Az Avatar: The Last Airbender második évadának új előzetese a népszerű földidomár, Toph köré összpontosul
- Írta: JesusHun
- 2026. június 7.
Az Avatar körül közvetve és közvetlenül is mozgolódás van a videojátékos piacon, ugyanis a készülő bunyós játék egy frissebb bejelentés alapján heteket csúszik, a kiadásért felelős Skydance Games pedig összeolvad a Paramount Skydance által birtokolt másik játékos stúdióval. Az így létrejött Paramount Games Studio ezentúl 4 nagyobb IP-t vesz előtérbe, melyek közül az egyik pont az Utolsó Léghajlító lesz. A sorozatra áttérve legutóbb április elsején kaptunk a színészek megszólaltatásával egy előzetest, ami után most is egy kulisszák mögötti kedvcsináló érkezett Toph főszereplésével.
Jabbar Raisani, a sorozat vezető producere elmondta, hogy a hölgyet több mint 6000 jelentkező közül választotta ki, szóval tudhat valamit Miya Cech (Miyako). Az egyik legnagyobb kihívást a szerepben értelemszerűen a látás hiánya okozta, mivel eddig még soha nem játszott teljesen vak karaktert. Ezért a stábnál kéznél volt egy "Látássérülési Szakértő" Joe Strechay személyében, aki megtanította hogyan mozogjon és viselkedjen a kamera előtt, de hetekig olyan kontaktlencséket is viselnie kellett a profi instrukciók mellett, melyek teljesen elfedték a külvilágot.
Az Avatar: The Last Airbender második évada június 25-én kerül fel kizárólag a Netflix kínálatába, ami a friss előzetes alapján egy kellemes folytatás lesz.




Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.