A játék még 2026-ban érkezik PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re, és az első trailer és az eddigi infók alapján egy baromi sötét pszichohorrorral lesz dolgunk. A sztori főhőse egy titkos ügynökség nyomozója, aki megszegi a parancsokat, hogy eltűnt partnerét megkeresse a rejtélyes Desa Purba falujában. Az önhatalmúlag elindított küldetés viszont elég gyorsan rémálommá válik. A nyomozás ugyanis megszállottságba, traumákba és erőszakba torkollik, és maga a valóság is fokozatosan szétesni látszik körülöttünk.

Az AGNI talán legizgalmasabb aspektusa az indonéz folklórra és helyi horrorhagyományokra épülő világ lesz. A fejlesztők vegyesen pszichológiai thrillerekből, szürreális horrorfilmekből és klasszikus slasher-elemekből merítettek inspirációt, hogy valami igazán sajátos és nyugtalanító atmoszférát hozzanak létre.

A Wired Productions a saját bejelentő közleményében kiemelte, hogy azonnal meglátták a potenciált a projektben, mert pont olyan játékokat keresnek, amik egyedi alkotói vízióval és erős történetmeséléssel rendelkeznek. A kiadó szerint az AGNI pontosan azt a „véres és intenzív” horrorélményt kínálja, amit ők igazán szívesen támogatnak.

A bejelentéshez egy előzetes is érkezett, ami rövid betekintést ad a játék sötét világába, a hátborzongató falusi környezetbe és a természetfeletti fenyegetésekbe. Horrorrajongóként mindenképp érdemes lehet követnetek ezt az indie projektet.