vagy 10 éves játékok remasterjei ?
4.
4.
ilovenancythompson
hatalmas szinten lehet az ürge, minden hónapban mást jósolgat. Jonny Cage valóban nem kókler volt, ez a tag viszont jól megél a faszságaiból.
2.
2.
Jó ez a faszi, simán médium szinten mozog.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...