A Time az Elden Ring alkotóját is beválasztotta az év 100 legbefolyásosabb emberei közé

  • Írta: szlav
  • 2023. április 14.
  • Homo Nobilis
Link másolása
A Time magazin minden évben megnevez száz olyan embert, akik valamilyen formában nyomot hagytak az aktuális év alakulásán. A legfrissebb listára a Souls-játékok atyja, Hidetaka Miyazaki is felkerült.

Eddig összesen kettő, azaz kettő játékfejlesztő volt olyan szerencsés, hogy felkerülhetett a Time magazin 100-as listájára, melyben olyan személyeket neveznek meg, akik valamilyen formában meghatározó szerepet vállaltak az aktuális év megformálásában. 2007-ben a Nintendo legendás játéktervezőjét, Shigeru Miyamotót nevezték meg az akkori év egyik legbefolyásosabb személyének, idén pedig egy újabb japán játéktervező, Hidetaka Miyazaki érdemelte ki ezt a nagy presztízzsel járó címet. A FromSoftware elnöke és vezető játékrendezője az Elden Ringnek köszönhetően került fel olyan nevek közé, mint Joe Biden, Bob Iger, Elon Musk, Lionel Messi, Michael B. Jordan vagy éppen (kapaszkodjatok meg!) Mr. Beast.

"Szörnyen tehetetlennek éreztem magam, amikor először játszottam Hidetaka Miyazaki egyik játékával. Újra és újra meghaltam a legelső ellenfélnél. De amikor behúztam a féket, lelassítottam a megközelítésemet, és figyeltem a részletekre, hirtelen kattant egyet a dolog. Sikerült legyőznöm az ellenséget, és továbbjutnom a játékban. Kiérdemeltem a továbbjutást, ezzel pedig egyből hatalmas dopaminlöket árasztott el! Innentől kezdve ahogy haladtam előre a játékban, sokkal megfontoltabban, óvatosabban fedeztem fel ezt a világot. Cserébe a világ feszültséggel, szépséggel és elképesztő meglepetésekkel jutalmazott.

Ezért az Elden Ring - a 2022-es, hatalmas népszerűségnek örvendő blockbuster - nagyszerű nagykövete a videojátékoknak és azoknak az egyedi élményeknek, amelyeket a játékosban kiválthatnak. Olyan érzéseknek, amelyeket egy olyan passzív médium, mint a televízió, soha nem tud átadni. Miyazaki játékaitól a játékos úgy érzi, hogy az valóban elért valami jelentőset. Mindez az ő és csapata kompromisszummentes megközelítésének köszönhető. Miyazaki nem hajlandó túlmagyarázni a mechanikát vagy a történetet, inkább bízik a játékosban, hogy az majd magától ráébred a dolgok nyitjára." - írta az ajánlásában Neil Druckmann (The Last of Us), Hidetaka Miyazakiról és a FromSoftware alkotásairól.

1.
1.
Raam989
Emberünk nagyon jól leírta, hogy mi az ami mindig is megfogott a souls játékokban és mi az amit másokban gyűlölök. A túlmagyarázás és a túlbonyolítás. A napokban próbáltam ki pl a code veint és rendesen frusztrált a tutorial, meg az azt követő nyitó jelenet. Egyszerűen hirtelen és sok infót önt az ember nyakába, ami már az első lépéseknél elveszi a játékos kedvét.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...