Amerikai toplista: tarolt a Call of Duty

  • Írta: fojesz
  • 2019. november 18.
  • Toplista
Link másolása
Befutott az amerikai játékpiac teljesítményét összegző NPD Group legfrissebb jelentése. A hónap nagy győztese a Call of Duty: Modern Warfare volt, egy játék sem tudott labdába rúgni mellette.

A Call of Duty: Modern Warfare volt az októberi hónap legkeresettebb játéka az amerikai játékpiacon, és ami azt illeti, a teljes évet nézve is vezet az Infinity Ward fejlesztése. Nem annyira meglepő ez, ahogy arra az NPD is felhívja a figyelmet, a Call of Duty tizenkettedik (!) éve zsinórban húzza be azt a hónapot, amelyikben elrajtol, amióta pedig az elemzőcég méri a piac teljesítményét, egy franchise sem teljesített ilyen jól.

Pedig a hónapban akadtak más nagyágyúk is, a The Outer Worlds a második helyen, a Luigi's Mansion 3 pedig a harmadikon kezdett. Érdemes megjegyezni egyébként, hogy a Nintendo nem osztotta meg az NPD-vel a digitális eladásokkal kapcsolatos számait, pedig azokkal az új Switch-exkluzív valószínűleg előkelőbb helyet is megcsíphetett volna a listán. Az NPD szerint a harmadik rész rekordnyitányt hozott össze a sorozaton belül.

A hardverek között még mindig a Nintendo Switch a legkeresettebb, a közelgő generációváltás miatt ez sem túl sokkoló hír. Az amerikai játékpiac forgalma 1,03 milliárd dollár volt (szemben a tavalyi 1,57 milliárddal), a hardveres szegmens azonban 41 százalékkal, 182 millió dollárra zsugorodott, míg a játékeladások 37 százalékkal estek vissza. Az NPD szerint a látványos csökkenés azzal magyarázható, hogy most kevesebb volt a megjelenés, ráadásul a Call of Duty is viszonylag későn érkezett, az eladások egy jelentős része már novemberben történt meg.

Lássuk a teljes toplistát!

  1. Call of Duty: Modern Warfare
  2. The Outer Worlds
  3. Luigi's Mansion 3*
  4. Madden NFL 20
  5. NBA 2K20
  6. Tom Clancy's Ghost Recon: Breakpoint
  7. WWE 2K20
  8. FIFA 20
  9. Borderlands 3
  10. Ring Fit Adventure
  11. The Legend of Zelda: Link's Awakening*
  12. Mario Kart 8*
  13. Minecraft#
  14. Grand Theft Auto V
  15. Mortal Kombat 11
  16. Overwatch
  17. Super Smash Bros. Ultimate*
  18. Code Vein
  19. Red Dead Redemption II
  20. The Legend of Zelda: Breath of the Wild*


* A digitális eladásokat nem tartalmazza az összesítés
# A dobozos eladások mellett a PS4-es és az Xbox One-os verzió digitális adatait tartalmazza csak az összesítés

23.
23.
logic5
#22: Én is így álltam hozzá, aztán az egyik barátom vett a feleségének egyet. És tényleg remek ketyere. Kár, hogy annyira drága, és a kontent is az sajnos rá. Egyébként még egyszer mondom, én is vennék, ha olcsóbb lenne!
22.
22.
CJgabor
Egy embert sem ismerek, akinek lenne Nintendo Switch-je, pedig akad pár kocka barátom. Ki veszi meg ezeket?
21.
21.
Amit egyébként nem hozott le (többek között) ez az oldal, hogy a Gears 5 eladásai, hiába a gamepass, már lehagyták a 4-ik részét.
20.
20.
p3ti
Nagyon örülök hogy az Outer Worlds ottvan a második helyen. Remélem hogy több ilyen minőségi cím érkezik a jövőben. COD meg szokásos..bár én bevallom, nekem eddig pozitív csalódás az új MW
19.
19.
madSci
#4: Jaj, nem jöttek. Beégtél.
15.
15.
Duken
Hihetetlen a switch népszerűsége és expanziója! Nintendo megint belenyúlt!
13.
13.
shatterhand
#12: benéztem. Az is benne van.
10.
10.
Obi Wan Kenobi
#4: Xbox exek azért nincsenek benne, mert effektíve nincsenek? Ha már fanboykodunk tessék szíves rendesen csinálni és nem hagyni támadási felületet.
8.
8.
user101
Az a durva, hogy az Outer Worlds ott van a második és a Breakpoint meg a hatodik helyen...
7.
7.
RangerFox
#4: Én Xbox exet se látok benne... :) Ellenben 6 Switch játékot is, ami nagyon komoly.
5.
5.
medson
#2: Szerintem a cod soha nem is hiresztelte magáról hogy hü de realisztikus akarna lenni, arra ott az arma és nem véletlen egy réteg játék, a valóság nem olyan szórakoztató.
4.
4.
FURY380
Mindjárt jönnek a habzó szájú PS fanboyok, hogy de hát nincs benne egy exkluzív címük se...
2.
2.
GAMEROD
Még mindig vannak akik szerint tök életszerű katonai szimuláció ha percenként 40 embert kilövünk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...