Brit toplista: az élen maradt a Nintendo Switch Sports

  • Írta: gorien
  • 2022. május 9.
  • Toplista
Link másolása
A két héttel ezelőtt megjelent Nintendo Switch Sports véget vetett az új LEGO Star Wars uralmának a brit dobozos játékeladások toplistáján, és úgy látszik, ragaszkodik is a dobogó első fokához.

A Nintendo Switch Sports a brit dobozos játékeladások élén nyitott a megjelenésének hetén, és habár a rákövetkező hét napban 32 százalékkal csökkent iránta a kereslet, ez továbbra sem volt elég ahhoz, hogy az aranyérmes helyezése veszélybe kerüljön. A héten egyébként is jól jártak a Nintendo Switch-címek, a Mario Kart 8 Deluxe és az új Kirby is fokozódó érdeklődéssel dicsekedhet.

A LEGO Star Wars: The Skywalker Saga megtartotta a maga ezüstérmét, ám a múltkori harmadik helyezett, a Gran Turismo 7 kiesett a top 10-ből. Annak ellenére is, hogy a szigetország PlayStation 5-készleteit ismét feltöltötték – ebből a Horizon: Forbidden West tudott inkább profitálni, hiszen 108 százalékkal több fogyott belőle, mint az előtte való héten. Az eredetileg februárban megjelenő Sifu dobozos kiadásai is végre a boltok polcaira jutottak, és egyből a lista kilencedik helyén kezdett, az eladott játékok 81 százaléka pedig PlayStation 5-re szólt.

1. Nintendo Switch Sports
2. LEGO Star Wars: The Skywalker Saga
3. Horizon: Forbidden West
4. Mario Kart 8 Deluxe
5. Kirby and the Forgotten Land
6. Pokémon Legends: Arceus
7. Elden Ring
8. Grand Theft Auto V
9. Sifu
10. Minecraft (Switch)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...