Nagyot megy Steamen a God of War

  • Írta: Shifty
  • 2022. január 24.
  • Biznisz
Link másolása
A SteamDB adatai szerint már második hete vezeti a Steam eladási listáját a PC-re költöztetett God of War, ami az első olyan PlayStation által kiadott cím, ami ezt a bravúrt összehozta.

A SteamDB adatai szerint a múlt heti eladásokat is a God of War PC-s változata uralta, ezzel Kratos és Atreus skandináv kalandja már második hete zárt az élen. Ezzel a God of War átirata lett az első olyan PlayStation által kiadott játék, ami képes volt két egymást követő héten is megtartani a pozícióját.

Ami viszont ennél is érdekesebb, hogy Daniel Ahmad elemző a Twitter-oldalán arról számolt be, hogy a God of War portolt kiadása egymaga jobb eladásokat produkált eddig, mint a Days Gone és a Horizon: Zero Dawn PC-s változatai együtt. Előbbi ugyan egy hétig tudta vezetni a Steam eladási listáját, de utóbbinak még ez sem jött össze, mert a megjelenésekor a Fall Guy simán lenyomta.

Pontos számadataink sajnos nincsenek, de a PC-s megjelenést megelőzően több mint 19,5 millió darabot adtak el a God of War PlayStation 4-es változatából, vagyis mostanra nem kizárt, hogy már át is lépte a játék a 20 milliós álomhatárt.

35.
35.
Windrider
#32: Nem hibáztatom, simán lehet, hogy átlagon aluli PC-m volt :D Most ilyen frissítési időkről meg telepítésről fölösleges vitatkozni, azt minden platform csinálja, csak meg kell várni, effortot nem kell belerakni :) A lényeg, hogy mindenki tolja God of War-t mert k**vajó.
34.
34.
Ooorky
#30: Ezt írtam én is, csak nem ilyen szépen.
33.
33.
hedzsooo
Durva, hogy 1 komment szekcio 1 jatekoldalon eljutott oda 2022-ben, hogy a jatekok hol toltenek be gyorsabban: PC-n, vagy konzolon. Majd legkozelebb stopperrel merem mar majd en is, wazzeee.... XD ;D
32.
32.
hedzsooo
#27: Hat a sajat tapasztalatod tenyleg elegge szivatosnak hangzik PC teren de szerintem ezert nem a PC-re irt jatekokat kellene hibaztatnod. :)
30.
30.
hedzsooo
#28: 10 eves PC-n jol fut Full HD-ban max grafikan teljesen a HZD de ne zavarjon. Egyedul a VGA ujabb benne, az csak 5 eves GTX 1060-as. :D

Uj vasammal + 4K-ban is szepen muzsikal, teljesen jo jatek PC-n a HZD is.
28.
28.
Ooorky
"Egy haverom például azt hitte, hogy egész jó gépe van, amig megpróbálta elindítani mondjuk a Horizon-t. "

Akkor vmi ritka ócska romhalmaz lehetett, ismerős 6 éves roncson tolta és el volt ájulva milyen szép meg milyen simán fut.
27.
27.
Windrider
#21: Elmondom miben más. Ez lehet,hogy csak az ÉN szempontom volt, de többet között ezért is váltottam PS-re jópár évvel ezelőtt. Nekem a PC-gaming már egy szenvedés volt a végére. Anno virágzott a baráti körben a torrent és mivel kis csóró voltam nyilván énis letöltögettem a játékokat. Mivel elég lassú netünk volt ez napokba telt, aztán a játékméretek növekedésével néha hetekbe.
Aztán lejött egy AAA játék és laggolt az egész. Persze frissítgettem a hardvert, de aztán jött egy újabb cím amit megint nem bírt a vas. Aztán drivert kellett leszednem a VGA-hoz. Aztán kicrashelt a játék és még sorolhatnám. Persze aztán a steam-el egy fokkal egyszerűsödtek a dolgok, de nem volt az igazi.

Viszont felfedeztem egy PS3 exkluzivot annak idején és végül beruháztunk egyre öcsémmel. Ég és föld volt a kettő. Csak berakod a lemezt, kontroller a kézbe, hátradőlsz és megy. Maxra optimalizálva, akadás nélkül. Aztán később rájöttem, hogy a kedvenc címeim is sokkal kényelmesebbek kontrollerrel, így lassan az exkluzivok után a multiplatform címeket is inkább PS-en nyomtam.
Egy kicsit ugye drágábbak a játékok, de én ugy fogtam fel, hogy időt és energiát spórolok, ami nekem egyszerűen megéri. Főleg mostmár, 30 fele közelítő dolgozó emberként méginkább.
A sokéves PC-s b@szakodás után nekem valahogy egyfajta megvilágosodás volt a konzol :D És hogy miért PS és nem Box? Exkluzívok miatt. Azóta se bántam meg. God of war-ok, Resistance, TLoU, Metal Gear Solid stb... kib@szott mesterműveknek tartom. Arról nem is beszélve, hogy kb az ember elfelejti a bug meg a kifagyás fogalmát.

Arra pedig hogy elkezdték megjelentetni az exkluzívokat PC-re, annyit tudok reagálni: hajrá, rakj össze hozzá gépet a konzol árának 3szorosából és jó szórakozást. Egy haverom például azt hitte, hogy egész jó gépe van, amig megpróbálta elindítani mondjuk a Horizon-t. Azt mondta, hogy inkább abba is hagyta, mert inkább összerak egy jó gépet, mert ezt a játékot teljes pompájában akarja játszani. Nos, aztán meglátta az árakat...
Bocsi az esszéért, lehet hogy ömlengős a sztori, lehet hogy most totál fanboynak tűnök, de csak a tapasztalataimat akartam átadni. *Peace
24.
24.
nemfontos
#22: Nézd meg honnan indultunk. De ha billentyűzet előtt leszek leirom miben más.
22.
22.
taktaharkányi
#21: Én sem igazán értem... Egyedüli szempont nálam, amiben kényelmesebb a konzol, az mondjuk, hogy játék közben stand by-al elköszönök a játéktól és ha úgy van, 3 nap múlva egy kombnyomással és 3 mp-el később onnan folytatom. Plusz ha kanapéról és TV-ről akarok játszani, nem kell azt az 1 percet eltöltsem előtte. De ezek nyilván egyéni setup függő dolgok is.
21.
21.
FrankBlack
#19: Mert ez pc-n miben más szerinted? Mit értesz az alatt hogy pc-n "tutujgatni" kell a játékot?
17.
17.
xsbrx
TLDR: Megint kis esszé, bocsi.

55.9 órát mutatott a Steam, mire minden achievementtel meglett. Home office sokat segített, hogy ilyen hamar no-life-oljam. :P
Kevesebb lett volna, ha nem kellett volna elölről kezdenem Alfheimnál mivel nem bírtam a Hive szekcióval GMGOW nehézségen.

Kiváncsi voltam, hogy milyen mivel a legtöbb ember az egekig magasztalja, és összeségében tényleg elég jó kis game.
- Sztori és narratíva tempója pont tökéletes, mindig jött valami új és soha nem éreztem, hogy nem történik semmi (vagy hogy túl sok minden történik rövid időn belül)... Ezt a tempót valahogy egy csomó játék nem tudja belőni
- Grafika és animáció dícsérnivaló
- Szinkron gárda és hangok.....*chef's kiss*
- Csónakázás közben mindig volt valami sztori vagy Lore adalék
- Töltési képernyők helyett a portálon való utazgatás

Néhány dolog viszont nekem kicsit lehúzta a játékot.
- Nagyon kevés az ellenfél típus, illetve kicsit túlzásba vitték a trollokat és golemeket/ancienteket. A játék vége fele már a szememet forgattam amikor újra és újra felbukkantak, mint mini-bossok de ugyanazokkal a moveset-tel
- Kill animation-ből nem ártott volna néhány variáció, mivel csak 1 animation/enemy esetén a végén kicsit egyhangú volt, hogy ugyanazt látom...pláne hogy az ellenfél variáció, mint fentebb említettem elég alacsony
- Össz-vissz 2 db buggal találkoztam: egyiknél Kratos felteszi a lábát Brok asztalára, amin kicsit derültem. A másik bug viszont irritáló volt: a hegy szekciónál az egyik Lore Marker sehogy nem akart működni: a kristályt betettem, Atreus fény nyílával megvilágítottam,de semmi nem történt, ha meg kiszedtem a kristály akkor nem engedte visszatenni. Ahogy utána néztem erre a 2018 verzió óta azért páran panaszkodtak. De mivel nem befolyásolta a játékot, így hagytam a fenébe.
- Nehézségi fokozatok elég egyenlőtlenek: A Give Me God of War annyira felőrölt, hogy Alfheim után dobtam a playthrough-t és elölről kezdtem "Give me a challenge" setting-gel. Az viszont meg röhejesen könnyű volt, még a Valkűröknél is. Valami köztes beállításnak örültem volna.

Szerintem egy korrekt 8/10-es játék.
14.
14.
r3dman
#10: Használok konzolt de a külömbség az,hogy pc-én minden játék sokkal szebb és jobban fut.
12.
12.
markoci555
Elden Ring 5. helyen mikor még meg se jelent, látszik, hogy nem akarnak tanulni az idióták a hibáikból
11.
11.
nemfontos
#9: Én nem tudtam mindet elintezni anno. Sajnos... Az egyiknél elakadtam és úgy is maradt. :(
10.
10.
nemfontos
#5: A különbség az hogy nem kell tutujgatni a játékot. Gép bekapcsol, játékra x és indul. Ennyi a dolgod.
9.
9.
hedzsooo
Kivittem durvan 45 ora alatt, + az uccso Valkurt kell elinteznem, + elotte par dolgot meg tudok fejleszteni max.-ra. :)
Par madarat nem sikerult kiiktatnom de elegge jol atfesultem a terkepeket/vilagokat egyebkent.

Jo kis utazas volt, valoszinuleg a kovetkezo reszet is szivesen megveszem majd PC-re! :)
8.
8.
crytek
Ha ez igaz akkor már most 2 millió felett van az eladás
7.
7.
Ooorky
#4: Minek? Úgyis kijön pc-re :P
5.
5.
Neo1989
#4: Igazából a konzol csak egy platform. Egyetlen lényegi különbség talán az irányitásban van. Minden más pont ugyanolyan.
Bár mondjuk nekem még mindig a 3. tetszett a legjobban.
4.
4.
Verte meg  a rivotrill
Játéktörténelmi pillanat God Of War pc-én legalább látják miért ragaszkodunk a konzolhoz .
3.
3.
taktaharkányi
#2: Ajjaj... Jönnek a túlérett szakértők.
2.
2.
_Rej
#1: Jó játék... Gyerekeknek.
1.
1.
taktaharkányi
K* jó lett amúgy a PC-s port és ez még mindig egy k* jó játék.

Bár azt megjegyzem, hogy eddig a pécés változattal tölött kb. 15-20 óra alatt több buggal találkoztam, mint az a konzolos verzió során, de csak olyasmik ezek is, mint pl. Atreus közbe-közbe blokkol kicsit, vagy ha előre scriptelt útvonalban állok neki véletlenül, akkor eltolja Kratost a fenébe. :)

Ami fizikai jelleggű probléma felmerült nálam, az a túlmelegedés és az "out of memory" crash, itt-ott azért vannak nagyobb droppok is az fps-ben, ezeket mind megoldotta az, hogy limitáltam 60-fps-re a maximumot, amióta ezt megléptem, semmi problémám nem adódott. De ha jól kapirgáltam az infókat innen-onnan, Nvidia gépekkel kevésbé háklis a játék.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...