A PS5 megelőzte elődjét az USA-ban, a Xbox Series konzolok kullognak az Xbox One mögött
- Írta: pandaril
- 2025. március 20.
Aki kicsit is követte az elmúlt években a hardvereladásokról szóló híreket, annak a Circana legújabb felmérésének egyik eredménye egyáltalán nem meglepő. A kutatócég többek között azt vizsgálta, a Sony és a Microsoft jelenlegi konzolgenerációja a megjelenésük első 52 hónapjában (ami kicsivel több mint 4 év) milyen eladási számokat produkált az Amerikai Egyesül Államokban, és ez hogyan aránylik az adott gyártó előző konzolgenerációjához.
Bár alapvetően a két platformot nem egymással hasonlították össze, hanem házon belül, az előző konzollal, az egyértelmű tény, hogy a PlayStation 4-ből több mint kétszer annyi fogyott globálisan, mint az Xbox One-ból. Ez valamelyest árnyalhatná a két jelen generációs masina összehasonlítását, azonban ennek fényében a Circana adatai még szélsőségesebbek. Azonos időszakra vetítve ugyanis a PlayStation 5-ből 7%-kal többet adtak az USA-ban, mint a PlayStation 4-ből, viszont az Xbox Series X/S konzolokból 19%-kal kevesebb fogyott, mint az Xbox One-ból.
Ugyan az adatok alapján a Microsoft számai a figyelemfelkeltőbbek, a Sony eredménye igen szűk. Kérdés, hogy a Playstation 5 meg tudja-e tartani a lendületét, vagy esetleg a Nintendo Switch 2 és az Xbox belengetett új hardverei kilopják-e a szelet a cég vitorlájából. A jelenlegi PlayStation mindenesetre jó úton halad, hogy a teljes életciklusi eladások tekintetében jelentősen ráverjen az előző generációra.
Két éve erősítette meg Phil Spencer, hogy elveszítették az előző, sok szempontból legfontosabb konzolgenerációt, így a Series-konzolok alulteljesítése mögött részben az Xbox One eladási számai is állnak. Bár a Series X papíron a legerősebb mostani konzol, valamint számos olyan feature is belekerült, amiről a PlayStation 5 tulajok csak álmodhatnak, a cég üzleti stratégiája sem segített a konzoleladások fellendítésén. Természetesen a Microsoft ezzel együtt is "pénzénél van" a szolgáltatásoknak és játékeladásoknak köszönhetően, amiben az Xbox Game Pass, az XCloud és a multiplatform megjelenések is jelentős szerepet vállalnak. Ezek fényében különösen érdekes az Xbox handheld és a következő generációs Xbox híre is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.