James Cameron új Terminátor-trilógiát akar

  • Írta: Shifty
  • 2017. július 26.
  • Cooltúra
Link másolása
Hiába dolgozik egyszerre négy Avatar-filmen James Cameron, a rendező már a jövőbe tekint. És mivel jobb esetben 2019-ben visszakerülnek hozzá a Terminátor jogai, egy interjúban elmondta, szívesen készítene egy új trilógiát.

Bár Hollywood mindent megtett annak érdekében, hogy alaposan megtapossa az első két Terminátor emlékét, úgy tűnik, akad még olyan, aki lát fantáziát a gépek és emberek közötti pusztító háború további boncolgatásában. Ez a valaki pedig nem más, mint James Cameron, akihez ha minden jól megy, akkor 2019-ben visszakerülnek a megfilmesítési jogok, így a News.com.au-nak adott interjúban gyorsan le is szögezte, hogy ha ez megtörténik, akkor nagyon szívesen készítene egy vadonatúj Terminátor-trilógiát.

Az interjúban elmondta, hogy az Egyesült Államok jogi szabályozásainak köszönhetően másfél év múlva szállnak rá vissza a jogok (feltéve, hogy a jelenlegi jogtulajdonos nem készít újabb részt), míg a nemzetközi jogokat birtokló David Ellisonnal jelenleg is tárgyal, hogyan tudnának közösen együttműködni. Most úgy áll a helyzet, hogy egy három részből álló visszatérésen gondolkodnak. 

Mint ismert, Cameron 1 dollárért adta el a film jogait Gale Anne Hurd producernek, cserébe azért, hogy ő rendezhesse az első részt. A Halálosztó később 78,4 millió dollárt termelt világszerte, míg a folytatás 519,8 millió dollárnál állt meg. Ezután Cameron teljesen kiszállt a franchise-ból, azóta pedig látványos mélyrepülésben van a sorozat, aminek legutolsó epizódja, a Genisys 155 millió dolláros büdzsére mindössze 440,6 millió dollárt hozott a nemzetközi piacon, amihez 89,8 millió amerikai bevétel jött még hozzá.

17.
17.
Formula1fanatic
#15: Komolyan mondom még a sorozat is komolyabb volt, annak legalább baromi jó sztorija volt, jól átgondolt és logikus, és ott volt hangulat is. De lefogadom, a gagyi hudot leszámítva még technikailag is komolyabb volt sok szempontból és jobban odafigyeltek a részletekre.
16.
16.
Formula1fanatic
#15: Igen, az első résznek van egy sötét és nyomasztó hangulata, elképesztően jól felépített film volt. Legutóbb ezt a genisys-t néztem, borzalmas szereplőgárda, teljesen súlytalan akció jelenetek és valahogy unalmas az egész film ahogy van. A 4. rész után azt hittem már csak jobb lehet, és nem. Ebben a műfajban is mennyire nehéz jól rendezni, összeállítani a filmet ehhez tehetség kell és sajnos sok a kutyaütő. Azt is megfigyeltem, hogy nagyon sok lett a cgi manapság, de steril gagyi hatású főleg a sérülések. Lehet a terminator 1 régi tech, de még mindig sokkal hihetőbb az egész, ott még odafigyeltek a részletekre :D Mondjuk a második rész is nagyon aprólékosan volt kidolgozva.
15.
15.
Juha
#14: Ugyanígy vagyok vele én is, hogy a 2. volt sokáig a nyerő, de lehet azért, mert előtte az elsőt mindig csak részletekben tudtam nézni VHS-en, amíg a szülők haza nem értek, szerintem olyan két éve vettem elő, hogy mostmár végignézem, és jobban bejött a hangulata, mint a 2.nak, valahogy "cyberpunk"-osabb a világ, amiről beszélnek, és rád van bízva hogyan képzeled el.
14.
14.
Formula1fanatic
Szerintem az első és a második rész két különböző típusú film, mindkettő igényesen összerakott rendkívül jó hangulattal megáldott filmek voltak. A folytatások amiket már nem Cameron készített egy kukába való rakat gané tele logikai hibával és ostoba rendezéssel. Lehetne csinálni egy olyan poén beharangozó előzetest amiben egy terminatort visszaküldenek az időben, hogy megakadályozza a folytatások elkészítését. Nekem régebben a második volt a kedvenc, de manapság már az első az etalon:D
13.
13.
Perseus84
En vagyok egyedul akinek tetszett a harmadik resz? Lehet ufo vagyok de nekem naguon bejott. Kristanna Loken kva jol jatszott, Arnienak volt humora is. Az akciok is a helyen voltak. Egyedul Connor meg a hisztis csajszija nem jottek be
12.
12.
fenor
#11 ... mint, az azt követő ...
11.
11.
fenor
#1, #4: Egyetértek. Az első rész sötét, nyomasztó hangulata nekem is sokkal jobban bejött, mint az azt következő hígított változatoké.
10.
10.
szakallaskan
A második rész minden idők legjobb filmje.
8.
8.
Yanez
#7: A Terminátor történeti részét tekintve, óriási mázli, hogy nem azt a korlátolt sci-fi horror stílust követték a második részben, mint amit az elsőben láttunk. A folytatásban szépen kiteregették a témát, és meghagyták az első rész főbb védjegyeit. Egyszerűen tökéletes amit csináltak!
7.
7.
Heldengeist
#5: Ez konkrétan egy olyan film, ténylegesen három részben érdemes megvalósítani.

Az első, amit megkaptunk 1984-ben, az Itéletnap, az igazi, amit a 3. rész mutatott be csak szarul, illetve az első közvetlen előzménye, amit a Genesys mutatott be, csak szarul.

A többi a közben kimaradt időszakokat meg feldolgozhatják (szigorúan feltételes módban) kánoni értékű spinoff sorozatok, mivel ahhoz túl nagy időszakok, hogy egy film keretében foglalkozzanak velük (hogyan érik John vezérré az első két film között, illetve hogyan vezeti győzelemre az ellenállást a második kettő között).

Így a filmek (a sorozatokkal karöltve) egy lezárt (történetileg és logikailag is) hurkot. Például ennek a korrekt megvalósítását egy reboot+remake trilógia el tudná látni, ahelyett a logikai agyfasz helyett, amit már a másodikkal elkezdtek építgetni.
6.
6.
Futu-Retro
Én is remélem, hogy az elsőre fog inkább hasonlítani, bár nem hiszem, hogy manapság bevállalnák az R besorolást. Bár mai szemmel nézve nem kicsit elavultak a T1-ben használt trükkök, mégis a maga idejében elég durva volt. Mikor német alámondással néztem nem is úgy tekintettem rá, mint egy sci-fi akciófilmre, hanem mint egy horrorra.
5.
5.
hadzsime
El sem tudom képzelni mit tudnak még kihozni ebből.
4.
4.
Heldengeist
#3: A T2 túlélőhorrorból családi akciófilmet csinált. Pontosan azt, amit manapság fel szokás róni a rebootoknak. Lenyomták a korhatár besorolást, hogy minél nagyobb közönséget érjenek el a filmmel. Mint film elmegy, technikailag is úttörő volt, az elsővel ellentétben szépen is öregedett, de mint Terminatort, zsigerből utálom, jobban, mint az utána következő bármelyik részt.
3.
3.
Macifasz
#1: Ismerve Cameron mai Avataros stílusát, sztem kétlem. Mondjuk én emiatt nem leszek szomorú, mivel bár imádom a T1-et is, de a T2-őt annál inkább.
2.
2.
Yanez
Hajrá! Egy jó kis reboot olykor nagyon kellemes tud lenni. :)
1.
1.
Heldengeist
Remélem inkább az első filmre fog hasonlítani, mint a másodikra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...