Baldur's Gate III - még az első fejezet is változhat

  • Írta: Baloo
  • 2021. április 8.
  • Hír
Link másolása
Hiába a rajongók által gyakorolt nyomás, a Larian Studios egyáltalán nem tervezi elkapkodni a Baldur's Gate III Early Access-munkálatait, valamint arról is szót ejtettek, hogy semmi nincs kőbe vésve; akár még az első fejezet is átalakulhat.

A Baldur's Gate III egyelőre csak korai hozzáférésben elérhető PC-n és Google Stadián, azonban már a játék jelen formájába is könnyen bele lehet pakolni akár 20-30 órát egy-egy "végigjátszás" alatt. A fejlesztőknek rengeteg tervük van a szerepjátékkal a jövőben, amiről most röviden mesélt pár mondatot Swen Vincke, a Larian vezérigazgatója a Destructoidnak.

Vincke többek között elmondta, hogy megérti, hogy türelmetlenek a játékosok a végleges megjelenést illetően, de a kitartásukat kéri, hiszen a különböző játékelemek implementálása nem egyszerű feladat - különösen, ha a játék annyira összetett, mint a Baldur's Gate III. Ezzel kapcsolatban azt is hozzáfűzte, hogy folyamatosan kísérleteznek új dolgokkal, így az 1.0-s verzióban alaposan kibővítik azt a területet is majd, amit a korai hozzáférésben bejárhatunk. Vincke szerint ez a fősztorira is vonatkozik, ugyanis a történet egy jelentős része nem került bele az Early Access-kiadásba, egész egyszerűen azért, mert még nem volt készen, amikor a játék debütált.

A vezérigazgató azután még szót ejtett a kasztokról is, amikkel kapcsolatban kiemelte, hogy nem véletlen, hogy a druida az elsők között került be a rotációba. A belga csapat nem titkolt szándéka ugyanis, hogy első körben inkább a bonyolultabb szerepkörökhöz enged majd hozzáférést a játékosoknak, hogy így legyen bőven ideje a rajongóknak kikísérleteznie az előnyeit, valamint hátrányait az adott kasztnak, ami azután a kibalanszolt formájában láthat majd napvilágot a végleges játékban.

"Szóval ha már alig várod, hogy a barbár is bekerüljön a korai hozzáférésbe, akkor lehet, hogy egy kicsit tovább kell még türelemmel lenned" - mondta zárásul Vincke.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...