Mások mellett a PlayStation is kihagyja az idei Gamescomot

  • Írta: fojesz
  • 2022. június 22.
  • Rendezvény
Noha a Gamescomot idén már hibrid eseményként rendezik meg, vagyis élőben is látogatható lesz a rendezvény, több nagy cég is jelezte, hogy nem vesznek részt a kölni játékvásáron.

A Take-Two, az Activision Blizzard és a Nintendo után a Sony is jelezte, hogy nem vesz részt az idei, augusztus 23-án kezdődő Gamescomon, pedig a játékvásárt ezúttal hibrid eseményként rendezik meg: a koronavírus-járvány óta először fizikai formában is látogatható lesz a rendezvény, ha nem elégednénk meg az online műsorokkal.

A Sony ezt a német Games Wirtschaft magazinnak erősítette meg, a cikk szerint a japánok semmilyen módon nem képviseltetik magukat az eseményen. Ez azt jelenti, hogy a rendezvényt megnyitó, Geoff Keighley-féle Opening Night Live-on sem lesznek first-party PlayStation-címek, a műsorban ugyanis csak olyan játékok szerepelhetnek, amelyek a helyszínen is elérhetőek. A Sony egyébként hagyományosan az egyik legnagyobb kiállítója volt a Gamescomnak a korábbi években.

Azért valószínűleg nem kell nélkülöznünk a Sony-bemutatókat, hiszen a State of Play-adásokkal továbbra is számolhatunk. A cég a hónap elején már tartott egy műsort, a pletykák szerint azonban egy másik bemutatót is betárazott a júliusig hátralévő időre.

1.
1.
Grota333
Sims 5, Új Need For Speed, Snowrunner folytatása, Új Assassins creed, Cities Skylines folytatása...csomó jó cík amiknek sehíre se hamva..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...