GC 2025: Az időről és a döntésekről meséltek a The Blood of Dawnwalker fejlesztői
- Írta: Venefycus
- 2025. augusztus 20.
A Future Games Show keretein belül beszéltek kicsit az alkotók arról, hogy hogyan is fog kinézni a játékuk küldetés-rendszere és a döntéseink hálója. Az első és legfontosabb talán az, hogy cselekedeteinket és mondanivalóinkat valós időben kell majd megválasztanunk. Azonban ne féljen senki, aki szeretné felfedezni a világot is, hiszen míg ,,csak" felfedezünk, addig nem fog telni az idő a küldetésekhez. Hogy ez pontosan miként fog kinézni, arról talán később kapunk részletes ismertetőt.
Emellett a döntéseinket három rétegbe sorolták a fejlesztők. Az első a klasszikus, hogy miként cselekszünk, mit mondunk egy-egy szituációban, ez magától értetődő. A második a nappal-éjszaka ciklussal áll kapcsolatban, sokszor ugyanis eltérő lehetőségeink lesznek a két napszakban. A harmadik lehetőségünk pedig az, hogy nem döntünk, és hagyjuk, hogy a világ reagáljon passzivitásunkra.
Ami még izgalmas, az az, hogy az alkotók úgy fogalmaztak, hogy létrehoztak egy karaktert egy építkező ,,saga" elmeséléséhez. Úgyhogy újabb okunk van szurkolni a játék sikeréért.
A The Blood of Dawnwalker 2026-ban fog megjelenni PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re.
Ez a hír a Gamescom-közvetítésünk része. Ha lemaradtál valamiről, irány az aloldalunk, ahol egy helyen találod meg az összes bejelentést és látnivalót az eseményről!





Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.