Brit toplista: az élen kezdett a FIFA 22

  • Írta: fojesz
  • 2021. október 4.
  • Toplista
Az ég kék, a fű zöld, a britek pedig szeretik a focit: a múlt héten megjelent a FIFA 22, amely annak rendje és módja szerint letarolta a helyi játékeladási toplistát. Lássuk, ezúttal hogyan alakult az élboly!

Noha a FIFA 22 vezeti a legfrissebb brit toplistát, a játék dobozos eladásai meredeken ívelnek lefelé: a tavalyi 42 százalékos visszaesés után idén 35 százalékkal csökkentek a lemezes értékesítések, de ez nem jelenti azt, hogy a focis játék ne lenne továbbra is rendkívül népszerű az Egyesült Királyságban. Ami azt illeti, a FIFA 21 tavaly jobb rajtot produkált, mint az elődje, és a digitális eladások először nyomták le a dobozosakat - kíváncsiak vagyunk, hogy mi a helyzet ezúttal!

A múltkori első helyezettünk, a Mario Kart 8 Deluxe így a második helyre csúszott vissza, míg a bronzérmet egy másik újonc, a Sonic Colors Ultimate szerezte meg. A friss megjelenések sorát erősítette a Hot Wheels: Unleashed is, amely a negyedik helyen kezdett, míg az Insurgency: Sandstorm konzolos változata a tizenharmadik helyig küzdötte el magát. A múlt héten érkezett egy adag PS5-szállítmány is a szigetországba, ez pedig menetrendszerűen dobta meg az exkluzívok eladásait.

  1. FIFA 22
  2. Mario Kart 8 Deluxe
  3. Sonic Colors Ultimate
  4. Hot Wheels: Unleashed
  5. Minecraft (Switch)
  6. Spider-Man: Miles Morales
  7. Animal Crossing: New Horizons
  8. F1 2021
  9. Grand Theft Auto V
  10. Super Mario 3D World + Bowser's Fury
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...