Hawaiin bekeményítenek a loot boxok miatt

  • Írta: fojesz
  • 2018. február 14.
  • Hír
Link másolása
Egy helyi képviselő benyújtotta az állami törvényhozásnak azokat a törvényjavaslatokat, amelyek a loot boxok megregulázására hivatottak. Ezek részeként a 21 éven aluliak nem vásárolhatnának loot boxos játékokat.

A Hawaiit képviselő Chris Lee demokrata politikus azzal hívta fel magára a figyelmet gamer körökben, hogy a tavalyi Star Wars: Battlefront II-botrányban maga is felszólalt, és a loot boxokat a szerencsejátékokhoz hasonlította. 

Lee-ék a minap újabb lépést tettek előre a loot boxok ellen folytatott háborújukban, ugyanis két törvényjavaslatot nyújtottak be az államban, amelyek arra hivatottak, hogy megregulázzák az egyre divatosabb játékelemet. A dokumentumokban "kizsákmányoló mechanikaként" emlegetik a loot boxokat, "amelyeket úgy terveztek meg, hogy a pszichológiára támaszkodva pénzköltésre kényszerítsék a játékosokat".  Lee-ék szerint a loot boxok semmiben nem különböznek a félkarú rablótól.

Az első törvénytervezet célja, hogy a kiskorúak (ami jelen esetben a 21 éven aluliakat jelenti) ne vásárolhassanak loot boxokat tartalmazó videojátékokat, míg a másik kötelezővé tenné, hogy a játék fejlesztői publikussá tegyék a loot boxok oddsait. Ez utóbbi egyébként egyre népszerűbb megoldás a loot box-helyzet kezelésére, eleinte Ázsiában kezdett el terjedni, ám decemberben az Apple is bevezette.

Érdemes persze megjegyezni, ha a javaslatokat el is fogadja a helyi törvényhozás, a törvények kizárólag a Hawaiin élőket érinti, akik 1,4 millióan vannak körülbelül. Lee-ék persze nem adják fel, az a céljuk, hogy szerte az USA-ban támogatást szerezzenek az ügyüknek.

Múlt héten Németországban merült fel a loot boxok betiltása, és a napokban Svédország is elkezdte vizsgálni a helyzetet.

9.
9.
codehook
#6: Valaki ugyanigy magyarazta multkor csak szopassal gamestaron :D
7.
7.
Csoki80
Mi a lootbox? Valami előnyhöz juttató cucc multihoz?
6.
6.
Kreto
#5: Legjobb magyarázat ever :D
5.
5.
hadzsime
#4: Én azt olvastam, hogy úgy csinálták meg, hogy veszel egy bizonyos mennyiségű "port" és kapsz hozzá "ingyen" paklit/paklikat. Tehát olyan mintha egy kurva azt mondaná, hogy ő nem pénzért baszik, hanem gumit árul, amihez ajándékba jár egy ingyen dugás.
4.
4.
Necreon
#2: Kínában már szabályozták, a Blizzard kiröhögte őket és csinálja tovább. Annyi változott hogy Heartstone-ban már nem véletlenszerű paklit, hanem garantált digitális valutát veszel, amit aztán elköltesz véletlenszerű paklira. Értsd, bevezették a helyi prémium pénzegységet amit minden MMO eddig is használt Kínában.

3.
3.
Necreon
Mocskos hoólik, sűllyesszük el őket golflabdákkal!

De amúgy igazuk van, pokolra ezzel az egész koncepcióval.
2.
2.
Gamelord
Teljesen igazuk van, ettől függetlenül nem sok változást hoz a törvényrendelet, ha bevezetésre kerül.
1.
1.
markoci555
akkor megveszi a kisgyerek anyukája, mintha eddig nem így lett volna...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...