Batman Superman ellen filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2016. március 23.
Link másolása
A DC Comics két legismertebb figurájának összecsapása igazi gladiátorharcnak indult, aztán a film végére kiderült, hogy a stúdió még ezt is képes volt alárendelni az univerzumépítésnek. Kár érte, mert ebben a párharcban azért sokkal több volt.

Monumentális, gigászi ütközetet ígért Batman és Superman összeeresztése, ehhez képest kettejük csörtéje inkább lagymatag cicaharc lett. És ez nem csak a teljesen ötlettelen és súlytalan párharcnak tudható be, hanem annak is, hogy a köztük feszülő ellentétek mondvacsináltak és igazából háttérben húzódó érdekek manipulációjának az eredményei. Éppen ezért hiába feszeget morális, erkölcsi aggodalmakat a film története, a gladiátorharc csakis azt a célt szolgálja - ahogy egyébként a film címe is -, hogy behozza a rajongókat a moziterembe. A Batman Superman ellen: Az igazság hajnala pont ugyanazt a hibát követi el, mint az Acélember: túl sokat akar markolni, mégis keveset fog. Ahelyett, hogy a fókuszt valóban Gotham és Metropolis hőseire irányítaná, inkább jó előre tekint. Öncélúan utalgat az Igazság Ligájának eljövetelére, a fanservice kedvéért pedig még Wonder Womant is bedobja a közösbe. Pedig ha ez a történet tényleg csak az Acélemberre és Gotham Sötét lovagjára koncentrált volna, miközben a sztori magvát szolgáltató erőteljes felütésen végigvezettek volna minket kettejük összecsapásáig, akkor egészen élvezetes film is kerekedhetett volna belőle.

Superman (Henry Cavill) felbukkanása alaposan felkavarta a társadalmat. A Zod tábornokkal vívott, majdhogynem egész várost romba döntő összecsapása nemcsak rengeteg áldozattal járt, de alapvető, a Marvel-univerzumban egyébként már sokszor feszegetett kérdéseket is felvetett. Vajon szeretnénk-e függetlenségünket mindenható hatalommal bíró, látszólag az emberiséget védelmező őrangyal kezébe adni? Szabad-e vakon megbízni Supermanben vagy itt az ideje, hogy a társadalom a saját függetlensége érdekében korlátozza saját hőse tetteit? A cselekmény fő kérdésfelvetése természetesen Bruce Wayne-t (Ben Affleck) teljesen hidegen hagyja, így a Metropolisban történtek után személyes hadjáratot indít a kriptoni ellen. Kettejük egymás iránti gyűlölete azonban nem teljesedhetne be, ha Lex Luthor (Jesse Eisenberg) nem kavarná meg a szálakat a háttérben. És miközben Gotham őrzője és Metropolis védőangyala egymással, saját rémálmaik megfejtésével és problémáikkal vannak elfoglalva, addig teljesen szem elől vesztik legnagyobb ellenségüket, a legnagyobb veszélyt. Még szerencse, hogy Wonder Woman (Gal Gadot) bőrszerkója kéznél van, és tudja, mi a kötelessége.

A cselekmény fő mozgatórugója tehát érdekes kérdéseket feszeget, a film nyitánya pedig kezdetben azt sejteti, hogy a súlyos morális kérdések valódi alapot adnak majd a két hős ellentétéhez. A gond az, hogy Batman nagyon gyenge szálakkal kötődik csak Metropolis problémájához. Hiába személyes ez a kötelék, egyszerűen annyira súlytalan, hogy a játékidő jelentős részében feleslegesen ágyaznak meg a készítők a párharc eljövetelének. Hiába magyarázza ellenszenvét azzal, hogy az évek során már rengeteg mindent látott, és hogy a világ létezése a tét, egyszerűen konfliktusuknak nincs valódi tétje, mindössze egy egyéni bosszúról szól. És így az érdekellentétek ellenére is csak úgy tudják összeereszteni a két hőst, hogy a háttérben meghúzódó Lex Luthor bábuként ráncigálja őket. És ahelyett, hogy ezt a konfliktust valódi érzelmekkel, következményekkel és drámával töltötték volna meg, a történetet inkább arra használták fel, hogy megágyazzanak az Igazság Ligájának. A cselekményt rendszeresen megtörő, ezzel a nézőt teljesen kizökkentő álmok, apró utalások szanaszét tördelik az amúgy is suta párbeszédekkel megpakolt történetet.

Ehhez képest mi mégis amiatt aggódtunk, hogy Ben Affleck vajon mennyire lesz rossz Batman. Jelentjük, ez a film nem rajta úszik el, ugyanis Affleck remekül hozza a meggyötört, tényleg sokat szenvedett, keserű, a világot nagyon sötéten látó hőst. Az ő jeleneteiben érezni a feszültséget, a dühöt, az akarást, éppen ezért nem nagyon meglepő, hogy a filmnek ő a központi figurája, Superman meglehetősen a háttérbe húzódva, lényegében csak az eseményekkel sodródva vesz részt ebben a jelentéktelen párharcban. Az Alfred szerepébe bújó Jeremy Ironsra se lehet egy rossz szavunk, cinikus megjegyzései a film egyértelműen legszórakoztatóbb pillanatai, így alig várjuk, hogy az önálló Batman-filmben rendre helyretegye Batmant. És amennyire aggódtunk Affleck miatt, annyira kételkedtünk a Wonder Womant alakító Gal Gadotban is. Ehhez képest Gadot jelenléte minden pillanatban intenzív, árad belőle a magabiztosság, így azon már meg se lepődtünk, hogy a gigászok végső összecsapásában a végig enervált Superman helyett ő az, aki állja a sarat.

Ezzel szemben Jesse Eisenbergnek sikerült Lex Luthort egy tökéletesen idegesítő ripacsként eljátszania. Igen, Kevin Spacey és Gene Hackman is hasonlóan formálta meg a karaktert, de Eisenberg nem csak idegesítő pojácaként viselkedett, de gyerekes motivációk is hajtották, miközben képtelen volt értelmes mondatokat kipréselni magából, így leginkább semmitmondó metaforákban igyekezett tudálékosan előadni, hogy mekkora zseni. Eisenberg úgy állítja be Luthort, mint aki egy unatkozó, milliomos hülyegyerek, aki csak azért ugrasztja össze a két szuperhőst, mert megteheti, és mert baromira féltékeny Superman isteni képességeire. Henry Cavill se igazán tette oda magát, na nem mintha szegényes eszköztárából lett volna mivel dolgoznia, de még azt a minimálisat se tette hozzá, amit az Acélemberben. Igaz, ami igaz, karaktere erőteljesen háttérbe szorul ebben a filmben, de azért így is bőven akad(na) alkalma, hogy kicsit hozzátegyen a karakterhez, hiszen a készítők azért néha teret engednek belső vívódásainak.

De ez a film leginkább Zack Snyder miatt nem működik. A rendező sem a képregényfilmekhez, sem a karakterek finom ábrázolásához, sem a történetmeséléshez nem ért. A Watchmennel könnyű dolga volt, ott annyira erős alapanyagot kapott, amit szolgalelkűen, lényegében jelenetről jelenetre vitt vászonra, azóta viszont egyértelműen kiderült, hogy nem más ő, mint egy kókler. Hiába a "látnoki" képesség, egyszerűen a megalomán CGI-orgián kívül képtelen anélkül történetet mesélni, hogy annak úgy adjon súlyt, hogy nem erőlteti ránk a hülyeségeit. A sötét, szürkés képi világtól például egy film még nem lesz vészjósló hangulatú, a túltolt pusztításcunami pedig teljesen öncélú, felesleges. Az meg már külön nevetséges, hogy az Acélembert ért kritikák után mellékszereplők egysorosaival jelzik, teljesen rendben van, hogy épp most teszik a földdel egyenlővé a város egy részét, mert munkaidőn kívül veri egymást Doomsday és a többiek.

Két dolog miatt mégis nagyon jó, hogy ez a film létrejött. Egyrészt egyértelművé tette, hogy Ben Affleck Batman-mozija rákerült a várólistánkra, másrészt az is világossá vált, hogy Gal Gadot veszettül jó Wonder Womannek ígérkezik, így önálló filmjét is nagyobb lelkesedéssel várjuk majd. Ellenben mindez semmit sem fog jelenteni, ha a Warner nem tapos bele a fékbe, és nyugszik le egy picit, mert ha tényleg mindent annak rendel alá, hogy az Igazság Ligáját minél előbb összehozza, akkor egyszerűen jelentéktelenné, súlytalanná és teljesen feleslegessé válnak a karaktereket bemutató felvezető részek. A Batman Superman ellen: Az igazság hajnala remek ugródeszka lehetett volna, az ugrás pillanatában viszont kivették a deszkát a többiek lába alól, így hatalmas pofára esés lett a végeredmény. 

Gamekapocs értékelés: 4.5
Metascore: 47/100
Rotten Tomatoes: 36% 

Batman Superman ellen: Az igazság hajnala
Eredeti cím: Batman v Superman: Dawn of Justice
Rendezte: Zack Snyder
Írta: Zack Snyder, David S. Goyer, Chris Terrio
Szereplők: Gal Gadot, Ben Affleck, Henry Cavill, Jesse Eisenberg, Amy Adams, Jeremy Irons, Diane Lane, Laurence Fishburne
Játékidő: 151 perc
Magyarországi premier: 2016. március 24.

141.
141.
DON GONDOCS
Nem is az volt a gond Batmanel hogy közvetve vagy közvetlenül felelt emberek haláláért. (értem én ezalatt amikor kiüti a gránátos fickót...stb)
Basszus sokkal nagyobb gondjai voltak ennél, hisz emlékeztek a párhuzamos világ részekre vagy az injusticra. Flash üzenetére. Ha Supinak meghal valamelyik szerette, akár Lois akár az anyja már régen rossz, csekély áldozat volt az pár szerencsétlen bűnöző.
Inkább az a megszállotság amit Clarkal szemben érzet, ott voltak a gondok. Megannyi veszélyesebb bűnözőz rácsmögé dugott, de Supiban olyan veszélyforrást lát hogy őt megkell állítania. Ismétlem nem akarta megölni azért is jelölte meg. Csak ugye összezavarodott elvesztette józan ítélőképességét amikor az anyja nevét mondta.
133.
133.
KőbányaKispest
Ja és azt még hozzátenném, szerintem a Rocksteady féle Batman az, ami a legreálisabban mutatja be magát a karaktert.

Igaz játék adaptáció, de pont azt nem filmesitik meg, amikor azt kéne, nem a túldrámázott (Nolan), nem a DC féle képregény, meg nem mást. A hangja, a fej, a suit, nyomozás, kinézet, és úgy az egész.
131.
131.
Red-E-Kamp Van
A bővített kiadástól többet vártam, nekem nem igazán adott több információt annál, mint amit eddig is tudtam.
Luthor karaktere viszont nagyon hiteles számomra.Egy túlcsordult intelligenciával rendelkező ember, aki elképesztően széles befogadóképességgel rendelkezik és folyamatosan áradnak az információk az agyába.Ráadásul az emberiség felületes dolgain jóval túl tekint nap mint nap.Ezt kiválóan mutatta a könyvtári beszéde is, amikor belekavarodott a saját szavaiba is, mert annyira jelentéktelen beszélni ezekről, ami pedig lényeges lenne, az már úgy sem számított és nem is akarják érteni.Akinek ilyen elméje van, azt a terhelést a még javában alakulásban lévő emberi agy érthető, hogy nem bírja a végletekig és egy külső szemlélőnek zavarodottnak tűnik. Picit az is, de még így is jóval a többiek felett van mentálisan.

130.
130.
#129: Batman mindig si egy csirkefogó volt, ő egy nagy gyáros és semmi több.
Hype van csak körülötte, lóvadásznak jobb lenne, úgyis megnéznék már egy olyan mozit.
Bújkálhatna az erdőkben és cserkészeket ijesztgethetne, a guanót postán küldöm!
129.
129.
DON GONDOCS
#128: Hát igen a motivációk elég kicsinyesek és kidolgozatlanok voltak. Batman se látott át a szitán hogy manipulálják, pedig ő egy detektív. Superman-ek meg amúgyis gondjai voltak a morális értékrenddel. (Gotham lakossága retteg a denevértől és bűnözőktől nem b...meg?)
128.
128.
Yanez
#126: A masodik bekezdeseddel 100%-ig egyetertek. Pont igy ereztem en is, mintha Batman el lenne vakulva, meghozza hulye kis okokbol, ergo mint egy gyerek, aki seggbe akarja rugni a masikat. De mondjuk Superman is.
125.
125.
DON GONDOCS
Amúgy nagyon remélem hogy a Suicide Squad-ban kiderül hogy az a joker télleg az egyik Robin nem csak trollkodtak. (tudjuk mit ér egy ígéret)
124.
124.
DON GONDOCS
#121: Na igen azért azt énse bírtam volna ha gyilkológépet csináltak volna belőle, szerencsére nem így történt.
Luthor mások is mondták meg elishangzik hogy ő nem az a Luthor akit az original képregényekben megismertünk hanem a fia és igen télleg Jokert csináltak belőle.

Nekem összeségében tetszett csak rohadtul látszik a filmen hogy 3 történetet gyúrtak egybe és az időrendet is megkavarták így persze hogy az egész nem ál össze.(death an return of superman, dark knight returns part2, justice league frontier.
122.
122.
KőbányaKispest
Lehet ragozni, elemezni, meg boncolgatni de...

Irdatlan egy szar film. Az egész úgy mindenestől.
121.
121.
Yanez
#120: Igen ez ertheto, hogy Batman sokat valtozott, meg hogy vannak elkerulhetetlen helyzetek. Ez igy tenyleg jo, ahogy irod " Batman sem tokeletes". Sokkal realisztikusabb erzest ad. Am kindzsal nem ebbol a szempontbol kozelitette meg Batmant, hanem mintha direkt olne, s az ugy kb amolyan pozitivum szamara, HA tenyleg ugy lett volna, de ugye nem ugy volt.

Lex pl tenyleg idegesito volt, s egyaltalan nem hasonlitott az igazi Lex-re, s ezt most nem a kulsore ertem, az nem zavart. De azonkivul minden egyes masodperc ahol o szerepelt, szinvonalon aluli. Ennyire elcseszni egy karaktert, meghozza egy igencsak kiemelkedo szereplot! A tobbi elment, de a Marvel filmeknel nem jobb, legfeljebb annak, aki jobban rajong a DC-ert, mintsem a Marvel-ert. En mindkettoert odavagyok.
120.
120.
DON GONDOCS
#113: Azért mert abban az üldözésben meghaltak páran az elkerülhetetlen áldozat volt. Meg a cél szentesíti az eszközt. Megakarta szerezni a kriptonitot hogy megállítsa Supermant és igen ezért meghaltak páran. Meg amikor ment marthaért felrobbantot egy kocsit, de alapjába véve nyomozott és kihalgatott, megjelölt bűnözőket (Ugye batman karaktere egyrészt zorro mintája is). Valamint batman a korai képregényekben is hajigált le embereket épületekről. Amúgy pont "ez is" jó volt a filmben hogy Batman se tökéletes, meg ugye itt már "elvesztette" társát Robint is, az évek alatt Batman is megváltozott ahogy Alfred is utalt rá.

Tudom ezt nem te írtad, de sokan úgy hiszik hogy Bruce meg akarta ölni Clarkot, de nem, csak le akarta győzni, hogy megmutassa milyen embernek lenni, csak amikor megemlítette Marthat akkor lepte el a szemét a vörös köd.

Itt sem volt erőszakosabb batman mint bármelyik képregényben.
117.
117.
delphijos
#115: Én egyetértek Veled. Nekem se jött be hogy azért mert Superman a harcban lerombolta az irodaházát, megszállottan ki akarta nyírni..... Én sem ilyennek képzelem Batman-t, viszont BA jó volt.
111.
111.
Eledhryon
Jobbára mindenütt hasonlókat olvastam ... de adok neki 1 esélyt.
110.
110.
Ragnarox007
#109: Igen, sajnos pont ez a legnagyobb gond a filmmel, ráadásul mindvégig érződik is rajta, hogy teljes mértékben szét van vágva az egész... Ezért is vagyok rendkívül kíváncsi a rendezői változatra, ami ugye "elvileg" plusz 30 perccel hosszabb lesz.
109.
109.
nevnelkul
A probléma, hogy bármelyik filmet is nézzük, ha a rendező neve ismertebb, akkor ő lesz a "felelős" a nézők és kritikusok szemében, holott az utóbbinak azért többet kéne konyítania a filmkészítéshez, mint az egyszerű nézőnek.
Synder szerintem remek rendező, a probléma, hogy nem tartozik azon kevés emberek közzé, akik rendelkeznek az utolsó vágás jogával (pl Nolan ilyen). Így mikor a film elkészül, akkor pár teszt vetítés után, meg fókusz csoportos tesztek után, a producerek megvágatják a filmet, és lesz belelő valami más. Szerintem egy újabb Watchman tanúi lehetünk. A mozis és a vágatlan verzió egymás közelében sincs, és ugye nagyon sokan az előbbiből indultak ki, és szarozzák a filmet. (Hasonló példám szokott lenni a Mennyei királyság, megnézed a mozi változatot, kb 20-30 értelmetlen dolog van benne, megnézed a vágatlant, mindenre választ kapsz, és nézed, hogy egyik másik jelenetet minek kellett kivenni, mikor az azt követő rész totál értelmezhetetlenné válik nélküle.)
Így, mivel Syndernek van egy kétes filmiográfiája, így nem rendelkezhet a végleges változattal, és azt szépen megcsonkítják. Azért is, mert a filmforgalmazók és mozik egyenesen rühellik a hosszú filmeket, mert egységnyi idő alatt kevesebbszer tudja levetíteni. A forgalmazónak az is a problémája, hogy az első 2 hét kritikus bevétel szempontjából, főleg akkor ha nagyon egymásra torlódnak a blockbusterek. Synder és Goyer kapott egy feladatot, amit szerintem nagyon is el tudtak volna látni, mert látták, hogy amit kérnek az 2 órába büdös életbe nem fér bele, a stúdió meg nem akart kockáztatni egy 2 részes filmmel, így választhatta a "csonkítást", és még így is majdnem 2 és fél óra.
Kár érte. Szerintem a végső verdiktet a vágatlan/rendezői változat után mondja ki mindenki. Addig be kell érni ezzel a csonkított produceri változattal.
108.
108.
Ragnarox007
#106: Egyet értek :D Igaz, sokkal jobb is lehetett volna, de a "nagy" kritikákhoz képest tényleg jó lett... Mindenesetre nagyon sajnálom hogy ilyen "megalázó" fogadtatásban részesült :S
107.
107.
Perseus84
#105: Igen. A witch-et. Vegre egy jo horror
106.
106.
_Tappancs_
Sokkal jobb film ,mint ahogy a kritikusok állítják. egymás írásait olvasgathatják vagy nem tudom.. :D
105.
105.
Ra1D3n
#104: Megnézted a The Witch-et akkor?

ON: Megnéztem én is a filmet. Egyszer meglehet nézni, egynek elmegy. Egy 6/10 úgy nagyjából, szóval jobb mint amennyire savazzák.
104.
104.
Perseus84
En elmentem moziba h ket film kozul valasztok majd. Ez es a The Witch (magyarorszagon nem vetitik). Jol dontottem!!!
103.
103.
kopic
102.
102.
Harkat
#101: SPOILER!!!!!!!

Van egy olyan alternatív univerzum, ahol Lois meghal és ezért bekattan Superman s egyeduralomra tör a világ fölött, ahol ő irányít mindent. Akinek ez nem tetszik azt megöli. A katonákon látszik is, hogy Superman-es egyenruha van. Ezt akarja majd megakadályozni az Igazság ligája, ami ugye még itt nem jött létre.. Vagyis én így tudom.
101.
101.
kopic
#100: +SPOILER !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!



Batman megöl egy csomó rosszfiút ?! WTF ?!?!?! O.o
Meg amikor Bruce álmodik és a jövőből megjelenik Flash és mondja nekikeresse Loist vagy kit, de ebből meg később nem derül ki semmi. Valaki értette azt a jelenetet ?


SPOILER VÉGE !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

100.
100.
kopic
Nemrég értem haza a moziból és hát nem is tudom...elég vegyesek az érzéseim. Jobbra számítottam.:/
Amik leginkább nem tetszettek:
Batman-Superman párharca elég gyenge és súlytalan lett meg lehetett volna hosszabb is, én egy fenomenális csatára számítottam, de nem kaptam meg, pedig az egésznek ez lett volna a lényege. Lex Luthor karaktere tényleg irtó gázra sikeredett sokszor már az agyamra ment. A rengeteg CGI-től is már frászt kaptam a film végére, plusz a zenék sem voltak túl jók.
Viszont Affleck bizonyította, hogy méltó a Denevérember szerepére, WW-el együtt nagyon jól alakítottak, Alfred is OK volt.
Így hirtelen ennyi lenne. Ha pontoznom kéne, akkor egy gyenge 7-est adnék rá.
99.
99.
imige
Én tegnap láttam, és tetszett.
Persze vannak hibái, főleg a forgatókönyv, de felnőttebb mint a Marvel féle filmek (kivéve talán az Amerika kapitány féle)
Best Batman eddig (külsőre), kíváncsian várom az Afflekt féle mozit.
Bízom benne hogy az majd helyretesz miden kétkedőt.
És örüljünk hogy legalább létrejött ez a film...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...