Bizony, a Gears of War hosszú-hosszú története során még sosem tett látogatást a PlayStation konzoljain, mivelhogy a Microsoft kiadásában jelent meg. Sorra érkeztek részek, definitívebb kiadások stb., de a PS mindig kimaradt. Nos, ez most a legelső játék Reloaded alcímű remasterével megváltozott, és talán részben ezért is ugrottak bele a mókába olyan sokan már a megjelenés első napjaiban.

A játék hivatalos X-oldalán közzétett milliós játékosszámra vonatkozó bejelentés mellett fontos még megemlíteni azt is, hogy PC-n a játék legmagasabb egyidejű Steam-játékosszáma 4 819 fő volt. Noha az értékelések átlaga egyelőre a „vegyes” kategóriában van, leginkább azért, mert mégsem került a játékba a korábban hirdetett osztott képernyős co-op mód.


Egyébként a felújított változat 4K felbontással, a kampányra vonatkozó 60 FPS számmal és továbbfejlesztett textúrákkal érkezett. A PlayStation debütáláson túl bekerült az Xbox Game Pass kínálatába, valamint ingyenes frissítésként vált elérhetővé azok számára, akik rendelkeznek az Ultimate Editionnel.

A rajt egyébként kisebb technikai nehézségeket is hozott. Többen grafikai beállítások módosításakor tapasztaltak összeomlásokat, mások pedig a Microsoft-fiókjukkal nem bírtak belépni. Utóbbi szerencsére nem érintette a Microsoft Store-os verziót, de azért így is épp elég játékost bosszantott. A fejlesztők azonban jelezték, hogy az összeomlásokat már javították, és amúgy az előrendelők hozzáférhetnek az exkluzív Adam Fenix és Anya Stroud skinekhez.


Mindenesetre akármilyen gubancok is adódtak az első három napban, a magas játékosszám bizonyítja, hogy a Reloaded verzió igenis marha sok embert érdekelt, ergo érdemes felújítani az ilyen nagy klasszikusokat.