Erős negyedévet zárt a Take-Two, hiszen 1,39 milliárd dolláros nettó bevételt könyveltek el június 31-én véget ért három hónapos időszakban, ami ugyan 2,7 százalékos csökkentés jelent tavalyhoz képest, így is szép eredménynek számít. Elsősorban a meglévő portfóliójának köszönheti a kiadó, a Grand Theft Auto V átlépte a 230 millió eladott példányt, míg a Red Read Redemption 2-ből 87 millió fogyott a 2018-as megjelenés óta. A westernjáték az Egyesült Államok harmadik legkelendőbb címe.
A Take-Two arra számít, hogy a lendülete kitart egészen az aktuális pénzügyi év végéig - még szép, hiszen a GTA VI november 19-én jelenik meg, és valóságos pénznyomdaként üzemel majd. Így a várható nettó bevételét 8 milliárd dollárról 8,2 milliárd dollárra növelték. Terveik szerint, ha képesek fenntartani ezt a méretszintet, erős cash flow-t érnek el, ami segíteni fogja a hosszú távú növekedésüket. A GTA VI előrendelések "kivételesnek" bizonyultak a kiadó szerint, bár konkrét számokat nem közöltek róla.
A vállalat vezérigazgatója, Strauss Zelnick is kifejezte véleményét a lemezes játékok és a digitális formátumok közötti folyamatos vitáról. Mint ismert, a Sony 2028 januárjától felhagy a fizikai adathordozók kiadásával. Nos, a CEO támogatja a váltást, aki szerint "a lemezeknek nincs semmi értelme fogyasztói szempontból, a digitális játékok kényelmesebbek", utóbbiak részesedése náluk 90 százalék volt. A közösség reakciói természetesen vegyesek voltak, de a többség nem ért vele egyet. Nem is várhattunk más reakciót, lévén a GTA VI dobozos példánya kizárólag letöltőkódot fog tartalmazni úgyis.
A Take-Two jelenleg 29 játékot fejleszt, beleértve a mobiljátékokat is. Utóbbiak között három cím is lesz, ezekből kettőt a Zynga már be is jelentett: a CSR 3-at és a Top Goalt. A sportjátékok között nyolc cím készül, beleértve az NBA 2K27-et, a PGA 2K27-et és a WWE 2K27-et. Három új IP is úton van, a már ismert Judas, ami Ken Levine új fejlesztése, valamint az ETHOS a 31st Union kiadásában.
