Ghostrunner teszt

  • Írta: szlav
  • 2020. november 29.
Nem számítottunk rá, hogy a Demon's Souls megjelenése előtt idén lesz még okunk arra, hogy alaposan megropogtassuk a kontrollert. A Ghostrunner gyors, látványos és szemtelenül nehéz - éppen olyan, ahogy azt mi szeretjük.

A Ghostrunner története egy pusztító globális katasztrófából sarjadó cyberpunk disztópiában veszi fel a fonalat. Az első képsorokban egy porrá égett metropolisz utolsó álló felhőkarcolójában, a Dharma Tower csúcsán találjuk magunkat. Ez a toronyváros az emberiség végső mentsvára, melynek mocskos sikátorait és neonfényben úszó utcáit milliók neveznek az otthonuknak. Az épület, ezáltal pedig az egész társadalom vezére –­ és nem mellesleg a Ghostrunnerek atyja – nem más, mint az Architect, aki a cselekményünk kezdetén egy váratlan merénylet áldozatává válik. Ennek következtében minket, a bukott testőrt metaforikusan és a szó legszorosabb értelmében véve is a mélybe taszít a trónfosztó rezsim, a feladatunk tehát az lesz, hogy megmásszuk a hatalmas tornyot, és bosszút álljunk a mesterünk gyilkosán.

Röviden ennyi elég is ahhoz, hogy képben legyünk a Ghostrunner körítésével. A zsáner jól bejáratott, akár szakállasnak is nevezhető közhelyeire építő sztori nem túl mély, és hamar elég kiszámíthatóvá válik, de annyi mégis az írók javára szólhat, hogy ezzel a rövid felvezetéssel sikeresen elérték a céljukat, vagyis megadták a játék kellő alaphangját. Mindez ugyanis éppen elegendő arra, hogy tökéletes motivációt kapjunk a toronymászásra ,és megfelelő narratív keretbe helyezhessük ezt a sötét, kesze-kusza sikátorokból és mocskos szellőzőalagutakból összefont világot. Aki tehát mély egzisztenciális kérdéseket szeretne feszegetni, és robusztus történetvezetésre számít, az jobb, ha kivárja a decembert, amit viszont a Ghostrunner nyújt, az az eszméletlenül látványos, hajmeresztően gyors és szemtelenül komoly kihívást jelentő játékmenete – ebből pedig csillagos ötösre vizsgázik.

Ha vannak az olvasóink közt Genji-mainek, akkor jól figyeljenek, mert számukra idén korábban érkezett a karácsony, noha a tesztalanyunk jobban nem is különbözhetne a hagyományos shooterektől. A One More Level, a 3D Realms és a Slipgate Ironworks közös munkájából született Ghostrunner éppen olyan könnyen nevezhető klasszikus puzzle-platformernek, mint belsőnézetű akciójátéknak. A videojátéktörténelem talán legmozgékonyabb cybernindzsájaként falon futva, szellőzőjáratokban csúszkálva és háztetők közt ugrálva gyűrhetjük le az előttünk lévő akadályokat, s minél magasabbra jutunk a monolitikus toronyvárosban, annál erősebb és ravaszabb ellenfelek várnak majd arra. hogy a katanánk egyetlen suhintásával kettészeljük őket.

Igen ám, de ez a one-hit mechanika visszafelé is játszik, tehát egyetlen kósza találat vagy egy rossz mozdulat bőven elegendő ahhoz, hogy a villámgyorsan cikázó Ghostrunner villámgyorsan padlót is fogjon. Ennek következtében a legegyszerűbb, mezei pisztollyal felfegyverzett ellenfeleink is komoly veszélyt jelentenek a játék teljes lefutása alatt, nem is beszélve a pajzsos, gépfegyveres vagy mesterlövészpuskás rosszfiúkról, az ellenséges nindzsákról vagy éppen a főellenfelekről – ó igen, még a bossok is egyetlen csapással lapítanak szét bennünket.

Mindezek után talán furcsán hangzik, ha azt állítom, hogy a harc mégsem játszik központi szerepet a Ghostrunnerben. Én inkább úgy gondolok rá, mint a platformos szekciók kiterjesztésére, ahol az ellenfeleink nem többek az adott feladványt komplikáló akadályoknál. Nem véletlen tehát az sem, hogy a pályaszakaszok jelentős részén egyáltalán nem is találkozunk ellenállással, hiszen a mérnöki pontossággal felépített ügyességi feladványok gyakran éppen akkora kihívást nyújtanak, mint a kardozós szekciók. És mivel a játék gyakorlatilag felváltva és folyamatosan fokozódó nehézségben adagolja a harci arénákat és a puszta akadálypályákat, egy percre sem untam meg a játékot – annak ellenére sem, hogy néhány feladványt több tucatszor kellett újrakezdenem, egy-két bossharcnál pedig szinte éreztem, ahogy egyesével beőszülnek a hajszálak a fejem búbján.

Trial and error. Ez itt a kulcsszó (vagy inkább kulcskifejezés), hiszen ha a Ghostrunner útjára lépsz, jobb, ha felkészülsz arra, hogy zavarba ejtően gyorsan ki fogsz feküdni. Rengetegszer. A főhősünk pedig a kisebb, Tetris-szerűen kiosztható fejlesztései ellenére sem lesz soha látványosan erősebb, te, mint játékos azonban előbb-utóbb a környezeted és a képességeid mesterévé válhatsz. Amikor rögzül az izommemória és elkap Daniel Deluxe lüktető synthwave zenéjének önkívületbe ejtő ritmusa, olyan érzés fog majd el, mint amikor Neo először belelátott a Mátrixba. Az elméd mélyén átkattan egy kapcsoló, a kirakós minden darabja a helyére hullik, te pedig azon kapod magad, hogy ösztönösen vágsz keresztül a közel lehetetlennek tűnő akadályokon. A DOOM Eternal legbrutálisabb arénáinál éreztem utoljára ezt a shooter-transzt, a Ghostrunner pedig időnként hatványozottan adja vissza ezt a semmihez sem hasonlítható érzést.

Az igazság viszont az, hogy nem minden játékos fog eljutni erre a pontra, teljesen érthető módon sokan már az első fejezeteknél magára hagyják majd a Ghostrunnert, hiszen a játék megköveteli, hogy újra és újra megugorjuk a szándékosan magasra emelt nehézség lécét. Minden hasonló játéknál komoly üzleti rizikó ez, épp ezért becsülöm a fejlesztők megingathatatlanságát, hiszen nem tettek többféle nehézségi fokozatot a játékukba. Ahogy a Dark Souls is elveszítené az identitását egy easy-móddal, úgy a Ghostrunner sem lenne az önmaga, ha ennél szelídebb lenne. Sok ügyesség és annál is több türelem kell a játékhoz, de amikor száz próbálkozás után a százegyedik alkalommal legyűröd az előtted álló főellenfelet, egyből olyan mérhetetlen sikerélmény áraszt el, ami maradéktalanul feledteti veled az összes eddigi frusztrációt.

Azzal viszont senki nem vádolhatja a Ghostrunnert, hogy szándékosan bosszantaná a játékosait. Épp ellenkezőleg, a fejlesztők mindent megtettek azért, hogy egy félresikerült próbálkozás után azon nyomban újra nekiugorhassunk az adott szekciónak. A halálunk után sosem kell töltőképernyőre várnunk, egyetlen gombnyomással folytathatjuk a játékot, a checkpointokat pedig olyan sűrűn szórja a játék, hogy általában másodpercek alatt behozhatjuk az elveszített állást.

Ha pedig ez sem jelentene elég vigaszt, a játék bizonyos pontjain ellátogathatunk a kibertérbe is, ahol különböző puzzle-feladványokat teljesítve négy különleges képességgel gyarapíthatjuk az eszköztárunkat. Ezeket a hosszú visszatöltési idejük miatt azonban általában érdemes csak a legvégső esetben használnunk, ha tehát igazán meggyűlik a bajunk egy adott szekcióval, akkor az ellenfelektől hemzsegő területet megtizedelhetjük például egy erőlökéssel vagy egy távolra ható kardcsapással.

A játékélmény tehát fantasztikus céltudatossággal lett felépítve, ezzel a bravúrral pedig talán csak a Ghostrunner prezentációja rivalizálhat. Nem kertelek, a játék fantasztikusan néz ki. Elsőként PC-n tettem próbát a játékkal, hála a továbbra is elérhető demóváltozatnak, a teljes produktumot viszont PlayStation 4-en játszottam végig. Az öregedő PS4-en ugyan ráfért volna még a játékra egy kevés élsimítás, de összességében így is abszolút helyén van a látvány. A sötét, indusztriális városnegyedek és az esőpárában úszó neonszínek csak úgy ontják magukból a klasszikus cyberpunk-atmoszférát. PC-n természetesen jóval brutálisabb a látvány, főleg ha meg tudjuk támogatni a játékot sugárkövetéssel is. Ray tracing nélkül egyébként kifejezetten barátságos a program hardverigénye, ami ugyebár nem elhanyagolható egy ilyen szélsebes játéknál. Ami pedig a next-gen verziót illeti, a konzolos vásárlók ingyenesen megkapják majd a Ghostrunner újgenerációs változatát is, amelyhez a One More Level csapata egy teljes újgenerációs ráncfelvarrást készít 2021 elejére.

Az egyetlen valódi fekete pont, amit a Ghostrunner ellen fel tudnék róni, az a szavatosságát illeti. A pályákon elrejtve találhatunk alaposan eldugott kódexbejegyzéseket és alternatív kardkinézeteket, de akinek nem kenyere a gyűjtögetés, az valószínűleg egyetlen, öt-hat órán át tartó végigjátszással kivégezheti a történetet. Érdemes azonban észben tartani, hogy a játék erősen nyomott, mindössze 30 eurós áron került a boltokba, ennyi pénzért pedig kevés olyan címet találunk, ami ennyire prémium, AAA-kategóriás játékokkal versenyt futó élményt kínál. 

Ha tehát nem futamodsz meg egy kis kihívástól, nem vágod falhoz a kontrollered néhány halál után, sőt talán még egy kis mazochista hajlam is van benned, akkor mindenképp fuss pár kört a tesztalanyunkkal! Egy elképesztően egyedi és hiánypótló alkotás ez, ami amellett, hogy rendszeresen borsot tör a játékos orra alá, futószalagon szállítja az adrenalin- és endorfinlöketeket. Igen, a sztori felejthető, és annak újrajátszhatósága sem eget rengető, az elsőosztályú látvány és a brutális játékélmény viszont olyan szinten kárpótol mindenért, hogy a Ghostrunner egy pillanatra sem tűnik kakukktojásnak a generációváltó prémium játékok hiperkompetitív megjelenési listáján.

A Ghostrunner PC-n, PS4-en, Xbox One-on és Nintendo Switchen jelent meg, jövőre pedig PS5-ön és Xbox Series X/S-en is tiszteletét teszi. Mi a Sony konzolján teszteltük a játékot.

7.
tundrish
Valószínűleg megbolondulnék, ha ilyen játékkal kéne játszanom, de ezt a speedrun-t komolyan imádtam nézni. Tisztára lenyugtatott (pedig nem épp nyugis). :)
5.
DragonBleacPiece
#1: igen, az hatalmas sikerélmény ,hogy egy lebegő ak 47-et irányítasz és lődözöl egy terepmintás skinben, aztán megdícsérnek a kiskorúak és friss egyetemisták hogy úú mesterien bánsz a fegyverrel
4.
hedzsooo
#2: Na igen, nekem sincsen idegzetem, turelmem+idom ilyen jatekokhoz, ugyhogy inkabb nekik sem kezdek, pl. Dark Souls ugye, + hasonlok, nem csak ez az egy itt...
3.
hedzsooo
#1: Foleg akkor gaz, ha csalni sem tudsz benne, mint a multis jatekokban, igaz? :-)))
2.
Gabesz0213
Volt szerencsé(tlenségem)m kipróbálni. Tényleg rétegjáték. De olyan szinten, hogy én sikítva hajítottam félre az egeret és hallgattam meditációs zenét kb 24 órán keresztül. De az is csak arra volt jó, csak félig fejeljem át a szomszéd falát. Idegesítő ugrabugra, de legalább ahol 100x-ra is elpatkolsz egymás után ott folytathatod... hurrá!!!
1.
sasncore
Ez a siker élmény szánalmas, meg a játékos is. A siker élmény multiban van, mikor rád írnak hogy ilyet nem láttak még, és meg köszönik. Vagy ki akarnak szavazni, mert azt hiszik csalsz. Ez single ugribugri hű de jók vagyunk elég gáz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...