The Last of Us: Part II - E3 vs. végleges produktum

  • Írta: Baloo
  • 2020. július 1.
  • Videó
Amióta csak létezik az E3, azóta igen komoly zsákbamacska az ott látható bemutatók alapján eldönteni, hogy mit várhatunk egy adott játéktól. Sok cím lett már a downgrade áldozata, vajon ez a helyzet a The Last of Us: Part II esetében is?

Az utóbbi évekből talán a Watch Dogs első része volt a leghíresebb downgrade-, azaz minőségrombolás-áldozat, de nem szabad elfelejteni, hogy az E3-as bemutatók általában inkább csak a marketingrészét szolgálják az új játékoknak, mintsem a végső verzió prezentálásét. Emlékezzünk csak a Sony oldalán a Killzone 2 első videójára, vagy a microsoftos Halo 2 bemutatkozására.

Amikor a 2018-as gameplay előzetes lepörgött a szemünk előtt a The Last of Us: Part II-ból, akkor sokan kételkedve néztük, hogy ez nem lehet a végleges játék, hiszen az animációk már-már túl életszerűek. Most, hogy megjelent, a Digital Foundry szakavatott csapata fogta magát, és összehasonlította a végső produktumot az összes eddig megjelent előzetessel.

Érdekes eredményekre jutottak a mérések végén, ugyanis bár pár apróbb butítás érte a játékot, ennek ellenére a végeredmény néhol még így is szebb, mint az előzeteseken. Talán a leglátványosabb visszalépés a már említett közelharci animációkat érte, amelyek bár közel vannak az E3-as előzetesben látottakhoz, kicsit elmaradnak azoktól a játék végső verziójában. Persze ez is érthető, hiszen a reszponzív irányítás oltárán ennyit fel kellett a Naughty Dognak áldoznia.

Bárcsak ennyi butítás érne minden játékot, mint amennyi a The Last of Us: Part II-t érte! A játék egyébként garantáltan futni fog PS5-ön is, így még lesz alkalma bizonyítani az erősebb hardverrel megtámogatva is.

72.
JohnSpartan
Amúgy offolva a cikket... :DDDDD kb szerintem 90%-át hozták a látványnak amit igértek. Dícséretes!
71.
JohnSpartan
#70: SPOILER!
SPOILER!
SPOILER!

Ott a pont! Ez olyan mély trauma amit egész élete soràn cipelni fog magával. Nem csak szimplán elvesztette Ellie akit szeretett főleg ahogy de még az is talán a legszarabb pillanatban történt meg ami annyira beleégette magát az elméjébe hogy azt onnan próbálhatod törölni... soha nem fog eltünni.
70.
Kawada
#55: AZ EGÉSZ SPOILER VESZÉLYES, RÁADÁSUL A VÉGÉVEL KAPCSOLATOS!!!
...
,,,
...
,,,
...

Nagyjából így gondolom én is. Annyi árnyalattal, hogy nem az elválásuk Joellel bántja, hanem az, hogy úgy váltak el, hogy haragudott rá. Nem tudom volt-e valaki hasonló helyzetben, de kibaszottul szar dolog halott emberre haragudni. Főleg olyanra, aki ennyire közel áll az emberhez. Szerencsére ezt én magam nem kellett átéljem, de egy nagyon közeli barátomon volt alkalmam végigzongorázni a folyamatot, amikor a saját halott szüliere harugodott, mert a haláluk után derültek ki olyan dolgok, ami végül a házukba került. Kibaszottul felőrli az embert az ilyen. A tény, hogy haragszik, a bűntudat, hogy haragszik. Borzasztó.

INNEN ULTRA SPOILER!!!
...
...
...
...


Nálam valószínű működött valamilyen szinten amilyen hatást ki akartak váltani. És utólag rohadtul örültem, hogy Ellie nem tette meg. Mert igazából én sem akartam megtenni. Mardosott a szar miközben vertem és vagdaltam Abby-t, hogy nem érdemli ezt... De ha meg is érdemli, nem így kellene ezt elintézni. És aki szerint ez csak annyi, hogy "és bezzeg amikor lenne rá esélye, hogy kibelezze, otthagyja", sajnos az a helyzet, hogy én megértem a dühét, de ez kurvára nem neki szólt sajnos. Nagyon sok minden kavargott a vége után. Beötlött a már korábban említett barátom esete és kálváriája. Eszembe jutottak más élethelyzeteim is. Olyanok, amikor nekem ártottak és átgondoltam mennyire is tudtam ezeket feldolgozni, hol is állok... És olyan is, amikor rám haragudtak és nekem bocsájtottak meg. Rengeteget gondolkodtam, hogy vajon mit tennék hasonló esetekben. Nagyon élveztem végig. És nagyon ritka élmény az ilyen, ha nem az indie-k világában, vagy nagyszerű könyvek és filmek között keresgél az ember. És leszarom ki gondolja azt, hogy valami Sony Póni vagyok vagy ND fanboy. Ezeket nem azért váltja ki belőlem valami, mert rajta van egy kibaszott logó, és más nem azért nem tudja, mert nincs rajta... De persze továbbra is megértem, ha valakinek az elvárásaival nem talál a játék és emiatt haragszik rá. Én személy szerint köszönöm szépen, hogy nem valami B kategóriás fan service lófasz lett a folytatásban, és már a játék alapjainak letételekor biztos tudhatták, hogy kibaszottul kihúzzák majd sok rajongónál is a gyufát, és ezt bevállalták.
69.
Kawada
#68: Kit bannoltak és hol van crytek? :)
68.
Őrnagy
#3: Na ugye, megmondtam :D
67.
Marcus88
Tegnap én is végeztem a játékkal egy 43 órás végigjátszással,még ha egy kicsit soknak is tűnik,de ennyi volt.Pedig nem lapos kúszásban mentem végig a pályákon.
Talán a legnagyobb probléma,hogy a jelenlegi játékos társadalom egy része nem volt felkészülve erre a játékra.Mind IQ mind EQ terén.Nehéz pl egy Fortnitból belecsöppenni egy ilyenbe!
Talán bele szürkültünk a manapság érkező sablon,átlagos történetű játékok áradatába.Persze nem azt akarom mondani,hogy akinek nem tetszik az hülye,mert lehet valaki megérti és átérzi,de akkor sem tetszik.És ezzel nincs is semmi gond!
Én az emberek egy bizonyos részére értettem.
A másik nagy probléma,hogy végigjátszás nélkül ítélkeznek,erre itt az élő példa Ultimate barátunk,aki a legjobban köpködte a játékot a szivárgások után.
Én senkit nem akarok meggyőzni,hogy egy végigjátszás után tuti megváltozik valaki véleménye,de hogy valaki esélyt sem ad magának a szivárgások miatt az szerintem hülyeség.Más egy játékot végig nézni vagy,hogy te magad irányítod a karaktert.Teljesen más érzéseket ad a végigjátszás során.

A játék nem tökéletes vannak hibái,ahogy mindnek van.
Nekem volt két köteles bug,egyszer belement a falba máskor átsétáltam szellemként a kifeszített kötélen.vagy egy tárgyat felvettem (talán egy szobor volt) és ott marad és fogtam a nagy semmit.
Vagy az első rész Joel-Ellie párostól elmaradt az Ellie-Dina kettős.
(Bár ez még annyira nem is hiba)

Viszont a játék teknikailag nagyon rendben van,tartom a véleményem,hogy ennek a gyenge ps4-nek ezt nem kellene tudnia.És ez óriási dicséret a ND-nak,hogy ezt kitudták hozni belőle.
A grafika a látvány a közelharc,a vér és csonkítások,a fegyverek hangja,lövések szinte érezhető súlya a hangok a zene vagy a számomra legjobban szembe tűnőbb Motion Capture.Azok az arc mimikák azok az apró kis rezdülések nagyon jól megvoltak csinálva

A játék története nekem tetszett,a legjobban azért,hogy nem a sablont kaptunk és volt mersze a ND-nak meglépni azokat amiket megléptek.
Amiket más kiadó nemhogy nem mert volna,egy AAA játéknál,de még csak gondolatban sem jött volna elő nekik.
Egy érzelmi hullámvasút volt a játék,volt amikor örültem egy jelenetnek vagy csodálkoztam volt hogy mérges voltam volt hogy gyűlöltem.
A természettudományos rész volt számomra a legszebb és legjobb jelenet a játékban azon belül is az űrhajós rész.

Sok mindent lehetne még írni és boncolgatni Joel haláláról ami várható volt az új karakter Abbyről aki szerintem jó döntés volt belerakni és megismerni. A bosszúról az elengedésről,megbocsátásról és,hogy mi miért történet.Én most ebben nem mennék bele,mert nagyon de nagyon hosszú lenne és már másokat olvasva leírták,itt vagy máshol,hogy mi miért történt.
De mind mind nagyon tanulságos volt!

Nem mondom,hogy nem lehetett volna jobb történetet írni,mert lehetett volna,de Druckmanéktől ezt kaptuk és ezt el kell fogadni!
Szerintem egy játék akkor nagyon jó ha érzelmeket tud kiváltani a játékosokból és nálam ennél ez megtörtént.

Szerény véleményem szerint,ha másnak más a véleménye azt is elfogadom.
Jelenleg nálam minőségben a Naughty Dog magasan a legjobb játékfejlesztő csapat a játékiparban.
Max 2-3 akik közel állnak hozzájuk : csőjáték:Santa Monica , OW:Rockstar vagy a CD Projekt RED.

Várom a folytatást max 6-7 év múlva!
66.
JohnSpartan
#65: Felemelő volt látnom hogy végre a főhős Ellie-ből végre kitőrtek az érzelmek és túl tudta tenni magát az egészen és nem esett bele Abby hibájába aki Joel halála után jött csak rá hogy nem változtatott semmin a busszúja. Jó volt látni hogy végre megkönnyebbűl a lelke szegény csajnak...

EZ A SZEMÉLYES VÉLEMÉNYEM.
Nyugottan lehet köpödni és sorólni az ellenérveket.
65.
atedolgod
#62: Engem az érdekelne, hogy szerinted mégis miért felemelő ez a jelenet? Most nem a megfejtés érdekel engem, nem arra vagyok kíváncsi hogy "mire gondolt a költő" mert azt tudjuk...
Az érdekelne hogy szerinted ebben mi a felemelő? Miért fantasztikus?
64.
FlexSteel
Úgy érzem, hogy sokan átestek a ló túlsó oldalára. Fogadjuk már el azt, hogy nem tetszhet ez mindenkinek. Valakinek beveszi a gyomra és nagyon nagy mélységeket lát bele a történetbe, valaki pedig egy egyszerű klisés bosszúsztorit lát rengeteg ránk erőltetett PC-vel. Különbözőek vagyunk, de attól még senki sem lesz ostoba vagy idióta mert van egy nézőpontja a dolgot illetően.
63.
FlexSteel
#58: Ostoba? Én spec végig vittem a játékot és még aznap megszabadultam tőle. Nem tetszett. Most mondjam én is azt, hogy mennyire elvakult ND fanboyok vannak, akiknek ha egy kupac kutyaszart tolnak az arca elé azt is katarzissal fogyasztják el mert ND? Ugyan már. Ízlések és pofonok. Nekem nagyon nem tetszett a játék. Miért lennék idióta? Mert neked tetszett? Kiállok a véleményem mellett, hogy túltolták a PC-t, a sztori pedig egy erős közepes. Ne misztifikáljuk már túl.
62.
JohnSpartan
#60: Számomra a legfelemelőbb pillanat volt a játékban. De ebből is látszik hogy mennyire megosztottak a vélemények a sztorival kapocsolatba és hogy mennyire máshogy gondolkodnak az emberek.
61.
Mortis
#60: a játékot védők közül igazából csak Kawada hozott fel épkézláb érveket a saját álláspontja mellet, a többiek csak elsorolják mi történt s hogy a saját head-canon-juk szerint miért van értelme ennek meg annak. az eleve rossz jel, ha ennyire mosdatnod kell ami mellett érvelsz s csakis saját élményekkel tudod megvédeni, míg a másik tábor( szigorúan a gamekapocs-ra gondolok, redditen s metacritic-en nyilván a sírópicsogó sárdobálók vannak többen) inkább megpróbál rávilágítani miért nincs értelme egyes történéseknek.
SPOILER a leghülyébb érv az, amikor valaki Joel halálának körülményei miatt 'karakteridegenséggel' dobálódzik: ez is head-canon-ra alapul
60.
atedolgod
#55: Igazából csak leírtad magát a jelenetet... ami a játék legkiábrándítóbb pillanata egyébként.
59.
JohnSpartan
#45: Pffff... Jah végül is nem egy döntés áll a gondolatmenet végén...

Pffff... Jah nem trólkodás az amikor ilyen ellenszenves videókat vagdosól be offolva a cikket...
57.
JohnSpartan
#42: Nem tudom hogy te hogy érznèl ha úgymondva a pót apádat gyilkolnák meg egy ilyen elfajzott világban, és ilyen módon... főleg hogy ez amiről beszélsz pàr nappal utánna történik. Itt Elliet még teljes mértékben a bosszú hajtja, semmi más nem lebeg a szeme elött csak az hogy végezzen Abby-vel bármi áron. Hidegvérű cselekedet volt? Nem, nem az! Bosszútól fűtött cselekedetnek hívják.
56.
Fata Morgana
Szerintem kár bántani azokat akiknek nem tetszik a játék, nem vagyunk egyformák.
Ettől a részétől sem kell hasra esni, a sztori közepes semmi extra láttunk már pár filmet amiben a bosszú megnyilvánul gyilkolászás szinten.
Személy szerint pár baromság belekerült a játékba, pl. ahogy a kutyák elől bujkál Ellie elég nevetséges max azok eszik meg akik csak fényképen láttak kutyát.
A kraftolás elmegy de a fejlődés???? minek egy erősen sztoriorientált játékban a történet nem változik inkább az AI-t polírozták volna helyette.
Hiányoltam a morális döntéseket ami 0 a játékban ha lett volna akkor több befejezés is kihozható lett volna a történetből na mindegy is az pedig hogy mind ezt egy 20kilós kis csajjal az csak még viccesebbé teszi számomra az egészet.
Szerintem kb. olyan 7-8pont közé tenném nekem többet nem ér.
Az hogy megosztó lett köszönhető a készítőknek is "ha tetszik eszed ha nem akkor nem eszed" azt hiszem ezt meg is kapták a visszajelzésekben.
55.
JohnSpartan
SPOILER!
SPOILER!
SPOILER!

Tegyük tisztába az utolsó 2 órát. Én úgy értelmeztem a végét, főleg a vágások utalnak erre hogy, Ellie fő indítèka az a bosszú Joel gyilkosával szemben aki Abby, de tulajdon képp nem is Abbyre haragszik leginkább Ellie hanem saját magára azért ahogy elváltak az útjaik Joellel. Ez hajtja leginkább az egész történet során, ez ugrik neki be neki amikor leül este gitározni és ez indítja be újra Ellie bosszúvágyát amit elfolytott magában. Útnak is ered... Vágás!

Ellie megtalálja ugye bàr Abbyt és látja mi lett vele, ez valamelyest felejteti a bosszút nálla. Abby leszedi Lev-et és elindulnak a csónakokhoz hogy megszökjenek.
Ellie mikor beteszi a csónakba a cumóját, ràfog a sebére és meglátja a vérét abban a szent pillanatban és szituációban újra bevillan hogy miért is jött. Rá is veszi Abbyt egy kis fenyegetéssel hogy már pedig harcolni fog. Meg is indúl a fight. Ellie felül kerekedik és miközben folytogatja Abbyt beugrik egy újjab szösszenet amit késöbb meg is mutatnak és ennek a hatására hagyja elmenni Abbyt. Ahogy megy el Abby a csónakkal be is vágják az utolsó beszélgetésüket Joel-el amiben kiderül az hogy ha nem is mondta ki Ellie teljes mértékben hogy "megbocsájt" de benne van a hajlam és szeretné ha így lenne ami meg is ingatta Joelt egy pillanatra. Végtére is ez az a momentum ami áttöri a gátat és amitől el tudja engedni Joelt végleg.

Itt még hozzá tenném hogy sokat lehetne itt még filozofálni arról hogy is jutottunk el idáig történet ügyileg de felesleges és hosszú lenne a kifejtése. Ez a kis monológom is Elliet öleli fel annak is csak egy részletét, lènyegét.
54.
Kawada
#53: Én egyáltalán nem idegeskedtem, mosolygva írtam az egészet, hogy szép lassan ott tartunk szerinted, hogy épp mivel a szokásosnál hevesebb menstruációs görcse volt Ellie-nek, kiította a fél világot, miközben mindenkinek evett a húsából és a vérében fürdött esténként. :) De nyilván, én képzelek bele dolgokat a történtekbe. :) Igazad van. Morci volt. És baszatlan.
53.
Aang
#49: "milyen kibaszott sekélyesen kezeled a történteket"
És megint ideges. Nyugalom! Tudom nehéz elfogadni, hogy valakinek nem tetszik az isteni játékod. És még érveik is vannak! Ezért úgy gondolod hogy muszáj a másikat támadni. Pedig nem.
"Sekélyesen a sztorit" Tehát az sekélyes megállapítás, hogy ha valakinek aki nem ártott neked, pusztán a harag miatt, pépesre halálra vered a fejét egy fascsővel, az hidegvérű gyilkosság?
" előtte pár pillanattal még ez a picsa megpróbálta megölni (szintén önvédelemből persze)."
Hát igen ha fegyvert fognak rád, akkor nem csoda, ha így reagálsz.
Kezdem azt érezni, hogy ez a mély sok mondanivalóval bíró, összetett történet valójában nem létezik. Csak a szép a grafika, meg az izgalmas gameplay kombinációja által kiváltott, pozitív érzelmek alátámasztására találták ki, a játék rajongói. Így a karakterek vállalhatatlan sorozat gyilkosságaira is lehet, valami mély mondanivalót, és magyarázatot, erkölcsösséget oda képzelni.
49.
Kawada
#42: Ja, kurva hidegvérű volt... Utána sírva mesélte, hogy "I made her talk."... Pont ez a hidegvérűség jut eszembe bármilyen pszichopatáról. Amúgy nem tudjuk, hogy pontosan mit tett vele, csak láttuk, hogy párszor fejbebaszta.

Amúgy mik ezek, hogy "morciból halálra veri". Nem baszdmeg... :) Van egy célja, amit el akar érni bármi áron, keresztül megy egyfajta gyászfolyamaton, előtte már 1-2 napja élethalál harcot vív kb. mindennel és mindenkivel, és előtte pár pillanattal még ez a picsa megpróbálta megölni (szintén önvédelemből persze). Hát azért ilyen dolgok mellett ne menjünk már el... Beszélgessünk már komolyan és hagyjuk már ezeket a szarokat, amik nem a sztorit jellemzik, hanem téged, hogy milyen kibaszott sekélyesen kezeled a történteket, vagy így is élted meg, vagy csak így adod elő, nem tudom... Leszek annyira jóhiszemű, hogy kb. a hiszti egyszerűsíti le benned ennyire a dolgokat és csak az előadás ilyen.
48.
atedolgod
#25: "Amúgy de, kurva megosztó a komplett Quantic Dreams életmű, sokan nem is tekintik játéknak."

Ez pontosan így van...
47.
atedolgod
#24: Köszönöm az építő jellegű hozzászólást a játékkal kapcsolatban..
46.
jarlaxle
#30: Mindíg bizonyítod hogy egy egyszerű "iblith" vagy...
45.
atedolgod
#20: "Miért zavarna az hogy neked nem tetszik? "

Te aggodalmaskodsz azon, hogy nem mindenki vágta magát hasra a lou2 miatt... Azt meg nem értem hogy mit értesz az alatt, hogy "eldöntöttem" hogy nem tetszik. Az ilyesmit nem eldönteni kell szerintem..

"Az viszont már fusztráló tud lenni ha valaki ezt átviszi trólkodásban"

Akkor jó.. mert ilyesmit nem tettem.
44.
atedolgod
#17: Te tényleg nem olvastad el amit eddig írtam? Hogy kell azt érteni hogy "ha nem nézem meg"... azt akarod mondani hogy én nem ismerem a történetet csak "kitaláltam" egy másikat? Vagy hogy kell ezt érteni?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...