Brit toplista: csúcson a Kingdom Hearts III

  • Írta: sirdani
  • 2019. február 4.
  • Toplista
Link másolása
A Square Enix régóta várt alkotása mondhatni letarolta a piacot, és magabiztosan szerezte meg az első helyet a szigetország eladási listáján. Nem csoda, hiszen a franchise eddigi legsikeresebb rajtjáról beszélhetünk.

A Kingdom Hearts-széria történetében egyébként ez az első alkalom, hogy egy epizód felkerült a lista élére, ráadásul az Egyesült Királyságban most tudhatják maguk mögött a fejlesztők a legsikeresebb megjelenést is. A közvetlen elődnek számító, 14 éve PlayStation 2-re megjelent Kingdom Hearts II ugyan jóval népszerűbb volt, mint az azt követő spin-off epizódok, ám az új rész még így is képes volt megduplázni annak eladási adatait. Az eredményben egyébként 82 százalékot a PlayStation-felhasználók vásárlásai tettek ki, míg a maradék 18 százalék az Xbox One-nak köszönhető.

Ennek megfelelően a második helyet sikerült csak elérnie a Resident Evil 2 remake-jének, az eladásai az első heti forgalomhoz képest 67 százalékkal csökkentek. A toplista további szereplői közt nem történt semmilyen dráma fordulat; a Red Dead Redemption 2 egy helyet rontva még mindig közel van a listavezetőhöz, mint ahogyan a FIFA 19 és az ötödik pozícióba visszacsúszó Call of Duty: Black Ops 4 is. Ugyanígy még mindig jól szerepelnek a Nintendo-exkluzív címek, legyen szó akár a hatodik New Super Mario Bros. U-ról, vagy a nyolcadikként becsusszanó Super Smash Bros. Ultimate-ről.

Az igazán nagy izgalmak viszont a jövő hétre várhatóak: pár nap eltéréssel fog érkezni majd a Jump Force, a Civilization VI: Gathering Storm, a Crackdown 3, a Far Cry: New Dawn és a Metro Exodus is, szóval annyi már biztos, hogy idén tényleg ütős februárunk lesz.

  1. Kingdom Hearts III
  2. Resident Evil 2
  3. Red Dead Redemption 2
  4. FIFA 19
  5. Call of Duty: Black Ops 4
  6. New Super Mario Bros. U
  7. Mario Kart 8 Deluxe
  8. Super Smash Bros. Ultimate
  9. Grand Theft Auto V
  10. Spyro Reignited Trilogy
24.
24.
Darksiders84
#13: Szerintem is jó lett kicsit félősen vettem mivel nem ismerem az előző részeit és a japán frizurás játékok se kimondottan a kedvenceim de mégis némelyik különlegességet érdekelten beszerzek és ez is meglepően fasza akció kicsit varázslatos valakinek már lehet sok de élvezhetően más és nem is olyan könnyű gyerek játék. Majd egyszer talán beszerzem azt a nagyon népszerű Persona 5 különlegességet is.
23.
23.
kamgecam
#17: Neked mensid van hogy mindenhol minden szarért belémállsz? Ember! Engedd el. Lapozz és hanyagolj. Köszi! De te tudod, tőlem aztán vergődhetsz.
17.
17.
Mr.Dead
#16: De azért itt is belefűzted, hogy mennyire jó a játék szóval benne van a hiba.
Amúgy én a 2033-at próbáltam, szerintem is max átlagos, a hangulat tényleg nem rossz, kár hogy a könyv ezerszer jobb és igy nekem meg rosszabb is lett a végeredmény második végigjátszásra
13.
13.
Tidus
Meg is érdemli,mert eszméletlen jó játék lett ! :)
Kicsit sajnálom ,hogy a magyar piac ennyire "kicsi"...külföldi fórumok teli vannak vele és oda vannak a játék különleges hangulatáért...itt meg...sajnos hazánkban néha tényleg az az érzésem amibe nincs gépfegvyer vagy focilabda az nem igen lehet sikeres....
12.
12.
shatterhand
#5: Pont azért se volt kedvem azt beszerezni. Pedig dok helyen hallom milyen jo rész lett.
7.
7.
delphijos
#6: Eladások szempontjából igaza van, és erre vonatkozó megjegyzésre is válaszolt. Az hogy van akinek “nagyon bejön” az ebből a szempontból irreleváns. Kasszát egyik se robbantott.
3.
3.
shatterhand
Far cryra leszek kíváncsi majd. Az 5. kimaradt, meg ugy anblokk a primal es a 4. is. De minél több videót nézek annál jobban bejön.
Csak azért veszem meg elobb a far cryt mert így is olcsón jön ki. Mire megunom a Metrot is olcsóbban tudom megvenni.
1.
1.
hedzsooo
Hát akkor le is lövöm a nagy meglepetést a következő hétre: a Metro Exodus tarolni fog, + a PC-s fronton is, a sok hiszti ellenére! ;D Hú, már nagyon várom a megjelenését, tuti EPIC lesz! :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...