A Metacritic lépése a review bombing ellen

  • Írta: szlav
  • 2020. július 19.
  • Hír
Link másolása
Nyilvánvaló, hogy valami gond van a rendszerrel, amikor a The Last of Us: Part II már a megjelenésének első órájában több ezer nullapontos értékelést kap. A Metacritic 36 órás várakozási idővel lép fel a korai review bombing ellen.

"Először játssz vele, és csak utána mondj róla véleményt!" Racionális hozzáállás ez, nehéz érdemben vitába szállni vele, de mint tudjuk, az internet népe gyakran minden, csak nem racionális. Néhányan képesek szinte megszállott fanatizmussal kiállni egy-egy játék vagy film mellett, de az is gyakran előfordul, hogy egy produktumot már akkor javában ekéznek az emberek, amikor még teljesen nyilvánvaló, hogy esélyük sem volt rá, hogy valóban megismerjék azt.

Valószínűleg nem vagyunk egyedül, amikor elsőként a The Last of Us: Part II példája jut eszünkbe - a nagyjából 25 órás történettel rendelkező játék profilja egészen viccesen festett a Metacritic oldalán a premiert követően: a kritikusok pontszáma 9 pont környékén állapodott meg, a felhasználói értékelés pedig gyakorlatilag a 0 felé konvergált. Nyilvánvaló, hogy a játék igen megosztó lett a játékosok körében, így természetesen el kell fogadni az abszolút negatív visszajelzéseket is, az azonban mégis abszurd, ha valaki úgy ad értékelést, hogy nemhogy ki sem próbálta a játékot, de még arra sem volt lehetősége, hogy egy végigjátszást nézzen róla egy videómegosztón.

A Metacritic ezzel a jelenséggel, a  premiernapi review bombinngal próbál szembeszállni annak érdekében, hogy a kritikusi és felhasználói értékeléseket is feltüntető oldalon valószerűbb pontszámok jelenjenek meg. Az üzemeltetők bevezettek egy 36 órás várakozási periódust, melynek értelmében a felhasználók csak másfél nappal egy játék megjelenése után adhatnak értékelést, ezzel időt adva arra, hogy valóban ki is próbálják az adott produktumot. A várakozási idő előtt csak a kritikusi értékelések jelennek meg az oldalon, hiszen ők a legtöbb esetben már a megjelenés előtt próbát tehetnek a játékok zömével.

93.
93.
Ooorky
Egyszer nem vettem meg egy játékot metacritic-es értékelés miatt (gear.club unlimited 2), 1 évvel később megint leárazták és mivel ki voltam éhezve arcade autózásra megvettem...
Azóta rá se néztem arra a szutyokra, ha érdekesnek tűnik egy játék youtube + reddit.
90.
90.
godach
86.
86.
godach
#82: Igazából szerintem aki informálódni akar, az tud. Mindegy hogy Meta, IMDB, akármi...
Mind1 hogy film vagy játék. Ismeretség kell, mint ahogy mindenhol.
Ha van egy jó ADND játék, akkor tuti a te véleményed kérem ki, mert kívülről és belülről fújod a dolgokat és az ismereteim alapján van viszonyítási alapod. Nem is akármilyen és nem is kevés óra.
Ha valami japó cucc kell, akkor biztos hogy Nyarlako véleményére támaszkodom, mert jelenleg akit ismerek ebben a témában és nem elfogult (vagy az de ezt be is ismeri az Ő).
Tudni kell, miről kivel beszélgetsz vagy fordítva.
Tőled tuti nem fogok Sony exkluzív címet kérdezni, Ennek oka van. Viszont van amiben nem hinnék másnak, csak neked. Ezek a fentebb említett címek. :D
80.
80.
#79: Beszéltek a semmiről. A Steam-en időtlen idők óta működik a rendszer, amire ti vágytok, de ott is szoktak sírni a bombing ellen. Acchoz van kötve a lehetőség, ott van, hogy mennyit játszottál már a játékkal és az is, hogy mennyi időnél adtál értékelést. Még sem működik, mert a neveletlen népek, akiknek már a szüleiket is elfelejtették megnevelni, akkor is panaszkodnak, hogy nem igazságos, hogy a szeretett játékuk negatívokat kap. Azért valahol kell húzni egy vonalat a hülyeségben is. Teljesen mindegy, hogy ki és milyen drasztikus, vagy diktatórikus rendszert akarna behozni eltiporva a legalapvetőbb jogokat is, még mindig jobb lett volna egy atyai pofon ahelyett, hogy ilyen hülye legyen a gyerek felnőtt korára.
79.
79.
SonOfVikings_HUN
Valahogy úgy lenne "reális" felhasználói értékelés, ha azt ebben az esetben PS felhasználói fiókhoz kötnék, plusz csak akkor értékelhetnél, ha 1) meg is van a játék 2) végig is vitted. Az okosok biztos be tudnának vezetni ilyen szigorú rendszert.
77.
77.
#76: Már eddig igy úgy volt metán, hogy az 1 és a 10 sokkal kisebb súlyozásban volt jelen, mint a többi szám. Kvázi egy meta 1-essel annyit sem ártunk egy játéknak, mint ha egy 3.7-et adnánk rá.
76.
76.
axodox
Ennyi erővel lehetne az is hogy a legjobb és legrosszabb értékelések 10-20%át nem vennék figyelembe. Ha ennél nagyobb a lehúzó szavazatok aránya, akkor ez már nem a kiugró vélemények miatt van.

Egyébként félreértés ne essék, az hogy az átlag mit gondol az nem feltétlen egyezik azzal amit az egyén gondol. Pl. én nem szeretem a grindelős játékokat, de van aki igen. Általában nem pontszámot nézek hanem szempontokat a véleményekben, miért jó miért nem.

Én személy szerint nem emlékszem nagyon olyanra az általam követett játékok/filmek stb területén, ahol a "review bomb" nem volt jogos. Ahogy valaki már írta az összes játékot nagyrészt ugyanaz (műfajonként eltérő) közönség értékeli. Ha valamire azt írják, hogy 2.1 az nem tetszik a közönségnek.

És az "SJW" kritikus hozzászólások sem feltétlen azt jelentik, hogy az illető nem tudja elfogadni az etnikumokat, vallásokat, szexuális irányokat. Az élmény egy jelentős része az egy történetben, hogy az azonosulni tudsz szereplőkkel, vagy azok aspektusaival. Ha egy történet nem ad ilyen fogódzkodót, magyarul a karaktereknek nincs olyan fontosabb eleme amivel azonosulni tudsz, akkor az nagy eséllyel nem tetszik, mert nem tudsz vele azonosulni. Illetve az, hogy ma divat az SJ / PC elemek elhelyezése az azzal jár, hogy béna művekben is megjelennek. Az hogy ezeket aztán leszavazzák az nem feltétlen ezek miatt van.

Disclaimer: nem játszottam ezzel a játéksorozattal soha (a zombitörténetek sosem vonzottak igazán), de nem is írtam róla véleményt.
64.
64.
Ezt csak úgy lehet kivédeni, ha játékidőhöz kötik, ennyi. Xbox, PS, PC, hozzákapcsolod amid van, ha akarsz review-t írni és megírod miután adott időt játszottál vele. Nem teljes értékelésnek jelölné azt, amelyik csak mondjuk 2 óra, mert az lófasz se, egy ilyen játék esetében. Ha meg lenyom, 4-5 körül és beírja értelmesen, hogy hú de nem tetszik ezért és ezért, és kifejti, akkor az már egy review. És akkor simán nem lenne meg a kis nyomoronc aki 0 perccel anyázza a fejlesztőket, meg fenyegeti, mert látott egy leaket. És azt is kivédhetnénk ezzel, hogy a fizetett sajtós jöjjön a 10 pontjával egyből. Lenne jó pár rendes srác meg csaj akik review-kat tolnak, talán még értelmesen, objektíven is próbálnak meg véleményezni, aztán lehetne őket mondjuk követni, ha letettek valamit az asztalra véleményezés terén. Így ebben a formában a metacriticnek sok értelme nincs.
62.
62.
almaspite
Hát azért azokba a 0 -3 értékelések nagy részében nem beszélnek marhasságot a nagy részükbe. Még úgyan szépen ki van fejtve mi nekik a bajuk vele. Az, hogy lepontozák általába annak dühüknek tudható be, hogy nem kérhetik vissza a pénzüket.
52.
52.
bluefish
Nem tudom másnál hogy van, de engem nem igazán befolyásol, hogy másoknak tetszik-e egy játék vagy sem. Ha megtetszik valami vagy kiváncsi vagyok valamire akkor úgyis megveszem bárki bármit mond. Nálam 10/10 a TLOU2, ha másnak 0 nekem az sem baj. Szerintem hagyni kellene úgy értékelni az embereket ahogy akarnak.
49.
49.
csoki0619
Az internet sok sérült elmének adott lehetőséget arra, h kiélhesse beteges hajlamait és ezzel nincs is baj, ha el tudja választani a valóságot a virtuális léttől. Viszont láthatóan ez sokaknak nem megy sajnos. Ami a legrosszabb az egészben, h a szavak amiket egymásután fűznek, értéküket, súlyukat vesztik, és az a bizonyos határ egyre-egyre csak tolódik el szélsőséges irányba, ahonnan nagyon nehéz lesz visszakanyarodni.
Én azt tartom h annak amit mondunk, leírunk, eléneklünk, megfestünk kell h legyen valami súlya, értéke, mondanivalója, és persze ezekkel együtt következménye, de nem ilyen szinten, ennyire állatias módon, h lek.rva anyázunk minden második embert, azt kívánva h kínok között haljon meg nem csak ő, hanem a majdani ük unokájának a lánya is.
47.
47.
csoki0619
SPOILER!!!
Te, Zsotya ezek a f.szok kinyírták a Zsoelt az első 2 órába, menj már fel metára, bassz rá egy 1 pontos kritikát, nehogy már megússzák következmények nélkül, h kinyírták a kedvenc karakterünket. Ja meg szólok a többieknek is, mert képzeld, ezek a tirpákok, ráderőltetik h azzal a kigyúrt férfi arcú képződménnyel játszd a játék felét, aki megölte a virtuális apánkat az elején.
Aztán ha metán kiéltük magunkat, megyünk twiterre és azt aki az Abby-t játszotta, halálosan megfenyegetjük, de nem ám csak őt, az anyja és/vagy az apja is remélem rákba hal meg kínok között, és ezt ízlésesen és kulturált körülmények között meg is írom neki.
46.
46.
Szelenas
Kritikusok fizetett / befenyített kritikái ellen is tehetnének
44.
44.
godach
#42: Nem féltem én őket és nem védem. Jogosnak tartom a kritikát is. A HOGYAN része nem tetszik, mikor sokaknak az apja, anyja lehetne némelyik.
42.
42.
SLi
#36: ezek az emberek közszereplők de ettől még nem feltétlen köztiszteletben álló emberek, ráadásul igen komoly befolyásuk, hatalmuk és a legtöbb esetben komoly vagyonuk van, gondolj bele ha nem lehetne nyilvánosan kritizálni őket, akkor az azt jelenti számon kérni se tudná a közvélemény és a sajtó őket, nem véletlen hogy a szólásszabadság az egyik legalapvetőbb és szerintem az egyik legfontosabb emberi jog. Nyilván igazad van hogy sok a mocskolódás és a hányinger keltő megszólalás, de ez ezzel jár és még így is nagyobbak a pozitívumai a szólásszabadságnak a társadalomra nézve. Illetve nem kell ezeket félteni nem véletlen lettek közszereplők
36.
36.
godach
#33: Nem igazán támogattam sosem a diktatúrát hanem inkább az értelmes szabályok és nevelés mellett tettem le a voksom, de egy dolog tény. Szabályok kellenek. Ha nincsenek akkor ott tartunk ahol most. Olyan szinten szabadság van, hogy egy Operatív Törzs tagjait (egyik sem a családtagom, nem csípem őket és semmi közöm nincs hozzájuk) nyilvánosan leanyázhatnak, kigúnyolhatnak. Orbánt, Gyúrcsánt stb. Ez egy bizonyos intelligenciahiány plusz a jogokkal való visszaélés. Köztiszteletben álló személyekről úgy beszélnek, hogy én szégyellem magam.
Ennyiből csípem a facebookot, bár ott is megtalálható az emberek azon faja akiknek alacsony volt a kerítés de legalább tudod őket szelektálni, ellenben ilyen oldalakon ahol folyamatosan visszatérnek az idióták. Nem lenne rossz ez a face, csak ott is nagy a szabadság.

"Mondod ezt addig, amíg ki nem rúgnak gondolatbűn miatt vagy tartanod kell a szádat"
A való életben is meggondolom mit mondok vagy ha olyat mondok akkor vállalom és viselem a következményeit. Viszont ez itt is így van. Pont ezért futok GoDach néven több mint tíz éve "mindenhol" és bár néha egy-egy komment után másnap szidom magam, nem fogok új reget csinálni hogy kicsinyes módon az anonimitás mögé bújjak.
34.
34.
Eredeti névvel és képpel szerepelni elég nagy visszatartó erő a névtelen megnyilvánulásokkal szemben. De mind a kettőnek meg van a jó oldala. Tényleg más egy facebook csoport, mint egy ilyen oldal, de amíg ott rendszerint kevesebb a parádé, kevesebb a nagyon jó témázgatás is. Nem arról van szó, hogy a full sötét anyázást jobbnak tartom, mint a civilizáltat, hanem arról, ott igazából nincs szabad téma. Bárki, bármiért jelenthet téged is és a csoportot is és ami világban élünk már igazából csak névtelenül lehet nyugodtan bármit kijelenteni és megvitatni.

Látjuk, hogy emberek karrierjei törnek ketté azzal, hogy 10 éve kiraktak valami fullos dumát Twitter-re, vagy kanosak voltak a házibuliban és most hisztizik a nő. Hol nincs akkor szükség egy álarcra is? Persze ez is csak kamu, mert amíg egy böngészőben van az összes accod bejelentkezve, kb nem csak a nevedet, címedet és a képedet ismerik a google-nél, hanem az összes accountodat és jó eséllyel a jelszavaidnak is a nagy részét.
33.
33.
Heldengeist
#32: Mondod ezt addig, amíg ki nem rúgnak gondolatbűn miatt vagy tartanod kell a szádat valamiről, mert olyan irányt vett a közvélekedés, hogy ami eddig oké volt, az már nagyon nem.
32.
32.
godach
#31: Ja. Vagy mert nem kell vállalnod a felelősséget felnőtt emberhez méltóan, mi?...
31.
31.
Heldengeist
#30: Véleményszabadság lemészárolva, ha meg mégis gondolatbűnt követnél el, egyszerűbb a doxing. Az internet alapja a kezdetektől fogva az anonimitás. Akinek ez nem tetszik, az menjen közszereplőnek. Nem véletlen, hogy az országgyűlési választások is titkos szavazásokon dőlnek el. Nem azért van, mert így könnyebb csalni, hanem mert anélkül vállalhatod a véleményed, hogy félned kellene a retorzióktól.
28.
28.
Heldengeist
#26: Kérlek, légy a vendégem. Töröltesd az összes regisztrációdat mindenhonnan és regisztrálj újra a polgári neveddel fehlanszánónévként és a fényképeddel avatarként.
27.
27.
Heldengeist
26.
26.
Lorthirash
Nem tartom jónak hogy névtelenül irkálnak az emberek az interneten, ennek csak negatív hozadéka van.
Remélem hamarosan ez változni fog, mert ami manapság történik az hányinger.
25.
25.
Lorthirash
#24: Addigra lenyugszik ez a sok csicska.
24.
24.
Lorthirash
Jó az ötlet de én 2 hónapra növelném.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...