Brit toplista: élre tört a Ring Fit Adventure

  • Írta: gorien
  • 2020. június 8.
  • Toplista
Link másolása
Többször láttuk már, hogy a brit dobozos eladásokat mennyire befolyásolja, hogy éppen mi van készleten. Most például a Ring Fit Adventure mutatta meg, hogy volna igény rá, és mivel épp feltöltötték a polcokat, a toplista csúcsáig repült.

A brit dobozos játékeladások listáján a Nintendo játékai mutatják mostanság a legnagyobb fluktuációt: míg az Animal Crossing: New Horizons folyamatosan az élbolyban van, addig más Switch-játékokat erősen befolyásol, hogy vannak-e készleten, vagy a konzol épp elérhető-e. Gyönyörűen mintázza ezt most a Ring Fit Adventure, amelyből épp betáráztak a boltok, ami kisebb rohamot váltott ki a játékosokból: 1160 százalékkal több fogyott belőle, mint az előző héten.

Hiába a szép növekedés, a FIFA 20-at így sem érte be, ami ismét elfoglalta az első helyet, míg a múltheti csúcstartó, a Xenoblade Chronicles: Definitive Edition a 28. helyig esett vissza. A Nintendo játékai egyébként dominálnak a lista élén: továbbra is harmadik az Animal Crossing, hetedik a Mario Kart 8 Deluxe és a hatodik helyen áll a Switchre kiadott játékgyűjtemény, a 51 Worldwide Games.

A listán továbbra is előkelő helyet foglal el a Call of Duty: Modern Warfare és a GTA V. A Sony Days of Play akciói is élnek még, ezekből a The Last of Us: Remastered és a Marvel's Spider-Man profitált annyit, hogy a tíz legkeresettebb játék között végezzenek.

  1. FIFA 20
  2. Ring Fit Adventure
  3. Animal Crossing: New Horizons
  4. Call of Duty: Modern Warfare
  5. Grand Theft Auto V
  6. 51 Worldwide Games
  7. Mario Kart 8 Deluxe
  8. The Last of Us: Remastered
  9. Star Wars Jedi: Fallen Order
  10. Marvel's Spider-Man
11.
11.
Turley
#8: Mondjuk esetleg ne válaszd ki szelektíven a legdrágább opciót a keresési találatok közül, és akkor látod, hogy 35k fölé nem nagyon megy az ára akció nélkül
9.
9.
carbon based
lemaradt...
https://www.eglobalcentral.eu/nintendo-switch-game-ring-fit-adventure-english.html?gclid=Cj0KCQjww_f2BRC-ARIsAP3zarG-fzpUepKbCvI9L-BZey1ShbKc7_i9Zyi1BBcrvgO00MYbsNaH0mwaAq7jEALw_wcB
6.
6.
godach
Nekem a LABO is nagyon bejött, de egyet kell értenem Ultimateval. Olyan pofátlan összegeket kérnek el mindenért, hogy hihetetlen. Legutóbb Wii packot vettem tőlük, azóta sincs konzolom mert nekem ez már luxuskategória.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...