Íme, a 91. Oscar-díjátadó gála győztesei

  • Írta: sirdani
  • 2019. február 25.
  • Cooltúra
Link másolása
Idén 91. alkalommal rendezték meg az Oscar-gálát, hogy jutalmazzák a filmes ipar elmúlt évének legjobb alkotásait. Az ideihez mérten már többször is láthattunk ütősebb felhozatalt, ám az este még így is számos meglepetést tartogatott.

Az egyik legnagyobb talán az, hogy a Fekete Párduc mondhatni tarolt. Pár hónapja, amikor bejelentették, hogy a szuperhősös alkotást a legjobb film kategóriája mellett még másik hat kategóriában is jelölték, rengetegen csodálkozásukat fejezték ki, melyet csak tetőzhet, hogy a film ezek közül három díjat meg is szerzett. Egészen pontosan a legjobb kosztüm, a legjobb filmzene és a legjobb látványterv kategóriákban.

A legjobb filmnek a Viggo Mortensen főszereplésével készült Zöld könyvet választották, a legjobb férfi színész díját Rami Malek kapta meg a zseniális Freddie Mercury-alakításáért, míg Glenn Close-t hetedszer is Oscar nélkül hagyva Olivia Colman lett a legjobb női színész kategória győztese. Érdekességekkel találkozhatunk még a legjobb animációs film kategóriájában, ahol váratlan fordulatként a Pókember: Irány a Pókverzum vihette haza a díjat. Összességében a legsikeresebb film a Bohém rapszódia lett a négy Oscar-díjjal.

Legjobb film:

  • Fekete párduc
  • Csuklyások
  • Bohém rapszódia
  • A kedvenc
  • Zöld könyv
  • Roma
  • Csillag születik
  • Alelnök


Legjobb rendező:

  • Spike Lee (Csuklyások)
  • Pawel Pawlikowski (Hidegháború)
  • Yorgos Lanthimos (A kedvenc)
  • Alfonso Cuarón (Roma)
  • Adam McKay (Az alelnök)


Legjobb animációs film:

  • A hihetetlen család 2.
  • Kutyák szigete
  • Mirai
  • Ralph szétzúzza az internetet
  • Pókember: Irány a Pókverzum


Legjobb férfi színész:

  • Christian Bale (Alelnök)
  • Bradley Cooper (Csillag születik)
  • Willem Dafoe (At Eternity's Gate)
  • Rami Malek (Bohém rapszódia)
  • Viggo Mortensen (Zöld könyv)


Legjobb női színész:

  • Yalitza Aparicio (Roma)
  • Glenn Close (The Wife)
  • Olivia Colman (A kedvenc)
  • Lady Gaga (Csillag születik)
  • Melissa McCarthy (Can You Ever Forgive Me?)


Legjobb férfi mellékszereplő:

  • Mahershala Ali (Zöld könyv)
  • Adam Driver (Csuklyások)
  • Sam Elliott (Csillag születik)
  • Richard E. Grant (Can You Ever Forgive Me?)
  • Sam Rockwell (Alelnök)


Legjobb női mellékszereplő:

  • Amy Adams (Alelnök)
  • Marina De Tavira (Roma)
  • Regina King (If Beale Street Could Talk)
  • Emma Stone (A kedvenc)
  • Rachel Weisz (A kedvenc)


Legjobb animációs rövidfilm:

  • Animal Behaviour
  • Bao
  • Late Afternoon
  • One Small Step
  • Weekends


Legjobb adaptált forgatókönyv:

  • Buster Scruggs balladája
  • Csuklyások
  • Can You Ever Forgive Me?
  • If Beale Street Could Talk
  • Csillag születik


Legjobb eredeti forgatókönyv:

  • A kedvenc
  • A hitehagyott
  • Zöld könyv
  • Roma
  • Az alelnök


Legjobb operatőr:

  • Hidegháború
  • A kedvenc
  • Mű szerző nélkül
  • Roma (Alfonso Cuarón)
  • Csillag születik


Legjobb vágás:

  • Csuklyások
  • Bohém rapszódia
  • A kedvenc
  • Zöld könyv
  • Az alelnök


Legjobb hangvágás:

  • Fekete párduc
  • Bohém rapszódia
  • Az első ember
  • Hang nélkül
  • Roma


Legjobb hangkeverés:

  • Fekete párduc
  • Bohém rapszódia
  • Roma
  • Az első ember
  • Csillag születik


Legjobb látványterv:

  • Fekete párduc
  • A kedvenc
  • Az első ember
  • Mary Poppins visszatér
  • Roma


Legjobb filmzene:

  • Fekete párduc
  • Csuklyások
  • If Beale Street Could Talk
  • Kutyák szigete
  • Mary Poppins visszatér


Legjobb dal:

  • Fekete párduc
  • RBG
  • Mary Poppins visszatér
  • Csillag születik
  • Buster Scruggs balladája


Legjobb smink és haj:

  • Határeset
  • Két királynő
  • Alelnök


Legjobb kosztüm:

  • Buster Scruggs balladája
  • Fekete Párduc
  • Mary Poppins visszatér
  • A kedvenc
  • Két királynő


Legjobb vizuális effektusok:

  • Bosszúállók: Végtelen háború
  • Barátom, Róbert Gida
  • Az első ember
  • Ready Player One
  • Solo: Egy Star Wars-történet


Legjobb dokumentumfilm:

  • Free Solo
  • Hale County This Morning This Evening
  • Minding The Gap
  • Of Fathers And Sons
  • RBG


Legjobb rövid dokumentumfilm:

  • Black Sheep
  • Endgame
  • Lifeboat
  • A Night At The Garden
  • Period. End Of Sentence.


Legjobb rövidfilm:

  • Detainment
  • Fauva
  • Marguerite
  • Mother
  • Skin


Legjobb idegen nyelvű film:

  • Kafarnaum
  • Hidegháború
  • Mű szerző nélkül
  • Roma
  • Bolti tolvajok
21.
21.
kopic
Legjobb vizualis effektusoknal nem az IW nyert? Dafuq?!
Ez röhej...
20.
20.
kopic
A Zöld könyvre remélem hogy eljutok még a mozikba. Megint csak nem hallottam eme filmrol... :/
19.
19.
Chrysh
Jusson eszükbe azoknak, akik azt állítják, a 3 Oscarja a Fekete Párducnak csak "kisebb", technikai Oscár, hogy majd erre a filmre úgy fognak emlékezni, hogy a szuperhősfilm, ami 3 Oscart nyert.
18.
18.
Hanadix
Attól függetlenül, hogy az Oscar mindig is politikai módon működött (Oscar kampányok), szerintem a legtöbb díj megérdemelt volt most. A 3 díj amit a Black Panther kapott szerintem teljesen megérdemelt volt (legjobb filmnek én sem jelöltem volna, de ugye mint szinte teljes fekete gárdásval könnyű volt eladni az oscar kampányukat), Rami Malek és Olivia Colman győzelmének nagyon örülök, Spider-man, és a shallow győzelme szinte biztos volt, de azoknak is szurkoltam. Green Book-ot és a Roma-t még nem láttam, úgyhogy azokról nem tudok nyilatkozni, bár a Roma-ról nagyon jókat hallottam.
16.
16.
ironyman
Hollywood már 10 éve nem tud semmi újat mutatni.
15.
15.
Szerintem jó film volt a Bohém Rapszódia és kivétel nélkül mindenkinek csak ajánlani tudom. Hogy Rami Malek megkapta érte az Oscar-t, annak megint örülök, de ha valaki látja a filmet érteni is fogja, hogy miért. Emellett az ilyen fekete párducos dolgok igazából nem érdekelnek. Nem láttam, nem is fogom, biztos jó, ennyi.
14.
14.
aRkye
Vicc volt az egész! Ez már túlzás, hogy az afroamerikaiakat ennyire tolják! Ha jövőre csak 2-3 díjat kapnak, akkor megint háborogni fognak, mert rasszizmus van? Basszus, szóljon már végre a minőségről, ne a politikáról, vagy fejezzék be az egészet.
13.
13.
zoli12i
Csukjások is megkapta a maga kis szobrocskáját, hogy Spike végre kussban maradjon. Fekete párduc 3 díj. Vicc.
Évek óta alul tudja magát múlni az Oscar.

Szerencsére volt most pár korrekt nyertes.
10.
10.
Macifasz
#3: Milyen tarolása? Nyert hármat, amiből kettő kb. senkit nem érdekel. :-D Ha kapott volna a zene mellett valami komolyabbat, pl. vizuál, operatőr, vágás vagy ne adj isten a film, akkor azt mondom ok, de így?
9.
9.
Macifasz
#2: Pedig nem bonyolult. A First Man kapcsán elérték, hogy ne vedd észre mikor van vizuális effekt és mikor a valóság. Ezt elérni pedig sokkal komolyabb munka, mint egy két és fél órás CGI éradatot nézni, amiben félreértés ne essék, piszok sok munka van...de nem annyira lenyűgöző sztem, mint amikor elhiszed, hogy igen, kimentek az űrbe meg csak a forgatás kedvéért fellőttek több rakétát...pedig tudod, hogy nem. ;-) Nagyon sokaknál a vizuál effekt kimerül annyiban, mint ami pl. az Infinity Warban is van, pedig az a műfaj sokkal de sokkal több annál. Sztem kimondottam örvendetes, hogy a First Mant díjazták. Mondom ezt úgy, hogy az Infinity Warnak is örültem volna.
6.
6.
Batman
Ez a csillag születik betétdal ez lassan olyan, hogy Lady Gaga még a budin is elénekli. Egyébként Rami Malek megérdemelte, szép teljesítményt hozott a moziban, csak ájuldoztunk a film közben.
4.
4.
Back2U
A barátom Róbert Gida miért nem nyert egyet se? Az egyik legjobb film volt idén, visszahozta a régi emlékeket, és Ewan McGregort.
3.
3.
kastorhun
Több mint szánalmas a Fekete Párduc tarolása.
2.
2.
ollie92
Szépen ! Rami Malek teljesen megérdemli a szobrocskát !

Amúgy ez meg mi a szar ? Remek kis film volt, de ha nem Gossling orrlyukát kellett volna nézni fél méterről még talán láttam is volna valami "effektet":

Legjobb vizuális effektusok:

Bosszúállók: Végtelen háború
Barátom, Róbert Gida
*Az első ember*
Ready Player One
Solo: Egy Star Wars-történet
1.
1.
Gorrister
Colman győzelemének nagyon örülök.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...