The Dark West - bejelentésre került az okkult akció-RPG, ilyen amikor a fekete mágia találkozik a vadnyugattal
- Írta: JesusHun
- 2026. február 9.
Egy igazán ütős akció-RPG-t villantott első játékaként a Black Hand stúdió, amiben démonokat, élőholtakat és hasonló földöntúli lényeket kell elintézni, ehhez pedig nem csak a vadnyugaton közkedvelt hatlövetűk lesznek segítségünkre, de egy pakliépítős rendszer is. Az okkult városban mindent átsző a fekete mágia, így a válogatott dögök elleni harchoz nekünk is elkél egy kis bűbáj, viszont az ilyesfajta paktumok nem lesznek mentesek a negatív mellékhatásoktól.
A játék leírása végig sejtelmes és prózai, így a történetet tekintve egyelőre meg kell elégednünk annyival, hogy a western település lakói a túlzott kapzsiságuk miatt most örök sötétséggel vezekelnek. Az előzetesen láthatjuk hősünk hogyan szór golyózáport a rituáléktól és okkult szeánszoktól eltorzult démonokra és élőhalott bikákra, de a banditáknak is jut tűz, no meg robbantás.
A The Dark West egyelőre csak PC-re lett bejelentve és hamarosan megjelenik, a pontos dátumot viszont nem adták meg. A játékot a Steam adatlapján már kívánságlistára lehet tenni, a jelek szerint pedig korai hozzáférésben érkezik elsőként a pörgős és sötét ARPG.





Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.