PC-re költözik a Pascal's Wager

  • Írta: gorien
  • 2021. február 23.
  • Bejelentés
Évszázadokkal ezelőtt sötét köd ereszkedett a Pascal's Wager világára, és öt Kurírra vár a feladat, hogy megállítsák az árnyak között dagonyázó Kolosszusokat ebben az akció-szerepjátékban.

A Pascal's Wager eredetileg Apple-eszközökre jelent meg tavaly, amit egy androidos kiadás is követett, de a fejlesztők szerint gyakori kérés a rajongók részéről, hogy minél több platformon hozzáférhessenek a játékhoz. Ennek a következő lépése, hogy március 12-től kezdve a Steamen keresztül PC-n is játszhatunk a TipsWorks dark fantasy akció-szerepjátékával.

A Pascal's Wagerben Solas földjén sötétség uralkodik, amit a Kolosszusok terjesztenek, és öt, látványosan eltérő harcstílussal felvértezett Kurír állíthatja csak meg őket. A fejlesztők szerint komoly kihívást jelent a játék (tervezésre és jó reflexekre is szükség van), épp ezért egy Casual Mode-ot is mellékeltek azok számára, akik túl nehéznek találják.

A márciusban megjelenő Definitive Edition támogatja az ultraszéles képarányt és a 4K-s felbontást, illetve testre szabható irányítással és feljavított grafikával érkezik. Emellett tartalmazza a Pascal's Wager megjelenése óta kiadott kiegészítőket is, úgy mint a The Tides of Obliviont, az Into the Dark Mist játékmódot és néhány skint a Kuríroknak.

1.
RebornSoul
Addig b*szogattam Facebookon a fejlesztőket, míg reccsentek. :D Ha már PC-n nem lehet emulálni a játékukat az ostoba és egyébként tök felesleges DRM-jük miatt, akkor legalább natívan lehessen PC-n tolni. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...