Agent - a Rockstar Games el nem készült kémjátékát nehéz szívvel kaszálta el a stúdió

  • Írta: pandaril
  • 2025. november 3.
  • Hír
Link másolása
Az eredetileg PlayStation 3 exkluzív kém thrillert sosem mutatták be, és végül 2018-ban elkaszálta a stúdió. Pedig nem keveset dolgoztak rajta, mégsem érezték úgy, hogy működne a dolog.

Igazán régen kaptunk már kimondottan jó kémjátékot, ha pedig eredetit keresünk, nem pedig a 007-es ügynök valamelyik iterációját, akkor még nagyobb munka a keresés. Talán ezért sem tudta teljesen elengedni a gamer közösség a még 2009-ben bejelentett Agent című alkotást, amiből lényegében semmit sem láttunk az elmúlt bő másfél évtizedben. Az eredetileg PlayStation 3 exkluzív alkotás ígérete azonban igen megnyerő volt: egy kém thriller, és mint utólag kiderült, nyílt világgal, ráadásul a műfaj mestereitől.

Azonban kilenc évvel a bejelentés után végül a Rockstar Games mégis úgy döntött, hogy elkaszálja a projektet. Pedig nem kevés munkát fektettek bele. Dan Houser, a stúdió egykori társalapítója egy friss interjúban beszélt a fejlesztésről és a rengeteg ötletről, ami sosem látott napvilágot. A tervek között volt egy 70-es években, a hidegháború alatt zajló kémjátszma (ezzel a verzióval jelentették be a játékot), de terítéken volt többek között egy jelenkorban játszódó setting is. Bár Houser a játékra végig nyílt világúként hivatkozott az interjú során, a valóságban sosem jelentették be, hogy az Agent ilyen játék lenne.

Viszont a végén a csapat egyik verzió kapcsán sem érezte a kohéziót, így végül fájó szívvel, de elkaszálták a projektet, mi pedig egy újabb Rockstar-játékkal lettünk szegényebbek. Pedig könnyen meglehet, hogy a stúdió olyan címeivel együtt emlegetnénk az Agentet, mint a Red Dead Redemption 1 és 2.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...