Wasteland 3 - csak a jövő év végén

  • Írta: Shifty
  • 2018. április 19.
  • Megjelenés
Link másolása
Az eddig is ismert volt, hogy a Wasteland közösségi finanszírozásból készülő harmadik felvonása leghamarabb 2019-ben jelenhet meg, de az csak most derült ki, hogy annak is a legvégén, valamikor a negyedik negyedévben érkezik.

A Wasteland 3 Fig-kampányának hivatalos oldalán bukkant fel egy tartalmas bejegyzés, amiben az InXile Entertainment részletesen kifejti, hogyan áll a játék fejlesztése. Mint írják, minden a menetrendnek megfelelően halad, a dizájnerek jelenleg is gőzerővel dolgoznak a különböző pályák megalkotásán, és ha sikerül tartani a tempót, akkor hamarosan tesztelhető változatokkal is elő tudnak majd állni.

A sok mindenre kiterjedő írás leglényegesebb része mégis az utolsó mondat, amiből kiderül, hogy az eredetileg is 2019-re tervezett premier még mindig elérhetőnek tűnik, de a mostani állás szerint csak az év utolsó negyedévében számíthatunk a játékra. A Wasteland 3 PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelenik meg.

5.
5.
Stranger
Nagyon hangulatos ez a kép
3.
3.
almaspite
Szintén város, már az eddig látottak alapján óriási előrelépést tettek grafikába. Ha több elem hozza az előző rész minőségét. Illetve, ahogy látom figyelő távcsövekből, több szint is visznek bele a világba. Remélem kapunk egy nagyon jó fallout... játékot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...