A múlt heti State of Play során shadow droppolt God of War: Sons of Sparta nem nyerte el a rajongók ovációját, és akkor még finoman is fogalmaztunk. Sokak szerint csak a márka viszi el a hátán az egészet, mint metroidvania, semmi különös nincs benne. A Metacriticen látható 75 százalékos átlagpontszám alapján a sorozat legalacsonyabbra értékelt játéka lett, amit a korábbi negatív rekorder, a God of War: Ascension is megelőz. 

A kritikák ennek értelmében eléggé vegyesek: vannak akik dicsérik, hogy a frencsájz túllépet a fő játékokon, míg mások túl jellegtelennek, átlagosnak és ismétlődőnek tartják. Kratos gyerekkorára fókuszáló játékban adja magát a kooperatív mód, de csak az első végigjátszás után érhető el a társas móka mintegy extraként. 

Még a sorozat eredeti atyja, David Jaffe is ostorozta a God of War: Sons of Sparta-t egy videóban, aki szerint "nem igazi God of Warral" van dolgunk, és nem érti, "ki a franc hagyta ezt jóvá". Jaffe szerint nem ilyen játékot akart a közönség, és maga az általános minősége sem túl jó. Szerinte a rajongók által szeretett Kratos karakterét nem ábrázolják pontosan a készítők, ehelyett egy teljesen másik figurát, egy gyereket ismerhetünk meg benne.