Az Xbox Game Pass éveken át tűnt a videójáték-ipar legjobb ajánlatának, bár számos elemző már az indulásnál szkeptikusan állt a játékvilág Netflix-ének is nevezett szolgáltatáshoz. Az XBOX branddel azonosított Game Pass hatására még a PlayStation is átszervezte a PlayStation Plus rendszerét, és egy ideig úgy tűnt, hogy megpróbálnak birokra kelni az XBOX ajánlatával. Mostanra viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy üzleti szempontból a Game Pass nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Ennek legkomolyabb oka, hogy a szolgáltatás nem tudott elegendő előfizetőt bevonzani és megtartani. A Microsoft eredeti tervei szerint a szolgáltatásnak 2026-ra már 77 millió előfizetővel kellett volna rendelkeznie, hogy gazdaságos legyen, ezzel szemben a Wall Street Journal jelentése alapján "csupán" 30 millió előfizetője van az XBOX szolgáltatásának. A szám mögött több tényező is áll, és egyik sem túl jó.
Egyrészt a tavalyi áremelésre reagálva az előfizetők tömegesen mondták le a szolgáltatást, az XBOX saját becslése szerint milliós nagyságrendben veszítettek előfizetőket. A másik már egy hosszútávú jelenség, amely alapján évek óta nem tudott érdemi gyarapodást felmutatni a Game Pass. Bár pár éve még nagyon optimisták voltak az XBOX-nál, mára nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi irány fenntarthatatlan. Ugyan az új vezetés egyből visszavett a szolgáltatás árából, a jelek szerint ideiglenesen befagyasztották a külső partnerek játékainak bekerülését a szolgáltatásba. A tegnap részletezett XBOX Reset részeként a Game Pass átalakítására is számíthatunk, például a saját magunk által összeállított katalógus vagy a first-party címeket tartalmazó csomagok érkezésére.






Manipulatív az egész cikk arról nem is beszélve, hogy már a cím is hazugság.
Mondom miért, kezdésképp, nem stagnál, megtartottak. A stagnálás ugye a növekedés hiánya, ami rossz dolog, a közgazdaságtanban, steril szimulációban. Egyébként abból a téves feltételezésből indul hogy a növekedés végtelen, ami hazugság. A kapitalizmus nagy hazugsága, ezért van periodusosan olyan sok gazdasági válság. Erre a ha hazugságvonatra ülnek fel a befektetők is, ez a korporét bullshit. Az Xboxnál mostanra 77 millió előfizetőt álmodtak meg maguknak, 2030ra 100 milliót. Mindezt úgy, hogy 35 millió konzolt adtak el, szóval, gondolták mindenki aki megvette a gyenge konzolkájukat előfizet havonta ÉS még 70 millió ember pcs, évente plusz egy magyarországnyi ember előfizetne azért hogy rövid ideig játszhasson pár játékkal, mintha időkorlátos demót töltene le. A nyugdíjas befektetökön kívül (akik annyit tudnak a játékokról, hogy labda kell hozzá és vigyázni kell a szomszéd ablakára) senki aki épp eszű nem hinne el ekkora baromságot. Mint a Starwars éves befektetői előadásai ahol évente +20 millió előfizetőt és 40 új sorozatot és filmet ígérnek évente.
Szóval, nem nem stagnál, ha elég sok pénzt befektetnek akkor MEG TUDNAK TARTANI 30 millió előfizetőt. A cikk már már sajnáltatja szegény Xbox üzletágat ami:
2020 (FY20): 11,6 milliárd $ bevétel | Becsült tiszta nyereség: ~1,2–1,5 milliárd $
2021 (FY21): 16,28 milliárd $ bevétel | Becsült tiszta nyereség: ~1,6–2,0 milliárd $
2023 (FY23): 15,47 milliárd $ bevétel | Becsült tiszta nyereség: ~1,5–1,8 milliárd $
2024 (FY24): 21,5 milliárd $ bevétel | Becsült tiszta nyereség: ~2,2–2,5 milliárd $
2025 (FY25): 23,45 milliárd $ rekordbevétel | Becsült tiszta nyereség: ~3,5–4,0 milliárd $
Szóval kb 4 milliárd dollár éves tiszta nyereségük van, és a kedves új főniasszony nyilatkozta hogy sokkal több nyereséget várnának el, ezért kirúg 3200 embert, iparági szakértőket, igazi specialistákat akik miatt olyan sikeres játékok készülhetek amiket több 10 millióan élveztek, de a 4 milliárd dollár kevés, szegény xbox.
Ez az igazi vérespofájú kizsákmányoló kapitalizmus, felvásárolják a studiókat akik tisztességes munkát végeztek, fejlesztetek kockáztattak, családok tízezreit tartották el, de megszüntetik az összeset, kirugdalják őket mert csak 4% a profit amikor Ők 9%ot várnak el. Mert semmi sem elég. Aki van olyan elmebeteg állat hogy ezek után megveszi a szar konzuljukat vagy van olyan hülye hogy ezeknek előfizet csak ezeket a velejéig rothadt "üzletemberek" támogatja, és készülhet rá hogy egy szó nélkül úgy rúgják ki a munkahelyéről hogy a lába nem éri a földet, 0.02%al növekszik majd a munkáltató haszna, majd éhenhal a családjával együtt, de ennyit igazán megér az a 0,02% haszon.
Mélységesen fel vagyok háborodva, és minden idióta csak mosolyog, tapsolnak hogy milyen jó az Xbox, és ez racionális döntés.
Nem tudom hogy lesz ez jobb mint simán megvenni azt a pár játékot amivel játszani akarsz.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.