E3 2018: Tetris-bejelentéssel indított a Sony

  • Írta: sirdani
  • 2018. június 6.
  • Bejelentés
Link másolása
A Sony a 2018-as E3 kezdetéig egyfajta visszaszámlálásként minden nap új bejelentéssel készül a játékosok számára. A mai, első alkalommal Tetsuya Mizuguchi Tetris-játékáról rántották le a leplet.

Tetsuya Mizuguchi neve sokak számára ismerős lehet, hiszen ő áll a Lumines és a Rez játékok mögött is. Új alkotása, a Tetris Effect az E3-on már játszható formában lesz kint, sőt, az idei évben még egy demó is érkezik belőle.

A bejelentés mellé pedig egy trailer is érkezett.

A Tetris Effect egyébként harminc különböző pályát vonultat fel, melyek mind eltérő háttérelemekkel, hangzással és speciális effektekkel rendelkeznek, ezek pedig aszerint változnak, hogy milyen eredményesek vagyunk a játékban.

A Marathon, Ultra és Sprint játékmódok már biztosan benne lesznek a játékban, sőt, a nyár során még továbbiakat is be fognak jelenteni. Ezek közül a Zone mód már biztosnak látszik, amiben a játékosnak lehetősége van megállítani az időt.

Kétségtelen, hogy nem az utóbbi évek legnagyobb bejelentését kaptuk a Sonytól, ám az talán mégis némi örömre adhat okot, hogy egyrészt a játék PS4 mellett PlayStation VR-ra is megjelenik ősszel, másrészt holnap is újabb bejelentésre számíthatunk.

23.
23.
Yanez
#21: Örülök, mint gennyes zacskó a 100-as szögnek.
16.
16.
DarkLord
Valamit ps plus játékként is oda kell adni a népnek. Pár embert lehúznak vele , akit le lehet azt mehet ps plus-ba :)
15.
15.
GAMEROD
Elég semmitmondó videó. Mint kb. amikor a zenelejátszón bekapcsolom a teljes képernyős látványeffektet amiben zene hatására megjelennek különböző alakzatok.
14.
14.
Őrnagy
Remélem, lesz egy jó hosszú, nyitott világú sztori, nem csak az online multi!
:D
13.
13.
kamgecam
12.
12.
Ooorky
#10: xbox one x-en legalább 61 fps-sel futna és az év exkluzívja lenne egyedüli indulóként. Még netflix sorozat is készülne belőle, a Rock lenne a 2*2-es blokk, Vin Diesel meg az L alakú.
11.
11.
Raizen25
Én a luminest imádtam, nekem befog jönni ezis szerintem.
10.
10.
supair
#9: Erre most már én is kíváncsi lennék XD.....vagy Zolcsi máris LSD-vel párosította a Tetris bejelentést.......
Amúgy ha ezt a Microsoft jelentette volna be jézus mi lenne itt..-D
9.
9.
PaprikaJancsi
#8: "Tèvedès, az fps buzik nem sony konzolon jàtszanak. Azok a sötèt oldalon vannak. :D"

Ezt melyik mondatra reagáltad? XD
8.
8.
Zoli0507
#1: Tèvedès, az fps buzik nem sony konzolon jàtszanak. Azok a sötèt oldalon vannak. :D

A tetrishez minek 60fps? XD mi a faszròl marad le az ember? XDXDXD

Egyèbkènt ennek az elsődleges platformja a VR ès nem a "tv-n jàtszunk".
7.
7.
kamgecam
#4: Alapból ilyen hülye vagyok! :D Ha még a nap is megsütne akkor kis szivárványszinű repkedő puszilós csacsikat is odaképzelnék amint együtt vattacukrot nyalogatva felemelkedünk a felhők felé ahol közössen énekelnénk a zsoltárokat.
5.
5.
zozo76hun
4.
4.
kamgecam
#2: És izmos szőke férfiak, mint amilyen én vagyok.:P Bögyös csöcsökkel körberajongva...ez már csak fantasy, asszony leharapná! :D
3.
3.
kamgecam
#1: És tényleg 4k oled tévémen nézve a szemem kifolyt a gyönyörűségtől! Az biztos hogy kell némi intellektus és képzelőerő ahhoz hogy belássuk zseniális ötlet a Rez Infinite és a Tetris LSD párosítása, mindez szteroidon . Megvettek kilóra. : )
2.
2.
Yanez
Ha lesz benne zombie mód meg battle royale, akkor jöhet.
1.
1.
Ooorky
Ezt talán elbírja majd 4k@60fps-sel is a ps4pro.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...