Brit toplista: elsőként rajtolt a Crash Team Racing

  • Írta: sirdani
  • 2019. június 24.
  • Toplista
Link másolása
A 90-es évek versenyjátékának remake-je ráadásul az idei év harmadik legjobb kezdését tudhatja magáénak az eladások tekintetében. Olyan címeket taszított a héten maga mögé, mint a FIFA 19 és a Forza Horizon 4.

A Crash Team Racing: Nitro-Fueled a franchise történetét nézve a második legsikeresebb hetét hozta össze, melyet csak a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy tudott megelőzni a megjelenésekor. Az idei évben pedig csak a Sony zombis Days Gone-ja és a Resident Evil 2-remake ért el jobb eredményeket az első napokban a brit piacon, szóval mindenképpen egy parádés startot tudhat magáénak a játék.

A lista második helyére a múltheti győztes FIFA 19 került, ám hogy érezzük a különbséget a két cím között: a Crash Team Racing: Nitro-Fueledből közel nyolcszor annyi példány talált gazdára, mint a focis játékból.

Ha egyébként a Crash Team Racing: Nitro-Fueled riválisait nézzük, akkor érdemes megemlíteni a Team Sonic Racinget, melyhez képest több mint hatszor több példányt sikerült eladnia az Activisionnek a megjelenés utáni első hét leforgása alatt.

A toplista legtöbb szereplője ezúttal egy-egy nagyobb akciónak köszönheti a helyezését, így például a 15 százalékos leárazással megvásárolható Tom Clancy’s The Division 2 a 24. helyről a kilencedikig kúszott fel.

Ami a jövőt illeti, kíváncsian várjuk, hogy milyen eredményeket produkál majd a napokban elrajtoló The Sinking City, illetve hogy bekerül-e a top 10-es listába az F1 2019.

  1. Crash Team Racing Nitro-Fueled
  2. FIFA 19
  3. Forza Horizon 4
  4. Days Gone
  5. Red Dead Redemption II
  6. Battlefield V
  7. Grand Theft Auto V
  8. Mario Kart 8 Deluxe
  9. Tom Clancy's The Division 2
  10. Anthem
15.
15.
Ooorky
#9: Azt hitten előrendeltem a CTR-t PS-re, de most, hogy írod rájöttem, hogy nem is játszottam vele.

MK-t a Battle mód miatt játsszák az emberek, verseny része tényleg mehh, CTR-ben pedig ennek a fordítottja...

Ami számomra nagyon fura, hogy grafikailag minimális különbséget látok a két játék között, ami elég érdekes, a két konzol teljesítményét nézve.
14.
14.
KaktuszPingvin
#13: Abban is volt. Én sem tudtam róla, nem használtam sosem az eredetiben, de most youtube-on megnéztem és benne volt.
13.
13.
pkflavio
Nekem nagyon tetszik, de jól emlékszem hogy a ps1-es változatban nem volt ez a nitrós-csúszkálós valami? Kicsit könnyebb így :D
10.
10.
Duken
#1: Kb annyira rápörögtem asszonnyal együtt mint állat. Szinte egész nap ezzel játszok, este meg párommal és az a durva hogy alig tudok győzni ellene! :D Kár hogy online nem működik megfelelően de nem zavar mert 5x akkora tartalom van benne mint egy MK8-ban. Adventure mód megvan médiumon, szinte az összes ctr token. Gyüjtöm az ingame currency t mert tök jó skinek vannak benne és tonnányi játékmód. Hihetetlen tartalmas a látványvilága meg olyan hogy kifolyik a képernyöről. Mk előző genes ehhez képest pedig az is szép. Viszont a játékmenet mindent visz! Rezponzív, trükkös, röccenés mentes. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Nyárlakó szerintem látja is hogy rákkattantam mert fent van psn barátlistámon, látja az eddig nehezen megszerzett trophyjaimat! :)
9.
9.
Duken
#7: Mk8 sosem kötött le ennyire mint a Ctr. Asszonnyal nagy kart rajongók vagyunk és eddig a Ctr mindent vissz a MK casual ehhez képest meg elavult is. Kéne játszani mielőtt véleményt írsz! Az viszont szívás hogy online broken az egész de ha végre fixálják bárkinek bármikor ajánlom Mk8 helyett! Hihetetlen élvezetes skill based játék ahol ha nyersz akkor tudod hogy azért mert jó voltál nem pedig szerencséből,mert találtál egy blue shellt.
8.
8.
KaktuszPingvin
Játszottam a Mario kart 7-tel és 8-al. Azok is jók , de ez mindkettőnél jobban tetszik. Az utóbbi 2 Mario kart-nál biztosan több benne a kihívás.
7.
7.
Ooorky
#1: PS-en egész jó, de messze nem Mario Kart szint.
4.
4.
Zuzmo
1.
1.
Darksiders84
Ki vette meg milyen lett a Crash?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...