Viszontlátjuk még a Days Gone világát

  • Írta: szlav
  • 2019. november 17.
  • Hír
Link másolása
A Bend Studio nem végzett még a Days Gone posztapokaliptikus világával, sőt kész arra, hogy új életet leheljen bele. Habár Deacon eredeti története nem folytatódott érdemlegesen a stáblista után, a második rész nagyon is valószínűnek tűnik.

A Bend Studio tavasszal az év egyik legjobb exkluzívját szállította a Sony konzoljára, a Days Gone képében. Személy szerint én meg voltam róla győződve, hogy a játék a kissé nyitott befejezése után mindenképpen kap legalább egy nagyobb történeti DLC-t, ez azonban sosem következett be - Deacon oregoni portyája csak néhány új kihívással és extra játékmóddal lett izgalmasabb.

A Gamesradar interjúja a stúdió rendezőjével azonban rávilágít arra, hogy a folytatás valószínűleg érkezik, de azt minden bizonnyal már csak a következő konzolgenerációban kaphatjuk kézhez. Chris Reese elárulta, hogy a csapat mindig is hosszú távra tervezett a Days Gone univerzumával, és továbbra is elkötelezettek aziránt, hogy új élettel töltsék meg a világvége által sújtott Amerikát. Reese utalt arra, hogy ez sokféleképp kivitelezhető, így hát ki tudja, elképzelhető az is, hogy nem Deacon St. John történetét folytatja majd a következő rész.

Chris Reese ambícióit egyébként tökéletesen alátámasztja az az októberi hír, miszerint a Bend Studio következő játéka már preprodukciós állapotban van.

42.
42.
frankdelgado
Szóval tegnap beröffentettem a BF-es PS4 slimet. A legtöbb tulajdonságában -amit eddig fikáztam - a kedvemre való. A szimmetrikus kontolleren sajnos továbbra is összegubancolódtak az ujjaim, de azt mondják meg kell szokni. :) A gépről talán majd egy másik helyen...szóval az élteünk napjai, gyorsan feltelepül, majd lehúzott 17 giga javítást. Beletettem 2 órát, bug, röcenés egy deka sem volt, eddig vajsimán futott. Tetszik benne a kis nehezítés, hogy figyelembe veszi, hogy a fegyvernek van szórása és a célzás is időbe telik. Van aki negatívumnak hozta fel, hogy "nehézkes " a harc. Nekem viszont bejön így. Szóval remélem jól szórakozok majd :)
38.
38.
frankdelgado
#22: Közben befutott a gèp is, este akkor èletünk napja lesz teritèken...mèg a vègèn blogolok is....
33.
33.
frankdelgado
#28: Kösz, csak azt sajnàlom, h a wicserre kevesebb időm marad.....persze kivànom mindenkinek h ez legyen a legnagyobb gondunk ;)
28.
28.
godach
#21: Sok sikert a géphez és jó játékot :D
22.
22.
Duken
#21: A mad max játék motoros változata, uc sztorival. walking dead hangulattal.Messze van a szartól. Gondolom azért hallottál rosszatt róla mert sok teszt a patch előtt jött ki és még nagyon bugos volt.
20.
20.
Ganzer
Ez a játék nekem kimaradt anno, de most január közepéig itthon vagyok, így rengeteg időm lesz beszerezni/végigjátszani. Kíváncsi leszek rá.
13.
13.
godach
#12: Persze hogy akadtak. Sosem mondtam, hogy tökéletes a játék (bár engem a leginkább az egyik táborban a csaj animációja idegesített amit csak ezért pörgettem tovább, hogy ne lássam azt a PS1-es színvonalt), de ezek mind apróságok, részemről.
Sokan viszont egy compilation videót láttak, aztán azt szajkózzák.
A minap ilyet osztottam meg Ultimate barátunknak is az RDR2-ről, holott jözel sem fedte a valóságot azt sem, mert 50 ember játékának /200 órás játékidejével lett összevágva 10 percbe. Mármint, amit ennyi idő alatt találtak bugot...
12.
12.
Darksiders84
#11: Azért nálad is akadtak apróságok amiket igaz hogy egyesek túlzásba visznek de vannak akik nagyon érzékenyek akarmilyen kisebb hibákra is de ezektől függetlenül én is jól elvoltam vele és szerintem aki játszott vele nem igazán csalódott.
11.
11.
godach
#9: 40 óráig számomra hihetetlen volt pl a textúrabug amit osztogattak képekben a neten. Aztán is csak egyszer futottam bele, amikor alvó állapotba raktam a gépet és nem frissen indítottam a játékot. Gondolom melegedett vagy valami ilyesmi lehetett a gondja.
Egyszer meg kigyulladtam egy fészek irtása közben és úgy maradtam lángolva mint a kolbász. Kilépés és vissza megoldotta. Semmi másba nem futottam bele, ami olyan hőzöngésre adna okot, mint amit írnak sok helyen.
10.
10.
godach
#9: Meredek, hogy szinte mindenkinél mert én több emberrel beszéltem akinél 1-2 bug volt, mint akinél folyamatos gondok.
(60 óra alatt toltam végig és kétszer bugzott be)
Gondolom nem azért mert kiválasztott vagyok :D
9.
9.
Darksiders84
#7: Én is Pron nyomtam szintén megjelenés napjától de nálam voltak gondok és szinte mindenkinél. Azóta tény hogy rengeteg frissítés jött de szerintem Oldman érzékeny szeme így is észreveszi majd a hibáit de ezeket úgyis elviseli mert jókat fog játszadozni vele.
5.
5.
DeKor
A címben a "viszontlátjuk" egybe írandó. Így más értelme van.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...