Először mozog az Asterix and Obelix XXL3

  • Írta: fojesz
  • 2019. augusztus 14.
  • Videó
Link másolása
A Microids még tavaly jelentette be, hogy visszahozza és egyúttal folytatja a PlayStation 2-érában hódító Asterix and Obelix XXL-sorozatot. A remastert már tavaly megkaptuk, a harmadik rész pedig idén érkezik.

Az Asterix & Obelix XXL3: The Crystal Menhir egészen pontosan november 21-én jelenik meg PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre, az első látnivalókat pedig a minap kaptuk meg hozzá: az alábbi kedvcsináló második részében már gameplay jeleneteket is találtok.

A sztori főszereplője természetesen Asterix és Obelix párosa lesz, akiket a sorozat történetében először egy barátunkkal vagy családtagunkkal vállvetve kooperatív módban is terelgethetünk. Az események egy rejtélyes kristály körül forognak majd, és ahogy a korábbi részekben, most is egy nagy adag elpüfölendő római, valamint ügyességi és fejtörős szekvencia fogja kísérni a kalandjainkat. 

A lelkesebbek a két gyűjtői kiszerelés egyikére is ráúszhatnak, a kisebb csomag egy kisebb szobrot, míg a nagyobbik egy kisebb és egy nagyobb szobrot tartalmaz majd:

3.
3.
crytek
Bekerült a XXL2 egy jó bundleba ahol ott az Extinction is!

https://www.fanatical.com/en/bundle/retribution-bundle
2.
2.
crytek
Microids inkább ezt csinálja mint a versenyzős játékokat annyi biztos..
1.
1.
Ennek az első és második részét is szerettem anno és nem is tudtam, hogy lesz harmadik. Az ilyeneknek tudok örülni. Még az is lehet, hogy majd benevezek rá, de majd meglátjuk mikor, mert a Doom 2-vel együtt jön.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...