Brit toplista: a második helyen kezdett az új Forza

  • Írta: fojesz
  • 2017. október 9.
  • Toplista
Link másolása
Gyengébb rajtot produkált a Forza Motorsport 7 az Egyesült Királyságban, mint a sorozat korábbi részei, de ez legyen a Microsoft legnagyobb problémája: nagyon úgy tűnik, hogy épp a Forza Horizon 3 terelte el a vásárlók figyelmét.

Két dobogós helyezést is bezsebelt a múlt héten a Microsoft, ráadásul mindkettőt a Forza-sorozattal. A Forza Motorsport 7 a második helyen nyitott, és bár a rajtja nem sikerült olyan jól, mint a korábbi részek esetében, jó eséllyel épp a harmadik helyezettünk, a Forza Horizon 3 terelte el a vásárlók figyelmét - a tavalyi rész konzolcsomagos kiadása nagy népszerűségnek örvend az Egyesült Királyságban.

Akárhogy is, a toplista élén még mindig a FIFA 18 tanyázik, ráadásul a játék második hete jobban sikerült, mint a FIFA 17-é annak idején. Több újoncunk is volt emellett, a Mario & Luigi: Superstar Saga + Bowser's Minions a tizenkilencedik, a Layton's Mystery Journey: Katrielle and the Millionaire’s Conspiracy a harmincegyedik, a Dragon's Dogma: Dark Arisen új kiadása pedig a harminckilencedik helyen kezdett.

  1. FIFA 18
  2. Forza Motorsport 7
  3. Forza Horizon 3
  4. Destiny 2
  5. Grand Theft Auto V
  6. Crash Bandicoot N.Sane Trilogy
  7. The LEGO Ninjago Movie Videogame
  8. Mario Kart 8 Deluxe
  9. NBA 2K18
  10. LEGO Worlds
  11. Uncharted: The Lost Legacy
  12. Rainbow Six: Siege
  13. Resident Evil 7
  14. The Legend of Zelda: Breath the Wild
  15. Project CARS 2
  16. Pro Evolution Soccer 2018
  17. Fallout 4
  18. F1 2017
  19. Mario & Luigi: Superstar Saga + Bowser's Minions
  20. Call of Duty: Infinite Warfare
19.
19.
RangerFox
#14: Se a sony se az MS nem adja ki a digitális eladások eredményeit, csak az évzárásnál százalékosan utalnak arra a piacrészre. Biztonsági okok miatt.
15.
15.
Stranger
14.
14.
Stranger
Most esett le, hogy ez nem is mutatja a digitális eladások. Oké, hogy egy random brit lista, de hogy még félkész is... sok értelme nincs.
13.
13.
RangerFox
#10: Szerintem a destiny 2 a legélvezetesebb fps, ami eddig elkészült. Szórakoztató játékmenet és gunplay. Nem kifejezetten szép vagy okos játék, de nagyon látványos. (A grafika, textúrák nem annyira szépek, de az effektek és a fények kifejezetten kárpótolnak érte.) Bele lehet rakni több száz órát is, de engem már nem annyira vonz z, hogy ne 300-as legyen a karakterem, hanem 305-ös, így szerintem tovább is adok rajta.
8.
8.
crytek
Esküszöm fizetnék a M$-nak ha valaha egyszer közölne pc-s adatok
4.
4.
hoaw
Na, ez igen! Gratula a Forzának.:)
2.
2.
PaprikaJancsi
Gratula az MS-nek, két címe is a top 3-ban :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...