Az Xbox ott is lesz az E3-on, meg nem is

  • Írta: szlav
  • 2023. március 11.
  • Rendezvény
Link másolása
Azt eddig is tudtuk, hogy a nagy konzolgyártók inkább önálló műsorokkal készülnek az idei E3-as szezonra, a Microsoft azonban némileg pontosított. Nem lesznek kint a helyszínen, de mégis az esemény részei lesznek.

Idén nyáron várható az Electronic Entertainment Expo nagy visszatérése, de ahogy azt már az év elején megtudhattuk, sem a Sony, sem a Nintendo, sem pedig a Microsoft nem képviselteti magát személyesen a showflooron. Természetesen a nyáron mindhárom konzolgyártó előrukkol majd legalább egy nagy játékbemutató-közvetítéssel, ezek azonban az E3-tól függetlenek lesznek. Nagyjából.

Az IGN-nek nyilatkozva az Xbox egyik szóvivője pontosított a dolgon. Ismét megerősítést nyert a hír, miszerint június 11-én érkezik az Xbox Games Showcase, melynek során a Microsoft színpadra küldi a PC-s és xboxos repertoárja krémjét, közvetlenül előtte pedig egy Starfield Direct műsorra is sor kerül.

Az pedig nem véletlen, hogy az egész ennyire egybecseng az E3 rajtjával. A nagy visszatérésre készülő show június 11-től egészen június 16-ig fut majd, és habár az élő rendezvény színpadán nem lép fel Phil Spencer vagy az Xbox bármelyik nagy fejese, az Xbox Games Showcase adását az úgynevezett E3 Digital közvetítéssorozat részének (ezzel gyakorlatilag az expó nyitányának) titulálták. Mindez egyébként hasonlóan történt a legutóbbi, 2019-es E3-on is, vagyis fogalmazhatunk úgy is, hogy a konzolgyártó csak visszatért a korábbi papírformához.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...