2023-as roadmapet kapott az Among Us

  • Írta: pandaril
  • 2023. február 4.
  • Hír
Link másolása
A fejlesztők tervei között szerepel a matchmaking fejlesztése és egy új pálya megjelentetése is.

A játékot fejlesztő Innersloth csapata a weboldalukon közölte terveit a 2023-as évre vonatkozóan. Az ott is elérhető kép alapján a változtatások inkább fejlesztések lesznek, semmint az eddigi játék gyökeres újraformálása, azonban pár játékmenetet érintő kiegészítést is terveznek az évre. Az új játék mód, a Hide N Seek és az új funkció, a barátlista, már elérhető.

A csapat szeretné, ha minél hozzáférhetőbb élmény lenne játszani a játékukkal, ezért a felhasználói felületet letisztultabbá szeretnék tenni. Felújítják a játékon belüli boltot is, hogy átláthatóbb legyen.

Azonban a legfontosabb talán az új pálya megjelenése. Részleteket nem árultak el, azonban ígéretük alapján olyan lesz, mint az eddigiek: tele rejtett titkokkal, érdekességekkel, egyedi feladatokkal. A matchmaking és a játékon belül gyorschat működését is fejleszteni szeretnék, hogy még gördülékenyebb legyen a játékélmény. Végezetül pedig szeretnének további kollaborációkat és cross-overeket készíteni idén.

Ha az idő, az erőforrások és a csillagok állása is megengedi, akkor pedig még új szerepkörök is érkezhetnek a meglévők mellé. Ezt azonban a fejlesztők szerint nem szabad ígéretként kezelni, véleményük szerint túl sok mindentől függ, hogy sikerül-e ezt is meglépni az idén, hisz nem akarnak semmi olyat beletenni a játékba, amit előtte nem teszteltek le tüzetesen, nehogy bugokat vagy balanszproblémákat okozzon.

1.
1.
sanyikatarzan
Ha ebből megélnek.. miért ne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...