2078-ban érkezik a PlayStation 9?

  • Írta: skiz0
  • 2006. november 8.
  • Érdekesség
Link másolása
A Sony ismét egy jó kis reklámmal rukkolt elő. Akinek kevésnek tűnnek a hamarosan boltokba kerülő PS3 adottságai, annak érdekes lehet ez a hír!
A Sony ismét egy jó kis reklámmal rukkolt elő. Akinek kevésnek tűnnek a hamarosan boltokba kerülő PS3 adottságai, annak érdekes lehet ez a hír!

Nagy a sürgés-forgás a Sony háza-táján a PlayStation 3 miatt. Egyre közelebb járunk a PS3 boltokba kerüléséhez, ezért egyre több információt tudhatunk meg a konzolról, na meg persze egyre több PlayStation reklámot láthatunk szerte a weben, televízióban. Reklámok közül kiemelendő ez a PlayStation 9-et bemutató TV reklám, melyben megtapasztalhatjuk a távoli jövőben érkező gépezet nyújtotta extra szolgáltatásokat. Aki még az mellett áll, hogy a PS3 egy gyenge konzol lesz mind a Blu-ray meghajtóval, és mind a csúcstechnológiás Core processzorral megáldva, annak itt az ultra next-gen csoda, a PS9. A bökkenő csak az, hogy az erre váróknak 2078-ig kell várniuk a videó szerint, ráadásul a végén kiderül, hogy ez egy PlayStation 2 reklám. Persze ettől függetlenül ez még igaz is lehet akár, mert 2078-ig aztán még bármi megtörténhet...

Nos, most már csak egy play gomb választ el titeket a PS9 nyújtotta virtuális élmény megismeréstől!

12.
12.
powerfantastic
amugy ilyen már az 50-es évektől és létezik
11.
11.
DMY13
Ténleg és mi akkor hány évesek is leszünk ha én jól számoltam 92 éves leszek háhááháháháhá talán meg se élem habár lehet

nekem soha nem volt semmien ps-em :(:(:(:(:( majd megszerzem a ps6 anyi nekem bőven elég :P
10.
10.
TomFace
Hehe, ez egy ősrégi reklám, ahogy a ps2 felirat is igazolja a végén :D
9.
9.
Guppi
Jeee! Legalább tudom mivel üssem el a nyugdíjas koromat! :D
7.
7.
Halfer
loál, nem semmi "virtuális élmény" :)
6.
6.
skiz0
jha, úgy akarsz eljárni mint Cartman a legutcsó SP részben a Wii miatt? :DD

csak nehogy később ébredj fel :P



amúgy igen, ez tényleg nem mai videó, de mivel még nem láttam kinnt, viszont nem régi, meg gondoltam érdekelhet pár embert...
5.
5.
skiz0
jéééé, tényleg, mikor tartja a nagy PS9-et a végén (00:50), akkor tényleg mintha PSP lenne úgy, ha megfordítanánk a kilencest. így elég valószínű, hogy a PSP is benne van a dologban...

akkor már csak a 2078 a rejtély... :)
4.
4.
Daks
az idei őszi kampány része ha jól tudom
3.
3.
Drago
Ez egy picit már régi videó, nem gondoljátok?
2.
2.
Daks
az az erzesem, egy kicsit tulfizetik a Sony marketingeseit :)
1.
1.
skiz0
Arra viszont jó lenne rájönni, hogy miért pont 2078, és miért pont a PS9? :)

szerintetek?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...