Itthon is emelkedik a Netflix havidíja

  • Írta: Shifty
  • 2021. október 18.
  • Cooltúra
Először a SorozatWiki számolt be róla, hogy Magyarországon is drágul a Netflix. Az áremelkedés egyelőre csak az új előfizetőket érinti, de idővel a már meglévő felhasználóknak is többet kell majd fizetniük.

Hiába egyre élesebb itthon is a küzdelem a streamingszolgáltatók között, a Netflix egy globális stratégia eredményeként úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban tavaly októberben megemelt előfizetési díjakat a nemzetközi piacon is bevezeti.

Ennek eredményeként október 7. óta az új előfizetők azzal szembesülhettek, hogy a Standard csomagért 9 százalékkal kell most már többet fizetniük, vagyis 3190 forint helyett 3490 forintot, míg a Prémium csomag havidíja 13 százalékkal kerül most már többe, ott 3990 forint helyett 4490 forintot kell már fizetnie az újonnan csatlakozóknak. Az alapcsomag ára egyelőre változatlan maradt, azért továbbra is 2490 forintot kér el havonta a Netflix.

A SorozatWiki azt is kinyomozta, hogy a jelenlegi döntést később kiterjeszti a szolgáltató, vagyis valamikor a már meglévő felhasználóbázisnak is emelkedni fog az előfizetési díj. A Netflix oldala szerint minden jelenlegi előfizetőt 30 nappal az árváltozás előtt emailben fognak értesíteni, hacsak nem váltanak díjcsomagot.

Magyarországon 2016 óta érhető el a Netflix, azóta pedig ez az első alkalom, hogy változik az előfizetési díj. A SorozatWiki az ügy kapcsán megkereste a streamingszolgáltatót, ahol a sajtóreferens elmondta, azért emelkednek a havidíjak, mert az előfizetők még több és még jobb sorozatot és filmet szeretnének náluk látni.

19.
Ooorky
#18: Tavaly rápörögtek a szinkronra saját gyártású cuccoknál, minden más eredeti nyelvan felirattal (vannak román, norvég, orosz stb. filmek is).
18.
NemecsekErno
Sosem fizettem elő NetFlix-re. Megéri?
Van benne magyarhanggal tartalom vagy minden csak angolul, esetleg magyar felirattal?
17.
Darkenkhal
21 év után leszoktam a cigiről és a havi 10~15 doboz cigi árát a családra költöm , amibe a Netflix is benne van...
Attól lesz drága ha kevesen akarják megfizetni és torrenttel letöltögetik-
16.
Neo1989
Sosem használtam még a távirányítón se nyomtam rá soha.
15.
crytek
#14: Ha nem osztod meg ismerőssel akkor nem is fog osztódni

Eddig ezek voltak ezek ugye majd emelkednek árban...

Basic: 2490 Ft/hónap (1 eszközön nézhető, max. 720 felbontásban)
Standard: 3190 Ft/hónap (2 eszközön nézhető, max. 1080p felbontásban)
Premium: 3990 Ft/hónap (4 eszközön nézhető, max. 4K felbontásban)
14.
GAMEROD
#8: Arról még nem hallottam hogy osztódna a havidíj, de lehet hogy így van.
13.
Ooorky
#10: Már legalább háromszor bannolták, ráuntak.
10.
Heldengeist
#7: Ő friss profil és mást se csinál, csak folyton flamel. Egy értelmes hozzászólása nem volt még szerintem. Nem is értem, miért nem vágta még ki valamelyik mod.
9.
Ooorky
#7: Ő mindenhez is ért.
Switch-et is szétszedte, feljavította, aztán kiderült, hogy emulátorozik, de akkor már az otthoni xbox-ról stream-elte a játékokat vonaton ülve a tabletjére késleltetés nélkül...
8.
crytek
#5: Nem éri meg? Lol ezt se hallottam még senkitől

3990/4 (3 ismerőse mindenkinek van).. Havi kemény 998 ftért sokkal többet kapsz filmek sorozatok terén mint ami a magyar tv csatornák adnak. Nem mellesleg én a tv ért havi 5600at fizetek és csak anyukám nézi azt a kemény kb 3 adót.. Szóval a netflix mondhatni ingyen van
5.
GAMEROD
Magyarnak nem éri meg, nyugaton megéri, mert kell a pénz sorozatok forgatásához. Itthon meg szinte többe kerül így, mint egy teljes kábeltévé előfizetés, meg alapból elég a rengeteg havi számlát fizetni ezer felé, nemhogy mindig több és több legyen.
3.
AfterLife
#1: Szedd le a Windows-os Netflix App-ot a Microsoft Store-ból és meg lesz a nagy felbontás.
2.
Ooorky
#1: Jobb sorozatok és filmeket én is szeretnék náluk látni :D
Szökőévente becsúszik 1-1 jó is a sok szemét mellé, de nem az a jellemző.
1.
leviske
"azért emelkednek a havi díjak, mert az előfizetők még több, még jobb sorozatokat és filmeket szeretnének náluk látni."

És fognak is, vagy csak az elvárásért kell fizetni? :D Miután nekem Firefox alatt rendre nincs meg a 720p sem, így valószínűnek tartom, hogy ez esetben én elköszönök a standard csomagtól (hacsak nem ellenkeznek majd a családban). Egyre kíváncsibb vagyok mit kínál majd itthon az áráért a HBO Max.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...