Gears of War 5 - 60 fps és 4K

  • Írta: sirdani
  • 2018. június 21.
  • Hír
Link másolása
A Gears of War franchise-ra mindig egyfajta grafikai mérceként lehetett tekinteni az Xbox-konzolok kapcsán, és ugyan az eddigi részek is viszonylag stabilan futottak, az új rész minden eddigi optimalizációs törekvést felül fog múlni.

A The Coalition stúdió vezetője, Rod Fergusson a Wirednek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Gears of War 5...bocsánat, Gears 5 fejlesztése során a konzolok esetében a 60 fps és a 4K lett megcélozva, míg PC-n biztosítani kívánják a játékosoknak, hogy a fix 120 fps se legyen elérhetetlen számukra.

„A célunk mindig a 60 fps volt, és úgy hisszük – a hátunk mögött mindennel, amit eddig készítettünk, illetve a sok tapasztalattal, amit a Gears 4 és annak optimalizációja kapcsán szereztünk –, pontosan ezt fogjuk nyújtani most is, csak 4K felbontáson. Még meglehetősen korai erről beszélni, de általában 120 fps-t tudunk elérni. Nyilvánvaló, hogy sokat számít az, hogy milyen hardvert használsz, de a játék képes lesz arra, hogy elérje ezt a magasságot, olyan hardverrel, ami képes ezt kipörgetni."

A korábbi részekhez mérten lényeges előrelépésre számíthatunk optimalizáció tekintetében. „Az, hogy a játékot teljesen az alapoktól kezdve építjük fel PC-re, komoly előnyt jelent, mivel a játékosok képesek lesznek kihasználni a különböző PC-s optimalizálási beállításokat.”

A Gears 5-re egyébként 2019-ben számíthatunk, és mivel Xbox Play Anywhere-cím lesz, így jönni fog PC-re és Xbox One-ra egyaránt. A PC-s verzió futtatásához azonban a Windows 10 nélkülözhetetlen lesz.

22.
22.
zozo76hun
most epp a haverral a dead rising 3-at nyomjuk. 720p/30fps es elegge jol elvagyunk vele. a masik gepen meg ott var a HZD pl, de ki nem szarja le! :)
21.
21.
kamgecam
#19: Felüdülés hogy vannak még humorérzékkel rendelkező emberek a sok hüle között. Respect Frank és Jancsi! : )
20.
20.
PaprikaJancsi
#19: Ha az összes vacak lenne is valami lenne, legalább van ex. ha vacak is xD
19.
19.
frankdelgado
#18: Azé nem egy minőségi sony ex, de a boxon màr ez is valami.
14.
14.
frankdelgado
#10: Sorolj fel kérlek néhàny sony exet, ami sokkal jobb.....
11.
11.
Őrnagy
#10: Persze, legyen szép is, meg jó is?!
Neked semmi sem elég?!:D
(bocs)
10.
10.
kamgecam
Ez jó hír csak kár hogy egy középszerű tps lövöldéről van szó! :(
9.
9.
PaprikaJancsi
#8: Nekem State of Decay 2-nél minden indításnál kidobja, hogy nincs meg a minimum rendszerkövetelmény. Erre berakja max. felbontásra, és betöltés után egy kis akadozás után teljesen jól fut. Vagyis nekem is dob fel ilyent, de engem tovább enged.

Reddit, vagy MS supporton talán kapsz segítséget. MS support ha nem is tud közvetlen segíteni, lehet mond oldalt ahol kapsz választ a kérdésedre.
8.
8.
Macifasz
#7: Akkor jelzi, amikor belépek a játékba. Feljön a Gears of War logó, majd amikor a menübe akarnak belépni, akkor egy kis üzenet ablak formájában írja ki, hogy neki minimum 2 GB-s kártya kell, az enyém meg 0, így most kilép én meg...szóval érted. :-) A windowsom mindig "naprakész", ahogy a driverekből is mindig a legfrissebb van fen. És azért is furcsáltam a dolgot, mert annó amikor megvettem, nem volt probléma, hiszen végig tudtam vinni. Csak kb. 1 évre rá, amikor újra megjött hozzá a kedvem. Kíváncsiságból megnéztem az első rész remastered kiadását (azt is megvettem) és az pöccre elindult.
7.
7.
CitromH
#5: Honan tudjam miért? Lehet a store allergiás valamilyen fáljrendszerre. Lehet nincs updatelve a windowsod. Lehet szar driverek vannak fent (pl a videokártyánál). Lehet 32 bites a rendszered. Lehet az ms default könyvtárad a rendszermeghajtón van, és nem állítottad át. Az biztos, hogy nekem még ilyen bajom nem volt a storeal, pedig vásároltam már ott párszor. Ezt a játékot pont nem, de úgy is gondoltam utánanézek milyen, mert épp nincs semmi, amivel játszanék.

A videókártya memóriáját meg nem tudom hol jelzi neked. Installnál a program? Vagy a storeon belül valahol? A bajod nem hiszem, hogy a gamekapocs fórumon meg tudnám oldani, csak kíváncsi lennék :)
6.
6.
PaprikaJancsi
Nekem nem volt problémám még a store-ral, mondjuk nem is vennék rajta semmit, csak gamepass-t használom, mert valami hányadék bénán van felépítve az egész szerintem... és amúgy is jobban szeretem ha Steam-en vannak a játékaim.
5.
5.
Macifasz
#3: Akkor még is mié? Érdekes módon a többi programnál, legyen az Steam, Uplay, GoG, Origins, nem csinálja ezt. Soha, egyszer se fordult elő egyiknél sem, hogy nem látták volna az összes meghajtómat, olyan meg pláne nem, hogy közlik, 0 GB-s a videókártyám. :-D A Quantum, Break se futott vele tökéletesen és láss csodát, a Steam verzióval viszont már semmi probléma nem volt. Szóval remélem a jövőben javítanak rajta vagy elfelejtik ezt a "csak ott, sehol máshol nem tudsz velük játszani" felfogást.
4.
4.
#3: Pedig az, nálam is ez volt, csak nem a Gears-nél. Steam-en 194 játékból kivétel nékül mindegyiket rendesen feltelepíti a rendszer, MS Store gamma meg buzul...soha többet nem veszek onnan semmit, úgyhogy benézték. Ha lenne Steam-en vagy GOG-on, érdekelne.
3.
3.
CitromH
#2: Erősen kétlem, hogy ez az MS store hibája lenne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...